
Abacus matematikatábor A matematikatábor célja: a matematika iránt érdeklődő gyerekek üdültetése, tehetséggondozása, az iskolai tananyagból kimaradt, viszont a versenyekhez elengedhetetlen feje...
Abacus matematikatábor
A matematikatábor célja: a matematika iránt érdeklődő gyerekek üdültetése, tehetséggondozása, az iskolai tananyagból kimaradt, viszont a versenyekhez elengedhetetlen fejezetek áttekintése, játszva tanítása.A tábor lakói az általános iskola és a középiskola minden korosztályát képviselték 3. osztálytól 11–ig. A gyerekeket szintfelmérő teszt alapján bontottuk csoportokra, hogy mindenki a már tanult témákra alapozva fejlődhessen. Ebben az évben is öt csoportba osztottuk be a gyerekeket, ugyanis idén nem volt olyan nagy különbség a gyerekek felkészültsége között, inkább a korosztályi különbségeket tükrözte a szintfelmérő teszt eredménye is. Így egy-egy csoportban több gyerek is könnyen elsajátította az új ismereteket.
A tábor szerkezetén, napi beosztásán nem változtattunk: délelőtt matematikai foglakozás, ebéd után ismeretterjesztő előadás, majd szabadidős programok és zárásként az elmaradhatatlan filmvetítés. Örömmel tapasztaltuk, hogy a táborlakók fele nem először vett részt a munkánkban. A gyerekek meg is alakították a törzs-táborózó címet. Ezt a címet az a táborlakó érdemli ki, aki legalább ötször vett már részt a táborban. Eddigi törzs-táborozók: Bám Maja, Kulin Ágnes, Kulin Júlia, Kohut Attila, Kohut Gergely, Pataki Richárd, Pecsora Sándor.
A középiskolások, azaz a 4. és az 5. csoport számára a matematikai foglakozások témáit a felvételi követelményekhez próbáltuk igazítani. A gráfok, paraméteres egyenletek, magasabb fokú egyenletek a középiskolai tananyagban nem szerepel, viszont a felvételi feladatsorokban egyre gyakrabban fordul elő. Szemere Gábor Fraktálok előadásának volt talán a legnagyobb sikere, mivel ezzel a fogalommal most találkoztak először, és egy kicsit meglepő volt számukra, milyen messzire lehet jutni például egy ilyen egyszerű meghatározásból: vizsgáljuk azokat az alakzatokat, melyek minden részletükben megismétlik önmagukat.
Az általános iskolások témái inkább követték az iskolai tananyagot. Itt viszont az előadók a tankönyvekben előforduló feladatoktól eltérő megfogalmazásokra fektették a hangsúlyt és játékos együttgondolkozásra, problémafelvetésre, továbbgondolásra inspirálták a gyerekeket.
A délutáni programokat a tábor szellemének, hagyományainak megfelelően szerveztük meg. A rovásírással kezdtük a hetet és a számírás történetével fejeztük be. Nagy érdeklődéssel fogadták a gyerekek a mára már szinte elfelejtett játékot, a gombfocit. (Köszönetet kell mondanunk Heckó Györgynek, a gombfoci Európai Szövetsége alelnökének, aki rendelkezésünkre bocsátotta a szabványnak megfelelő asztalt és „játékosokat”). Már nem maradhat ki a programok közül a trikóbatikolás. Itt a délelőtti foglakozásoknak megfelelő csoportok trikójukat más-más színűre festik az együvé tartozás jeleként. Bővítettük a kézműves foglakozások palettáját is. Gyöngyfűzéssel és szövéssel is megismerkedhettek a táborlakók. Természetesen ezek inkább a lányok kedvelt tevékenységei voltak.
A hagyományos városi akadályverseny ebben az évben Nagyszőlőst próbálta felfedeztetni a gyerekekkel. Különös aktualitását azzal is kiérdemelte, hogy ebben a városban adta első nyilvános koncertjét Bartók Béla és ezt az évet az egyetemes magyarság Bartók Bélának szenteli, születésének 125 évfordulója alkalmából.
