Tehetségtávlatok

Tehetségtávlatok

TEHETSÉGTÁVLATOK – új kihívások az egyetemi tehetséggondozásban címmel 2014. május 6-án nemzetközi konferenciát szervezett a Pécsi Tudományegyetem Rektori Hivatalának Tehetséggondozási Csoportja.

A rendezvényt Dr. Erostyák János tehetséggondozásért felelős rektori szaktanácsadó nyitotta meg. Az előadók között volt Dr. Balogh László pszichológus, a Debreceni Egyetem professzora, Dr. Szabó Attila, a Semmelweis Egyetem Kerpel-Fronius Ödönről elnevezett tehetséggondozó programjának titkára. A Kárpátalján zajló tehetséggondozó programokat  Dr. Váradi Natália,  II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központjának vezetője, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója mutatta be, aki előadásában elmondta, hogy a „GENIUS” Alapítvány 2013-ban Magyar Termék Nagydíjat vehetett át a Kárpátalján végzett tehetséggondozó szolgálataiért.

A lendületes, tartalmas előadások beigazolták, hogy a Kárpátalján végzett tehetségsegítő tevékenység illeszkedik az anyaországi tehetséggondozó munkához.

A konferencián jelen lévő szakemberek visszajelzései szerint a PTE tehetséggondozó programja számos olyan innovatív elemet tartalmaz, amelyek versenytársaink számára is követendő értékkel bírnak. Külön kiemelték, hogy a Pécsi Tudományegyetemen önálló szervezeti egységként létrehozott Tehetséggondozási Csoport egyedülálló módon emeli be a központi igazgatásba a tehetséggondozás ügyét. Két munkatársa, Barna Adrianna tehetségfejlesztési szakértő és Dr. Gönczi Andrea segíti a tehetséggondozó program megvalósulását és folyamatos fejlesztését. Kezdeményezéseik mentén vált világossá, mennyire hatékony az intenzív kapcsolatokon alapuló, hálózatszerű együttműködés.

A rendezvény fénypontjaként átvették tehetségköveti oklevelüket a PTE legújabb Átütő Tehetség Ösztöndíjasai. A tíz kiváló teljesítményű, lenyűgöző személyiségű hallgató nagy mértékben hozzájárulhat a tehetséges középiskolás korosztály Pécsi Egyetemre való vonzásához, ami a PTE vezetésének és a Tehetséggondozási Csoportnak is legfőbb céljai közé tartozik.

A nemzetközi konferencia a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósult meg.