
Újabb KMPSZ-vetélkedőkre került sor május 1-jén. Ezúttal a Drávai Gizella és az „Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati versenyt rendezte meg a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség. A 3–8. osztályosok Drávai Gizella nyelvhasználati versenyére 350 fölötti létszámban regisztráltak, a 9&ndas
A versenyek lebonyolítása teljes mértékben a járványügyi korlátozásoknak megfelelően zajlott. A Pedagógusszövetség elnökségének határozata lehetővé tette a versenyek központi, online felületen való levezetését. Ennek értelmében a Drávai Gizella-vetélkedő a KMPSZ technikusai által szabályozott online felületen ment végbe. Az előző versenyekhez hasonlóan ezúttal is negyvenperces időkeret állt rendelkezésre a feladatok megoldására.
Az „Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny „élőben” zajlott, az előző évek gyakorlatához hasonlóan két fordulóban: egy írásbeli és egy szóbeli részből állt. Az írásbeli rész egy minden versenyző számára egységes, nyelvtani, szövegértési és szövegalkotási feladatokból álló munkalap volt. A második fordulóban a versenyzőknek rövid felkészülés után egy beszédművet kellett előadniuk három percben egy konkrét témára, meghatározott kommunikációs szituációban.
A visszajelzések alapján a versenyek menetrend szerint, fennakadás nélkül zajlottak. Az eredmények az összesítést követően felkerülnek a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség hivatalos honlapjára.
A soron következők az angol és német nyelvi versenyek, melyek tervezett dátuma 2021. május 8.
A versenyek Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásának köszönhetően valósulnak meg.
KMPSZ