A gyerekek hasznosnak találták a délutáni konzultációkat, mivel nem volt kötelező és az őket érdeklő kérdésekre kaptak választ. Természetesen bármilyen témakörből kérdezhettek.
A gyerekek mozgásigényét kosárlabda-, foci-, röplabda-mérkőzéséken és asztaliteniszezéssel elégítettük ki.
A napokat japán-keresztrejtvény fejtéssel és a filmklub ajánlatából a táborozók választása alapján vetített filmekkel zártuk.
A tábor a célját elérte, a gyerekek hasznos ismeretekkel gazdagodva, új baráti kapcsolatokkal távoztak. A tábor létjogosultságát és hasznosságát a gyerekek állandó visszajelzései is igazolják.
Szórványvidéken élő magyar gyerekek Anyanyelvi Irka Tábora
Tizenkettedik alkalommal került megrendezésre a szórványvidéken élő gyerekek Anyanyelvi Irka Tábora. A hagyományoktól eltérően idén mindkét turnust a Felső-Tisza-vidék településein, illetve Szolyván szervezte a KMPSZ. A Rákóczi-főiskola 32 hallgatója foglalkozott a magyar gyökerekkel rendelkező, illetve a magyar nyelvet tanulni kívánó gyerekekkel Bustyaházán, Nagybocskón, Gyertyánligeten, Terebesfehérpatakon, Rahón, Szvidovecen, Kőrösmezőn és Szolyván. Általában az iskolában, az óvodában illetve a plébánián szerveztük meg a tábori gyakorlatukat végző főiskolások szállását, étkeztetésükről egy-egy helyi kisvállalkozó gondoskodott.
Összességében 200-250 gyerek vett részt a diákok által vezetett foglalkozásokon. Népdalokat, verseket, gyermekjátékokat tanítottak a hallgatók, szituációs és szókincsfejlesztő játékokat játszottak, s mivel koruknál fogva közel állnak a gyerekekhez, sokat beszélgettek, gyakorolva ezáltal a helyes kiejtést, a magyaros hanglejtést.
Sok kézműves foglalkozásra is sor került. Elsajátították a gipszöntés alapjait, sablon segítségével mesefigurákat öntöttek, terményképet készítettek, gyurmáztak, origamiztak. Baglyot, békát, kengurut, kiskutyát hajtogattak, applikáltak, drótból és fonalból virágcsokrot készítettek, gyöngyöt fűztek.
A diákok valamennyi foglalkozás, játék fő céljának a szókincs fejlesztését, a beszélt nyelv tökéletesítését tekintették. A szabadtéri játékok: labdázás, ugrókötelezés, fogócskázás, hintázás szintén ezt az elgondolást szolgálták. Például a legkisebbek labdajáték közben akkor adhatták tovább a labdát, ha virágnevet, állatnevet, foglalkozások megnevezéseit stb. mondtak.
Közkedveltek voltak a sportvetélkedők, az ügyességi játékok.
Szerepelt a programban a közös kirándulás is. A gyerekek megmutatták a főiskolásoknak szülőföldjüket. A közös séták, beszélgetések alkalmával a diákok betekintést nyertek a hegyvidéki emberek életmódjába. Volt, aki segített a kaszálásban, mások áfonyát gyűjtöttek, megtanulták a juhsajt készítését.
A táborzárón a tanult játékokból, énekekből rövid műsort mutattak be a meghívott szülőknek, nagyszülőknek, valamint kiállítást szerveztek a kézműves-foglalkozásokon készített tárgyakból.
Összegezve a 2006. július 17-29. között megrendezett Anyanyelvi Irka Tábor tapasztalatait, örömmel szögezhető le: a tábor eredményesen zárult.
