Irka
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség gyermeklapja
1993-ban, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség ösztönzésére és szakmai támogatásával indult útjára az Irka, amely azóta is meghatározó szereplője a kárpátaljai magyar gyermek- és ifjúsági sajtónak. Alapító főszerkesztője Punykó Mária volt, aki nemcsak a szerkesztői munka irányítását vállalta magára, hanem a folyóirat teljes arculati és tartalmi koncepcióját is kidolgozta. Nevéhez fűződik a lap célrendszerének meghatározása, a rovatok kialakítása, valamint a kiadvány méretének és terjedelmének megtervezése is. Az Irka próbaszáma még ugyanazon év őszén napvilágot látott, ezzel megalapozva a későbbi rendszeres megjelenést.
A folyóirat legfőbb küldetése kezdettől fogva az olvasóvá nevelés, amely szorosan összekapcsolódott az anyanyelv ápolásával, a hagyományok megőrzésével, a szépirodalmi alkotások megszerettetésével, valamint az ismeretterjesztés igényével. E sokrétű célkitűzés tudatosan törekedett arra, hogy egyszerre több korosztályt is megszólítson: az óvodás gyermekektől egészen a kamaszokig. Az Irka vizuális világának megteremtése Jankovics Mária nevéhez fűződik, aki a lap arculatát alapjaiban határozta meg, és haláláig illusztrációival folyamatosan gazdagította, egyedivé és könnyen felismerhetővé téve a folyóiratot.
2014 januárjától új korszak kezdődött, amikor a főszerkesztői feladatokat Espán Margaréta vette át. A vezetőváltás után a lap továbbra is megőrizte eredeti küldetését, ugyanakkor jelentős arculati és tartalmi megújulás is elindult. Kiemelkedő szerepet kapott ebben Kulin Ágnes, aki új logókat tervezett, valamint Fábián Zoltán tördelőszerkesztő, akivel közösen a lap megjelenése, szerkesztése és vizuális elrendezése is megújult.
Ebben az időszakban több új rovat is indult, és a tartalom még hangsúlyosabban fordult a hagyományőrzés és a hitbéli nevelés felé is, miközben az irodalmi tartalmak továbbra is központi szerepet kaptak. Ez a korszak így nemcsak vizuális, hanem tartalmi szempontból is minőségi bővülést hozott.
A későbbi években az Irka illusztrációs világát Veres Ágota és Kalitics Erika munkái határozták meg, akik tovább vitték a lap képi hagyományait. 2024-től újabb megújulás történt, amikor lapszámonként váltakozva négy fiatal tehetség – Szilva-Baksa Klára, Erdős Anita, Petrusevics Nikolett és Kutasi Csaba – kapott lehetőséget arra, hogy illusztrációival formálja a versek és mesék világát.
Az Irka állandó rovatai stabil szerkezetet és jól felismerhető arculatot adnak a lapnak. Ezek közé tartozik a Döngicsélő, Versforgó, Meskete, Körbenéző, Kuktáknak, Népek meséi, Hazai történet, Rejtvények, valamint az Irka-galéria. Minden lapszámban fontos szerepet kapnak az olvasók által beküldött rajzok, versek és mesék, amelyek erősítik a közösségi jelleget és az alkotásban való részvételt.A lap finanszírozása a kezdetektől napjainkig következetesen anyaországi támogatásra épül: az Irka ma is teljes egészében a Bethlen Gábor Alap támogatásával, állami finanszírozás nélkül jelenik meg, megőrizve ezzel közösségi és értékőrző jellegét.
2003 / 5 














































































