Orosz Ildikó beszéde a KMPSZ központi tanévnyitó ünnepségén /2024

Orosz Ildikó beszéde a KMPSZ központi tanévnyitó ünnepségén /2024

„Mindeddig megsegített minket az Úr!” (1 Salamon 7, 12)

Tisztelt Képviselő Asszony, Konzul Urak, Egyházi és Világi Méltóságok, kedves Kollégák, Szülők, Salánk Közössége!

„Mindeddig megsegített minket az Úr!” (1 Salamon 7, 12)

Mondhatjuk, vallhatjuk mi is, hiszen a háború harmadik évében is itt állhatunk Isten házában, és ünnepélyes keretek között méltathatjuk a magyar tannyelvű iskolák tanévkezdését, az iskoláinkban tanuló gyerekek jelenléti oktatásban részesülhetnek, nem úgy, mint számos ukrajnai tanintézményben, ahol a háború borzalmai miatt jobbik esetben is, ha éppen van internet és áram, online tanulhatnak. Sokszor megszakítja az oktatást az országos légiriadó, sok család kettészakadt, és továbbra is mindent meg kell tennünk azokért, akiket ránk bíztak, lehetőségeink szerint, a bethleni elv alapján: „Nem tehetünk meg mindent, amit kellene, de tegyünk meg mindent, amit lehet.” Ennek a jegyében tettük a dolgunkat az éven, és igyekeztünk minden programunkat megvalósítani, hogy az itthon maradt gyerekek sem érezzék semminek a hiányát, ne csorbuljanak lehetőségeik.

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség a 2023–2024-es tanévben két fordulóban hirdette meg tantárgyi versenyeit: az elsőben 12 iskolaközpontban online zajlottak a versenyek. A második fordulót a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán jelenléti formában tartottuk. Az első fordulón előzetes önkéntes regisztráció alapján 2 922 diák vett részt. A második fordulón a meghatározott pontszámokat elért 1 619 diák vett részt. Köszönjük az iskoláknak, hogy befogadták és szervezték az első fordulót: a Bátyúi Líceumnak, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetének, a Kaszonyi Arany János Líceumnak, a Munkácsi 3. Sz. II. Rákóczi Ferenc Középiskolának, a Nagyberegi Református Líceumnak, a Nagydobronyi Líceumnak, a Péterfalvi Református Líceumnak, a Kisgejőci Egry Ferenc Líceumnak, az Aknaszlatinai Bolyai János Líceumnak, a Viski Kölcsey Ferenc Általános és Középfokú Tanintézménynek, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumnak, az Ungvári Dayka Gábor Líceumnak.

Megtartottuk a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség immár három évtizedet megélt Költészet napi szavalóversenyét. Köszönjük a középdöntők lebonyolítását régiónként megszervező iskoláknak, a Beregszászi Horváth Anna Gimnáziumnak, a Tiszaújlaki Középiskolának, az Aknaszlatinai Bolyai János Líceumnak, a Munkácsi Szent István Líceumnak, a Szürtei Líceumnak és a döntő megszervezését a Nagyberegi Dobrai Péter Középiskolának.

Bartók Béla tiszteletére és születésnapjának méltatására 25. alkalommal tartottunk „Által mennék és a Tiszán…” megyei népdaléneklési versenyt. A döntőben 69 egyéni versenyző és 26 énekegyüttes vett részt Ungvártól Aknaszlatináig.  

A Kazinczy szépkiejtési verseny döntőjének hagyományosan a Nagydobronyi Líceuma adott otthont. A középdöntőket régiónként a Nagydobronyi Líceum, a Tiszaújlaki Széchenyi István Középiskola, a Viski Kölcsey Ferenc Középiskola, a Munkácsi Szent István Líceum és a Beregszászi Kossuth Lajos Líceum szervezte, amit nekik is köszönünk.

A Szolyvai 1. Számú Elemi Iskolában immár másodszor rendeztük meg az „Erdő mellett nem jó lakni…” Népdaléneklési Szemlét, melyen 65 gyermek vett részt, és először tartottak gyermekszínjátszó szemlét, melyen 45 gyerek vett részt. A Rahói Magyar Házban is megrendezték a II. Felső-Tisza-vidéki Népdaléneklési Szemlét 62 résztvevővel. Sikeresen megtartottuk az óvodákban, a szórványvidéken és a művészeti iskolákban oktató pedagógusok évközi konferenciáját. Köszönjük az iskolák pedagógusainak a szervezést és a munkát.

