Ráti Gimnázium / Határtalanul nyári iskola 2025

Ráti Gimnázium / Határtalanul nyári iskola 2025

Augusztus  11-15. között sikeresen megrendezésre került a Határtalanul nyári Tábor, amelyet a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség szervezett meg az iskolások számára.

 A gyerekek változatos programjaiért két pedagógus volt felelős. A táborban részt vettek a Ráti Gimnázium 1-4. és 5-8. osztályos tanulói. A tábor ideje alatt mi, tanárok, mindig igyekeztünk érdekessé, szórakoztatóvá, élménydússá tenni ezt a néhány napot a tanulóink számára. Ezért a tábor tematikájának kidolgozása során odafigyeltünk arra, hogy olyan programok, foglalkozások és pillanatok legyenek a gyerekek számára, amellyel felejthetetlenné tesszük számukra ezt az együtt töltött hetet.

A reggeli tornapercek és a sportjátékok jól megmozgatták a gyerekeket. A kézműves foglalkozásokon pedig a különböző anyagok, formák, színek használatával a gyerek fejleszthették kreativitásukat, fantáziájukat. Ezek a foglalkozások nagy örömet okoztak minden gyerek számára.

A felsős gyerekek bicikli kiránduláson vettek részt a szomszéd falu látványos tavacskájánál. Hazatérve is a látottakról meséltek. Csodálatosan érezték magukat a túra után.

Játékos feladatok is voltak kicsik és nagyok számára egyaránt: activity, keresztrejtvények, kincskeresés, szórakoztató vizes játékok, Just Dance táncverseny, Uno kártyaparti, arcfestés és különböző csapatjátékok is megszervezésre kerültek.

A mindennapi finom ebédet a Ráti Gimnázium konyhája biztosította. A gyermekek nagy örömére készült fánk és gőzönfőtt is. A hét során fagyival, sok gyümölccsel is kedveskedtünk tanulóink számára.

A Ráti Gimnázium tanárai és gyerekei hálásan köszönik a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetségnek a támogatást, ami lehetővé tette ezt a rendkívül élvezetes együtt töltött hetet. A támogatás segítséget nyújtott a foglalkozások levezetésében és a kirándulások megszervezésében.

Hálás szívvel köszönjük!

Prjáha Timea táborvezető