Mikes Kelemen Hagyományőrző Alkotótábor
A Pedagógusszövetség szervezésében 2006. július 10-18. között immár harmadik alkalommal került megrendezésre Salánkon a Mikes Kelemen Hagyományőrző Alkotótábort, mely egyben a 12. salánki jurtatábor volt. A tábor a település határában fekvő erdőszéli táborhelyen lett megszervezve közel száz gyerek és felnőtt részvételével. Zömében kárpátaljai résztvevők mellett érkeztek vendégek Érdről, Miskolcról, Békéscsabáról és más magyarországi településekről is. A fiatalokat magyarországi és kárpátaljai szakemberek oktatták a lovaglás, íjászat, hagyományos kézművesmesterségek (bőrözés, ötvösség, fonás, gyöngyözés, agyagozás, fafaragás stb.) alapjaira. A honfoglalás és az Árpád-házi királyok kora mellett szó esett a Rákóczi – szabadságharcról és a Salánkon elevenen élő kuruc hagyományokról is. A gyerek étkeztetése a tábor helyszínén felállított tábori konyha biztosította.
A programot harcművészeti bemutatók, gyalogostúrák, buszkirándulás, vetélkedők, tábortüzek, táncház, rajzverseny és sportversenyek színesítették. A táborban állandó orvosi és biztonsági felügyelet volt. A tábor munkatársainak munkáját a főiskola 14 gyakorló diákja segítette.
A rendezvény sikerét a számos pozitív visszajelzés mellett az évről–évre visszatérő résztvevők is bizonyítják. Reméljük, hogy a hagyománnyá vált jurtatábort jövőre is meg tudjuk valósítani, hogy ezzel is hozzájáruljunk gyermekeink hasznos üdültetéséhez és vidékünk magyarsága nemzeti identitásának erősítéséhez.
Nagydobronyi Természetismereti és Természetvédelmi Táborról
Helyszín: Nagydobronyi Vadvédelmi Rezervátum
A tábor célja hagyományainkhoz híven, a szórakoztatáson kívül a játszva tanulás, a természet megismertetése és megszerettetése. A táborban közvetlen környezetünk természeti értékeivel ismerkedhetnek meg diákjaink. A tapasztalat az, hogy a falusi gyerekek is eltávolodtak a természettől, újra meg kell tanulniuk meglátni a bennünket körülvevő szépet, tisztelni és szeretni a természetet. Erre legalkalmasabbnak a Nagydobronyi Vadvédelmi Rezervátum területe bizonyul. A rezervátumnak köszönhetően a terület élővilága viszonylag háborítatlan, gazdag növény- és állatvilága. Számos védett, Ukrajna Vörös Könyvében szereplő faj megtalálható a területen: a kockás kotuliliom, a nyári- és tavaszi tőzike, a sulyom, a kétlevelű sarkvirág, a repce, a rucaöröm, a mételyfű stb. Az adott feltételeknek megfelelően állítottuk össze programunkat.
A gyerekeket csoportokra osztottuk, a csoportok kialakítása ez évben korosztályoknak megfelelően történt, így alkalom nyílt arra, hogy különböző iskolákból érkező gyerekek jobban megismerjék egymást és megtanuljanak hatékonyan együttműködni. Ez évben három csoport kialakítását véltük célszerűnek. A csoportok nevet választottak, elkészítették a csapatemblémát. A terület adottságait kihasználva idén a Latorca és a Kanális összefolyásának az élővilágával ismerkedtek meg a táborlakók. A Torok árterületén növő bokorfüzes, puhafájú ligeterdő növényei is sok érdekességet rejtenek. Megmérték az összefolyásnál a víz sebességét. Minden résztvevő kapott egy terepnaplót. A terepnaplóban szereplő feladatokat a séták közben, illetve a tábor területén végezhették el a résztvevők. Terepen egyszerre csak két csoport tartózkodott, a harmadik csoport a tábor területén kétéltűek boncolásával foglalkozott, amelynek köszönhetően jobban megismerkedtek a kétéltűek belső felépítésével. A továbbiakban rovartani megfigyeléseket végeztek, fűhálóztak. A terület adottságaiból kifolyólag, gazdag kétéltűekben és hüllőkben, így lehetőség nyílt sok békafaj, gyík megfigyelésére is.Az idén növényföldrajzi kifejezésekkel ismerkedtek meg a táborlakók.