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség 2024 nyarán is meghirdethette a Határtalanul nyári iskola c. hazai programját, melynek célja, hogy a magyar tannyelvű iskolákban tanuló 1–11. osztályos diákokat egyhetes iskolai tábor keretében segítsük a közösségépítés jegyében, erősítsük kötődésüket szülőföldjükhöz, megismertetve közvetlen környezetünk természeti és kulturális örökségét. A programra Kárpátalja 65 magyar tannyelvű oktatási intézménye jelentkezett, és 3 300 gyermek részvételével zajlott. A tábori programot színesítették a Tulipán Tanoda tanárainak közreműködésével megtartott kézműves-, népzenei és néptáncfoglalkozások. Ezúton köszönöm elsősorban a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak, hogy anyagi támogatásával, a Határtalanul program szülőföldi felhasználásának engedélyezésével megvalósíthattuk a programot. Köszönöm a programban részt vevő tanároknak, iskoláknak, hogy sikerre vitték a kezdeményezést.

Sikeresen megtartottuk a szintén három évtizedes múlttal rendelkező tematikus táborainkat, melyen 250 gyerek vehetett részt.

Ezen a nyáron a KMPSZ közreműködésével négy turnusban 724 diák és 76 kísérő vett részt a Zánkai Erzsébet-tárborokban. Három turnusban azok gyerekek nyaralhattak Zánkán, akik a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség tantárgyi vetélkedőin jó eredményeket értek el. A negyedik turnusban az ukrán tannyelvű iskolákban magyar mint második idegen nyelvet tanuló diákok és a KMPSZ vasárnapi iskoláiban tanulók vehettek részt. Ezúton köszönjük a támogatóknak, a Belügyminisztérium Köznevelési Államtitkárságának, valamint a lelkes pedagógusoknak, hogy sikerre vitték a táborokat.

Az idén először 200 gyerek és 20 kísérő vehetett részt a Nemzetstratégiai Kutatóintézet támogatásával Erdélyben a Székelyvarsági Nemzeti Park táborában. Köszönjük a Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek, hogy a kárpátaljai diákok eljuthattak Erdélyországba. 

Az idén Ungváron rendezték meg az első ukrajnai országos szintű olimpiát szlovák, román és magyar nyelvből, melyen 30 diák vehetett részt. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség a résztvevőknek felajánlott egy egyhetes balatoni üdülést, ami a Nemzetstratégiai Kutatóintézet támogatásával valósult meg Siófok mellett, a Balatonszabadi-Sóstón, 15 diák és kísérőinek részvételével. A tábort a 2024-es Székelybál bevételéből finanszírozta a Nemzetstratégiai Kutatóintézet. Ezúton köszönjük a bál szervezőinek és résztvevőinek, hogy az éven nekünk ajánlották fel a jótékonysági rendezvény bevételét. Köszönet illeti a megyei oktatási főosztályt is, mert a kisebbségek anyanyelvét országos szintre emelte azzal, hogy megszervezték a versenyt.

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány is számos programot kínált az ifjú tehetségeknek a nyár folyamán. Többek között Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága és a Bethlen Gábor Alap támogatásával 9 tábort valósított meg 4 hét alatt 5 helyszínen, melyen 369-en vettek részt. Meghirdették a jelentkezést a Kézilabda Tehetségpontokba, és így a 2024–2025-ös tanévben 653 fiatal vehet részt edzéseken. Adán valósult meg a II. „Határok Nélkül” – Kárpát-medencei Magyar Kézilabda- és Kulturális Fesztivál. Az U14-es lányok korcsoportjában a „GENIUS” Kézilabda Tehetségpontokat 14 játékos képviselte két edzővel, a Magyar Kézilabda Szövetség támogatásának köszönhetően. Az Ada B csapatával játszott meccset 18:6 megnyerték, a Nagykanizsa elleni mérkőzés azonban vereséggel zárult a kárpátaljai csapat számára. Az V. Hajdú Kupa Kézilabda UP Tornán 12 játékos képviselte a „GENIUS”-t két edzővel, a Magyar Kézilabda Szövetség támogatásának köszönhetően. A beregszászi csapat kiváló teljesítményt nyújtott. Az első összecsapást a Debreceni Sportiskola ellen nyerték 24:12-re. A Sütő Kézisuli ellen 15:13-as győzelmet arattak. A döntőben a Hajdúnánás csapata ellen léptek pályára, és 26:10-re nyertek, megszerezve ezzel az első helyet. Augusztusban 33 fővel zajlott a bentlakásos tehetséggondozó, versenyfelkészítő hétvége biológiából kémiából és földrajzból. Köszönjük a „GENIUS” Jótékonysági Alapítványnak, támogatóinknak a lehetőséget a tehetséges gyerekek fejlesztéséhez.

