
2021 áprilisa és májusa folyamán sikeresen lezajlottak a KMPSZ idei tantárgyi vetélkedőinek online fordulói. A versenyeken összesen 2017 gyerek mérette meg magát.

A versenyek a lebonyolítást illetően minden tekintetben alkalmazkodtak az aktuális járványügyi szabályozásokhoz. A KMPSZ elnöksége előzőleg határozatban elfogadta a 2020/2021-es tanév versenyeinek online felületen való lebonyolítását. Ennek értelmében a versenyfeladatok megoldása egy egységes felületen zajlott, melyet központilag koordináltak a Pedagógusszövetség technikai felelősei. A versenyekre előzetes regisztráció alapján várták a résztvevőket, akiknek saját e-mail-címmel kellett rendelkezniük. Ez a versenyzők személy szerinti meghívásához volt szükséges. A vetélkedőkhöz szükséges online felületeket a KMPSZ technikusai hozták létre. Ezek Google Classroomok voltak, ahová minden versenyző egyénileg kapott meghívást, majd a verseny kezdetekor megkapták a feladatokat. A Pedagógusszövetség központi irodája előzetes technikai felmérés alapján kiskörzetekbe osztotta a jelentkezőket, így versenyközpontokban, tanári felügyelet mellett oldották meg a feladatokat. Továbbá minden versenyközpontban jelen volt egy informatikus a versenyek gördülékenyebb lezajlása érdekében. A versenyfeladatok megoldására minden alkalommal 40 perc állt rendelkezésre. Kivételnek számított az „Édes anyanyelvünk” nyelvhasználati verseny sajátos jellege miatt. Ez „élőben” zajlott, az előző évek gyakorlatához hasonlóan két fordulóban: egy írásbeli és egy szóbeli részből állt. Az írásbeli rész egy minden versenyző számára egységes, nyelvtani, szövegértési és szövegalkotási feladatokból álló munkalap volt. A második fordulóban a versenyzőknek rövid felkészülés után egy beszédművet kellett előadniuk három percben egy konkrét témára, meghatározott kommunikációs szituációban.
Lezajlottak a Pedagógusszövetség évi műveltségi vetélkedői is: az „Átal mennék én a Tiszán…” népdaléneklési verseny, a költészet napi szavalóverseny és a Kazinczy szépkiejtési verseny is. A népdaléneklési és a szavalóverseny videók beküldésével, majd azok elbírálásával zajlott. A Kazinczy szépkiejtési verseny két részből állt: első körben egy, a gyerekek által választott szöveg felolvasásáról beküldött videó elbírálása történt. A második körben a gyerekek egy kötelező szöveget kaptak, melynek a felolvasását megadott időn belül kellett videóra venni és beküldeni.
A Margittai Antal biológiaverseny, valamint az ukránnyelv- és irodalomverseny esetében dátummódosítás történt, mivel a tervezett, április 10-i lebonyolítást az akkori karanténszabályok nem tették lehetővé. A versenyek lebonyolításának időpontjait és a megjelentek létszámát az alábbi táblázat mutatja:
Dátum | Tantárgyi vetélkedő neve / versenyzők létszáma | |
2021. április 17. | Terebesi Viktor matematikaverseny / 187 fő | Geőcze Zoárd matematikaverseny / 99 fő |
2021. április 24. | Győrffy István fizikaverseny / 63 fő | Karádi László helyesírási verseny / 278 fő |
2021. május 1. | Drávai Gizella nyelvhasználati verseny /184 fő | Édes anyanyelvünk nyelvhasználati verseny / 8 fő |
2021. május 8. | Angolnyelv-verseny / 305 fő | Németnyelv-verseny / 60 fő |
2021. május 15. | Szent-Györgyi Albert kémiaverseny / 74 fő | Történelemverseny / 226 fő |
2021. május 22. | Természetismereti és földrajzverseny / 160 fő | Informatikaverseny / 88 fő |
2021. május 31. | Margittai Antal biológiaverseny / 179 fő | Ukránnyelv-verseny / 106 fő |
Az eredmények megtekinthetők a KMPSZ hivatalos honlapján.
Június hónap folyamán sor kerül egy második, offline fordulóra papíralapú feladatmegoldással, amennyiben azt a járványügyi korlátozások is megengedik. Természetesen kis létszámban, a karanténszabályok betartásával tervezik ezek lebonyolítását. A második forduló meghívásos alapon történik, tehát ide azok a tanulók kapnak meghívást, akik az online versenyeken az átlagpontszám fölötti eredményt értek el.
A versenyek Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatása által valósultak meg.
KMPSZ