Sikeresen megvalósult a III. Ung-vidéki Sporttábor Nagydobronyban

Sikeresen megvalósult a III. Ung-vidéki Sporttábor Nagydobronyban

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány harmadik alkalommal szervezett sporttábort Nagydobronyban a kárpátaljai iskolások szá

A táborba 10-16 éves kor közötti tanulók jelentkezését vártuk, melyre 2023. június 7. – július 5. 75 fő jelentkezett, közülük 53 fiatal sportkedvelő (18 lány 35 fiú) vett részt a foglalkozásokon, akikkel 3 szakképzett tanár foglakozott, 2 nevelő tanár, 6 gyakornok főiskolás hallgató és 1 egészségügyi ápoló segítségével. 

                             

A tábor szakmai felelőse: ifj. Kiss László, a Nagydobronyi Szakképzési Központ testnevelő tanára, a tábor oktatói: Bara Csaba, ugyanebből a tanintézményből, Szanyi-Szabó János, a Nagydobronyi Líceum testnevelő tanára és Moca Valéria, kyokushin karate ifjúsági Európa-bajnok, világbajnoki ezüstérmes.

A foglalkozások 3 csoportban zajlottak, melyek alkalmával a gyerekek több sport területen (futball, röplabda, kézilabda, asztalitenisz, karate, tollaslabda, labdavezetés lábbal, sakk, dámajáték stb.) fejleszthették magukat, mind egyénileg, mind pedig csatban.

I. csoport – vezetőtanára: ifj. Kiss László

II. csoport –vezetőtanára: Bara Csaba

III. csoport – vezetőtanára: Szanyi-Szabó János

                              

A tábor során a csoportvezetők irányításával sportversenyekre került sor. A vetélkedőkön az alábbi sportversenyek zajlottak külön lány és fiú kategóriában:

  • Asztalitenisz (egyéni és páros)
  • Labdarúgás csapatverseny
  • Kézilabda csapatverseny
  • Röplabda csapatverseny
  • Kyokushin karate
  • Labdakezelés lábbal (dekázás)
  • Büntetőrúgás
  • Büntetődobás
  • Dámajáték
  • Sakk

A tábor hivatalos zárására pénteken került sor, ahol kiosztásra kerültek az elismerő oklevelek és a jutalomérmek.

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány ezúton is gratulál a tábori sportversenyeken elért eredményekhez. Minden lelkes sportkedvelőt jövőre is várunk!

                           

A III. Ung-vidéki Sporttábor a Magyar Kormány, Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósult meg.

A helyszínt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Egán Ede Szakképző Centrum Nagydobronyi Szakképzési Központja biztosította.

 

 

Váradi Natália,

programszervező

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány