
I. A magyar zászló és címer ünnepe A zászlók és a címerek egy közösség és annak összetartozásának jelképei. Számunkra, magyar emberek számára különös jelentőséggel bírnak. Ennek legfőbb ok

II. Pályázók
A Magyar Országgyűlés a magyar zászló és címer emléknapjául, így összetartozásunk egyik legfontosabb ünnepéül március 16-át jelölte ki. A Nemzetstratégiai Kutatóintézet – amely küldetéséből eredően az emléknaphoz kapcsolódó ünnepségek és események szervezésében kiemelt feladatot vállal – az Emberi Erőforrások Minisztériumának Köznevelésért Felelős Államtitkárságával közösen, a Kárpát-medencében, illetve a világban szétszórtan élő, valamennyi magát magyarnak valló óvodás, diák és egyetemista számára pályázatot hirdet.
A pályázatok két műfajban - a rajz esetében hét, az esszé esetében pedig három korcsoportban kerülnek kiírásra:
III. Műfajok:
Rajzpályázat
Esszépályázat
Műfaj: rajzpályázat
Korcsoportok (kategóriák):
Óvoda
Általános Iskola I-II. osztály
Általános iskola III-IV. osztály
Általános iskola V-VI. osztály
Általános iskola VII-VIII. osztály
Középiskola
Egyetem
(Eltérő felosztású iskolarendszer esetén a kornak megfelelő csoportba sorolhatja magát a pályázó.)
Az ünnepi rajzpályázat témaköre, tárgya és kivitelezési eszköztára:
A pályázó a magyar zászlót és/vagy címert, a történelmi zászlókat, illetve a határon túli nemzetrészek zászlóit, a rajz, a grafika, a kollázs, illetve a festészet bármelyik (monochrom vagy színes) technikájával megjelenítheti, azt valamely egyéni hangulat, téma, emlékkép vagy történelmi eseménnyel összefüggésben ábrázolva. A benyújtott pályamunka az 1-3. kategóriában A4–es formátum, a 3-4. kategóriában A3–as formátum, az 5-7. kategóriában pedig szabadon választott formátum lehet. Mindegyik kategóriában a pályaművek anyaga papír, karton, farost vagy vászon lehet.
2) Műfaj: esszépályázat
Korcsoportok:
Általános iskola VII-VIII. osztály
Középiskola
Egyetem
(Eltérő felosztású iskolarendszer esetén a kornak megfelelő csoportba sorolhatja magát a pályázó)
Az ünnepi esszépályázat témaköre, tárgya és kivitelezési eszköztára:
A pályázó a magyar zászlót és/vagy címert, a történelmi zászlókat, illetve a határon túli nemzetrészek zászlóit, velük összefüggő történelmi eseményt, velük összefüggő történelmi személyiség életét az esszé műfajában 4 000 – 10 000 leütésben megjelenítheti, azt tetszése szerint, valamely egyéni hangulat, téma, emlékkép vagy történelmi eseménnyel összefüggésben írásban ábrázolva. A pályamunka PDF formátumban digitális úton küldhető be. Kérjük, hogy a pályázó az esszét a kiírásban szereplő adatok, valamint saját e-mail elérhetőségének feltüntetése mellett küldje be!
IV. A pályamunkák beküldésének általános feltételei:
Egy pályázó egy műfajban egy pályázatot nyújthat be.
A pályamű hátoldalán, attól elválaszthatatlan módon és olvashatóan fel kell tüntetni:
a pályamű címét
a pályázó nevét
a pályamű kategóriáját
a pályázó korcsoportját
a pályázó elérhetőségét (telefonszámot mindenképp, e-mail címet lehetőség szerint)
a felkészítő tanár nevét (amennyiben van)
a tanintézmény megnevezését és e-mail elérhetőségét.
A műveket – a kategóriának megfelelően postai vagy digitális úton – az alábbiak szerint legkésőbb 2016. február 8. napján 24.00 óráig kell megküldeni:
Rajzpályázat: postai úton - Nemzetstratégiai Kutatóintézet 1368 Budapest Pf:178
Esszépályázat: az esszéket az alábbi e-mail címre kell küldeni: essze@nski.gov.hu
A pályázók a pályamű beküldésével elfogadják, hogy a díjazott pályaművek kiállításának, kiadásának, bemutatásának, közzétételének jogáról, beküldött személyes adataik (felkészítő tanáruk nevének kiírásával) feltüntetése mellett, a kiíró javára lemondanak. Hiányosan, a kért adatok feltüntetése nélkül benyújtott pályázatokat nem fogadunk el, éppúgy ahogy a határidő lejártát követően benyújtott pályázatot sem. Felkészítő tanár feltüntetése nem kötelező.
Pályaműveket vissza nem küldünk, megőrzésükre lehetőségünk nincs.
V. A díjazottak elismerése: A pályamunkák műfajonként és kategóriánként kerülnek elbírálásra. A pályázat kiírói a kategóriák első három legjobbnak ítélt pályamunka alkotóit tárgy- illetve könyvjutalomban részesítik. A kiírók a kiemelkedő tehetségű pályamunkákat különdíjjal is jutalmazhatják.
A díjazott pályázók felkészítő tanárai (ha a pályamű beküldésekor a leírtak szerint megjelölésre kerülnek) szintén elismerésben részesülnek.
Rajzpályázat:
Az 1-5 korcsoport helyezettjeinek díjazása:
díj: 50.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
díj: 25.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
díj: 15.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
A 6. korcsoport helyezettjeinek díjazása:
díj: 100.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
díj: 50.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
díj: 25.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
A 7. korcsoport helyezettjeinek díjazása:
díj: 150.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
díj: 100.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
díj: 50.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
Esszépályázat:
Az 5 korcsoport helyezettjeinek díjazása:
1. díj: 50.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
2. díj: 25.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
3. díj: 15.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
A 6. korcsoport helyezettjeinek díjazása:
1. díj: 100.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
2. díj: 50.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
3. díj: 25.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
A 7. korcsoport helyezettjeinek díjazása:
1. díj: 150.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
2. díj: 100.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
3. díj: 50.000 Ft értékű tárgy- és könyvjutalom
A pályázat fővédnöke: Czunyiné dr. Bertalan Judit, köznevelésért felelős államtitkár
A pályázat védnökei: Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke, Németh Szilárd, országgyűlési képviselő, Wittner Mária, ’56-os szabadságharcos
A pályázat szakmai zsűrije:
A rajzpályázat zsűrijének elnöke: Jankovics Marcell
Az esszépályázat zsűrijének elnöke: Dr. Takaró Mihály
Egyéb tudnivalók: A pályázat eredményét a Nemzetstratégiai Kutatóintézet a honlapján (www.nski.hu) teszi közzé. A díjak, és elismerések ünnepi keretek között történő átadására 2016. március 16-án 13.00 órai kezdettel kerül sor a Nemzetstratégiai Kutatóintézet 1054 Budapest, Nagysándor József u. 8. szám alatti dísztermében. A díjazottak az esemény részleteiről külön tájékoztatást kapnak. A Budapesten kívülről érkezett helyezettek, és ha szükséges, úgy egy főnyi kísérőjük a díjátadóra közforgalmi eszközzel történő utazását, és az esetlegesen felmerülő elszállásolását a szervezők biztosítják. A pályázattal kapcsolatos esetleges egyéb információk a rajz@nski.gov.hu,illetve az essze@nski.gov.hu e-mail címen kérhetőek.