A kézműves foglalkozásokon, agyagoztak, gyöngyöt fűztek és papírt öntöttek az érdeklődők. Pihenésképpen sportversenyekre: futball, sakk, asztalitenisz, tollaslabda került sor. Sokat fürödtek. Feladataik között szerepelt még egy, a fákról szóló esszéhez készíteni illusztrációt.
Nagyon jól szórakoztak az állat- növény háború alatt is.
Esténként szellemi agytornaként Mindent vagy semmit vetélkedővel, illetve természetfilmek megtekintésével töltötték az időt. Az utolsó napon hagyományainkhoz híven egy többfordulós versenyre került sor: délelőtt a tájékozódási futás délután egy érdekes vetélkedőn mérhették össze tudásukat, ügyességüket a táborlakók. Értékeltük az egész hét munkáját a rajzokat, a terepnaplókat stb. A fabatka-vásáron ki-ki az elvégzett munka arányában részesülhetett ajándékokban (puzzlék, plüssjátékok, filctollak, füzetek, ceruzák, festékek, kifestők, tollak, játékok stb.) A játékok a KMPSZ és a DORCAS ajándéka volt. Végezetül hajnalig tartó mókázással zártuk a tábort.
A tábor mind szakmailag, mind emberileg elérte célját, a gyerekek nemcsak hasznos információkkal, új ismeretekkel, de baráti kapcsolatokkal is gazdagabban térhettek haza.
Ének-, zene-, néptánc és kézműves tábor
Időpont: 2006. június 30–július 8.
Helyszín: Péterfalva
Táborvezető: Pál Katalin, Pál Lajos
Tizenegyedik alkalommal szerveztünk Péterfalván ének-, zene-, néptánc és kézműves tábort, 150 fiatal részvételével. A táborozók Kárpátaljáról (Visk, Técső, Asztély, Beregszász Nagypalád Batár, Nevetlenfalu) és Magyarországról (Vác, Debrecen, Szarvas, Püspökhatvan, Tura, Nyíregyháza) érkeztek.Kezdő és haladó szinten tanultak a táborozók néptáncot és hangszeres népzenét (hegedű, brácsa, nagybőgő, cimbalom, harmonika)
A résztvevők, délelőtt és délután 3+4 órás képzésben vettek részt. A szabadidőt kézművességgel és népdaltanítással töltötték.
Idén, sárközi és szatmári anyaggal ismerkedtek a táncosok, Oktatók: Busai Norbert, Busai Zsuzsanna (Jászság Népi Együttes), Széphalmi Zoltán, Tóth Judit (Gödöllő Táncegyüttes).
A gyermekjátékfűzéseket Sutyinszki Ildikó és Juhász Attila tanították (Szarvas). A népdaloktatást Pál Eszter vezette. A hangszeresek szintén kezdő és haladó szinten Dunántúli, Magyarbődi, Galgamenti, Szatmári és Kalotaszegi muzsikát tanulhattak. Oktatóik: Pál István, Pál Lajos, Karacs Gyula, Unger Balázs, Pachert András, akik a Magyar Állami Népi Együttes zenészei. A szakmai előadásokat kulturális programokkal igyekeztünk bővíteni. Vendégünk volt a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulata, templomi hangversenyt szerveztünk és népzenei koncertet hallhattunk a Parno Gras népzenei együttestől. A tábor alatt zajlott a Vass Lajos népzenei verseny Kárpátaljai elődöntője. Néprajzi előadást tartott kárpátaljai gyűjtőútjáról Dr. Halmos Béla, valamint Németh István a MTA Zenetudományi Intézetének főmunkatársa.
A kézműves foglalkozásokat helyi mesteremberek vezették. A táborozók megismerkedhettek a kosárfonás, fazekasság, szövés, fafaragás, gyöngyfűzés fortélyaival. Különös hangulata volt az esti táncházaknak, ahol együtt zenéltek, táncoltak, nótáztak a tábor lakói és a meghívott hagyományőrző táncosok és zenészek. Az előző évekhez hasonlóan táborzáró műsorral, kézműves kiállítással és hajfonat-versennyel ért véget a 2006-os tábor Péterfalván.