Ünnepi közgyűlést tartott a KMPSZ

Ünnepi közgyűlést tartott a KMPSZ

A kárpátaljai magyar pedagógusok érdekvédelmi szervezetét a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Oktatási Bizottságának tagjai alapították. Immáron három évtizede támogatja szülőföldünk magyar pedagógusainak munkáját. A szervezet ünnepi közgyűlés formájában méltatta megalakul&aac

Az ünnepélyt Kulcsár Tibor Gyökerek c. verse nyitotta meg, melyet Hete Ábel János, a KMPSZ költészetnapi szavalóversenyének helyezettje, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Szakgimnáziumának diákja szavalt el. Az ünnepségen Benedek Imre alelnök, a Máramarosi régió elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Bevezető szavaiban megköszönte a kollégáknak az eddigi kitartó munkát. „A fényes győzelemnek fáradság, kín az ára. Az áhított siker álmatlan éj leánya”- az Ezeregyéjszaka meséiből idézve utalt a küzdelmes és kitartással teli évekre. Elismerését fejezte ki azok iránt, akik 1991 decemberében bátran megkezdték a munkát és hitték, hogy kitartásuk célba ér. Elismerését fejezte ki azok felé, akik sokat tettek azért, hogy a kárpátaljai magyar pedagógustársadalom fennmaradjon, fejlődjön és képviselve legyen. A kollégák számára pedig azt kívánta, tanítványaik szeressék őket és emlékezzenek rájuk.

Az ukrán állami himnusz meghallgatásával és nemzeti imádságunk eléneklésével folytatódott az esemény.

Ezt követően Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke beszédében összefoglalta az elmúlt harminc év eseményeit, küzdelmeit és eredményeit. A számok tükrében jól láthatóvá vált a tetemes mennyiségű munka és belefektetett energia, mely a kárpátaljai magyar oktatásügy támogatása érdekében történt. A munka eredményeként létrejött két kiadvány: az Irka, a kárpátaljai magyarság gyermeklapja és a Közoktatás, a kárpátaljai magyar pedagógusok szakmai lapja és fóruma. Mindkettő jelentős szerepet tölt be a helyi magyarság életében. Ezeken kívül még számos kiadvány, módszertani anyag, munkafüzet került kiadásra a Szövetség gondozásában. Megjegyzendő, hogy ezeken kívül a KMPSZ folyamatosan közvetítő szerepet tölt be a különböző oktatási segédanyagok és módszertani anyagok iskolákba, óvodákba való eljuttatásában. Évről évre segítséget nyújt az első osztályosok tanszercsomagjai eljuttatásában, részt vesz az intézmények eszköztámogatásában. Számos saját tematikus táborral és vetélkedővel segíti a kárpátaljai magyar diákok fejlődését és közösséggé formálódását. A tanárok szakmai versenyképességét saját továbbképzéseivel segíti a Kölcsey Nyári Pedagógusakadémia megszervezésével, valamint konferenciák rendezésével. Ezeken kívül rendszeresen segítenek a gyerekek külföldi táboroztatásában és kirándultatásában, valamint a tanárok külföldi továbbképzéseken való részvételében. A Kárpát-medencei óvodaprogram keretein belül segítette szinte az összes kárpátaljai magyar óvodát és valamennyi óvodai csoportot támogatásban részesített. Tevékenységei között kiemelendő, hogy a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Genius Jótékonysági Alapítvány alapító tagja. A KMPSZ megalakulásától kezdve jelentős figyelmet fordít a szórványmagyarság megmaradásának támogatására, ezért több szórványtelepülésen indítottak vagy újranyitottak magyar óvodai csoportot és elemi iskolát. Részt vett az egyházi líceumok létrejöttében vidékünkön. Nelson Mandela szavait idézve indokolta az elmúlt három évtized megfeszített munkáját: „Az oktatás a legerősebb fegyver, ami a világ megváltoztatására használható”.  Ezt szem előtt tartva számít továbbra is a pedagóguskollégák további együttműködésére. Reméli, hogy a pedagóguskollégák továbbra is részt vesznek majd a harcban, amelyet a helyi magyarságot érő sorozatos támadások  tesznek szükségessé.

Az ünnepség résztvevőit dr. Bocskor Andrea a Rákóczi-főiskola egykori tanára, európai parlamenti képviselőasszony köszöntötte videoüzenetben. Emlékeztette a pedagógustársadalmat, hogy csak az a miénk, amit kiharcolunk magunknak. Így biztatta további munkára és kitartásra a jelenlévőket.

Potápi Árpád János, Magyarország Miniszterelnöksége nemzetpolitikáért felelős államtitkára videoüzenetében elismerését fejezte ki az eddigi állhatatos munkáért és mindazért az alázatért, amellyel végzik azt a szervezet tagjai már évtizedek óta. Biztosította a megjelenteket affelől, hogy az anyaország támogatására a jövőben is számíthatnak.

Ezt követően Bacskai József, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja elismeréssel szólt a szervezet eddig elvégzett munkájáról. Reményét fejezte ki, hogy a kisebbségi jogok és a kárpátaljai anyanyelvi oktatás helyzete a közeljövőben pozitív irányban fog változni.

