Szép beszéddel gyönyörködtettek a diákok a beregszászi elődöntőn

Szép beszéddel gyönyörködtettek a diákok a beregszászi elődöntőn

A Kazinczy szépkiejtési verseny újabb előválogatóját szervezték meg február 11-én, ezúttal Beregszászon. A különleges megmérettetésen két korcsoportban vettek részt a beregszászi és környékbeli diákok. A rendezvényt Huszti

 

Az előadást követően elkezdődött a versenyzők meghallgatása. A 7–9. osztályosok közül 18 versenyző, a 10–11. osztályosok kategóriájában 15 versenyző próbálhatta ki magát egy szépirodalmi szöveg hiteles „kihangosításában”. A verseny szabályainak megfelelően első körben mindenki egy tetszés szerinti szöveggel mutatkozhatott be, ezután a szakmai zsűri által kiválasztott textust kellett felolvasniuk a versenyzőknek. A bírálóbizottság döntése értelmében a kisebbek közül öt versenyző, a nagyobbak közül heten utazhatnak a körzetet képviselve a február 18-i nagydobronyi döntőre. További jó felkészülést és sok sikert a továbbjutóknak!

A továbbjutott diákok:
7–9. osztály

HelyezésNévIskolaFelkészítő tanár
I.Deák AlexandraBeregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos KözépiskolaHuszti-Kacsur Andrea
II.Jánosi AnnamáriaMezőkaszonyi KözépiskolaVarga Éva
III.Gál PetraBeregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos KözépiskolaOrbán Erika
IV.Baráth RékaBeregszászi Bethlen Gábor Magyar GimnáziumHnatik-Riskó Márta
V.Nyeste KamillaBátyúi KözépiskolaSütő Magdolna

 

10–11. osztály

HelyezésNévIskolaFelkészítő tanár
I.Barta AnnaNagyberegi Református LíceumGálfi Dezső
II.Szedlák DenisszaII. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési IntézeteSzabó Éva
III.Varga OrsolyaBeregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos KözépiskolaOrbán Erika

IV.

 

Cipola KármenGáti Kovács Vilmos KözépiskolaMárkus Anita
Hidi KlaudiaNagyberegi Református LíceumGálfi Dezső
V.Szilvási BoglárkaNagyberegi Református LíceumKovács András
VI.Nyeste VeronikaBátyúi KözépiskolaSütő Magdolna

 Kárpátalja.ma