 Dr. Grezsa István miniszteri biztos köszöntőjét Székely Gusztáv alelnök tolmácsolta a jelenlévőknek.

Kiss Dávid, az Oktatási Hivatal szakmai vezetője ismertette, igyekeznek minél több a Kárpát-medencei oktatásügyet támogató projektet létrehozni. ezzel együtt elmondta, határon túli látogatásai során nagyon sokat tanult kitartásból, küzdelemből és a hittel teli munkáról.

Gulácsy Géza a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség nevében szólt az ünneplőkhöz. Beszédében visszaemlékezett a KMPSZ megalakulásának időszakára, honnan kezdte a Szövetség a munkát, valamint megállapította, az elmúlt öt év különösen küzdelmesen telt. Reméli, hogy a következő évtizedekben ad Isten elég erőt a munka és a harc folytatásához.

 Prof. dr. Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora bástyaként említette a Pedagógusszövetséget, mely a kárpátaljai magyar nyelvű oktatás fennmaradásáért tesz folyamatosan. Ajándékként elhozta bekeretezve azt a Kárpáti Igaz Szóban megjelent 1991-es újságcikket, mely elsőként közölte a Pedagógusszövetség megalakulását és tartalmazta a belépési nyilatkozatot, mely kitöltésével csatlakozni lehetett a szervezethez. Végezetül erőt és kitartást kívánt a kollégáknak a további munkához.

A köszöntők sorát Szivohop Jaroszlav, a Megyei Pedagógus-Továbbképző Intézet vezetője zárta. Az előző évtizedekhez hasonló eredményes munkát, további sikereket kívánt a szervezetnek.

A beszédek után Mandziuk Júlia és Paládi Máté, az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Koledzs hallgatói, a VI. ZeneVarázslat Nemzetközi Négykezes Zongoraverseny nívódíjasai zongorajátékában gyönyörködhettek a résztvevők.

Az eseményen részt vettek a határon túli pedagógusszövetségek képviselői, akik szintén köszöntötték a KMPSZ-t. Jelen volt Fekete Irén, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, Burus Siklódi Botond, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke, valamint Lászlófy Pál István, a szervezet tiszteletbeli elnöke, Lukács Gabriella, a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke, Csapó Nándor, a Horvátországi Magyar Pedagógusok Fórumának elnöke, Tóth Erzsébet, a Muravidéki Pedagógusok Egyesületének elnöke. Elismeréssel beszéltek a KMPSZ eddig végzett munkájáról és örömüket fejezték ki a jubileum alkalmából. Egybehangzóan kijelentették, a szervezetek egymás támogatására mindig számíthatnak.

A Nereszen Néptáncegyüttes előadása következett, a Szól a Fülemüle! –  VII. Kárpátaljai Népzenei és Néptánc Tehetségkutató verseny 1. helyezettje szórakoztatta a jelenlévőket bácskai ugrós bemutatásával.

A KMPSZ felterjesztette a korábbi elnökségi tagokat Pedagógus Szolgálati Emlékérem rangos elismerésre, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma ítél oda minden olyan pedagógus számára, aki legalább 25 évig közoktatásban dolgozott és jelentős munkát végzett a kárpátaljai magyar oktatás terén. Az emlékérem sajnos minden erőfeszítés ellenére nem érkezett meg, a kijevi postai csomagelosztóban volt az ünnepség idején. A hozzá tartozó oklevél átadásával ismerték el jelképesen a díjazottak munkáját.

Elismerésben részesültek azok a korábbi elnökségi tagok is, akik még aktív, nem nyugalmazott pedagógusok. Ők a KMPSZ oklevelét vehették át.

A Pedagógusszövetség támogató és partnerszervezetei részére emlékdíjat adott át, megköszönve a sokéves támogatást és közös munkát.

 Dzjabko Rebeka, a Csapi 2. Számú Széchenyi István Líceum diákja, az Által mennék én a Tiszán… népdaléneklési verseny II. (13-18 évesek) kategóriájának győztese tette meghitté az ünnepi hangulatot karácsonyi népdalcsokor előadásával.

Az esemény végéhez közeledve a Csüllő Hagyományőrző Néptáncegyüttes, a XX. Őszikék Népzenei Fesztivál és Verseny kiemelt arany minősítését elnyerő együttese lépett a közönség elé bodrogközi táncok bemutatásával.

Ezt követően kerültek átadásra a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásának köszönhetően a 2021. évi Sakkjátszótér, illetve a Sakkpalota Komplex képességfejlesztő programok eszközcsomagjai. Az online továbbképzéseken 10 kárpátaljai óvoda és 10 általános iskola pedagógusai vettek részt.

A Szövetség és a pedagógusok munkájára a történelmi egyházak képviselői kértek áldást, valamint erőt a küzdelmek és a megkezdett munka folytatásához.

Végezetül Kokas Erzsébet köszöntötte a Sok születésnapokat kezdetű népdallal a kerek évfordulóját méltató szövetséget, valamint Orosz Ildikó elnök asszony az alelnökökkel közösen felvágta az ünnepi tortát.

Az ünnepség a Szózat eléneklésével zárult.

KMPSZ