Három évtizede tartunk nyári továbbképzéseket. Az idén már 23. alkalommal került sor a főiskolán a továbbképzések megrendezésére Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia néven, melyen 165 pedagógus vett részt, ami egy kredit értékben beszámít a kötelező továbbképzési kreditekbe. Az akadémia fő témája ebben az évben az E-okosodás: hogyan formálja a digitális kor az oktatást volt, ahol a szakterület neves hazai és külföldi előadói, gyakorló pedagógusai tartottak előadásokat, gyakorlati foglalkozásokat. Ezúton köszönöm az előadóknak, hogy a háborús helyzet ellenére vállalták a felkérést. Köszönöm a közreműködő szervezeteknek, így a II. RF KMF-nek, a „GENIUS”-alapítványnak, az MCC kárpátaljai részlegének, a Tulipán Tanodának, a P. Frangepán Katalin Gimnáziumnak, a Kárpátaljai Magyar Líceumnak és a fő támogatónak, a Belügyminisztérium Köznevelési Államtitkárságának a támogatásokat.

A Belügyminisztérium Köznevelési Államtitkársága támogatásával az idei tanév kezdetén az iskolák ismét átvehették a magyarországi tankönyvcsomagot magyar nyelvből és matematikából, felmenő rendszerben, immár az 1–7. osztály számára.

Idén már augusztus végén 41 200 db magyarországi tankönyv került az iskoláinkba, ami köszönhető az Ökumenikus Szeretetszolgálat magyarországi és kárpátaljai munkatársainak, akik a szállítást, vámkezelést vállalták. Köszönjük, hogy immár először szeptember elsején e csodálatos könyvekből tanulhatnak diákjaink.

A munkánkat segíti a Nemzetpolitikai Államtitkárság jóvoltából adott pedagógustámogatás, ami ösztönözheti a kollégákat, hogy a magyar oktatás minőségéért a gyerekek érdekében mindent megtegyenek. De támogatásban részesülnek a szülők is, hogy minél könnyebb legyen az iskolakezdés. A múlt évben a háborús helyzet ellenére 17 137-en részesültek oktatási-nevelési támogatásban. Köszönjük a magyar kormánynak és a lebonyolító szervezetnek, a Kárpátaljai Magyar Oktatási Alapítványnak. Reméljük, ebben a tanévben sem csökken jelentősen a tanulói létszám, bár már egyre fáradtabb közösségünk, és többen úgy döntöttek, gyermekeik már nem itthon kezdik a tanévet, a fiúkat pedig a 16. életévük betöltése után külföldi középiskolákba küldték. Pontosabb adataink szeptember 15. után lesznek. Egyelőre az első osztályosoknak kiadott könyvek alapján úgy tűnik, mintegy100 elsőssel kevesebb gyerek van a magyar tannyelvű első osztályokban. A pedagógusokból is hiány van, mert többen választják a jóval magasabb bérekért és kiszámíthatóbb jövőért a magyarországi állásokat, különösen a pályakezdők. Ezért dicséretes és becsülendő minden pályakezdő döntése. A főiskolához 16 iskola fordult 31 megüresedett tanári állás betöltése ügyében. A legnagyobb szükség matematikusokra lenne öt helyen, a többi tárgyból 1-2 állás maradt betöltetlen. Fizikusokat és pszichológusokat egyelőre nem is képezünk, csupán az Ungvári Nemzeti Egyetemen, ahol szintén képeznek magyar, ukrán, angol, biológia, informatika szakos tanárokat, és remélem, ahova mi nem tudtunk delegálni, oda ők küldhettek, mert gondolom, oda is fordultak kéréssel. Ezt a helyzetet a jövőben is csak együttműködéssel tudjuk megoldani, mert egymás terhét hordozzuk. Ezért kérek minden intézményt, szakos tanárt, építse és tartsa a kapcsolatot a főiskola megfelelő tanszékeivel, ahogy a tanszékeket is, hogy az iskolákkal közvetlen kapcsolatokat építsenek ki. Neveljünk közösen szakembereket, hogy biztosítsuk a magyar nyelvű oktatás folytonosságát. Ahogy tavaly is mondtam, a főiskola is csak egyszerű bűvész: csak azt a szakembert tudja hirtelen előhúzni a kalapból, akit négy évvel előtte oda elrejtettünk.

A magyar oktatás ügye még nincs veszve, mert Rákóczi egyik lovassági zászlójának jelmondata szerint is „az Isten az igaz ügyet nem hagyja elveszni”.

Most Isten házából indulva, benne bízva, hogy hamarosan elrendezi ezt az értelmetlen vérontást, és elhozza a békét mindannyiunk számára, tegyük a dolgunkat, amihez iránytűként Korzenszky Richárd gondolatait idézném, aki 2024-ben aranymisés szerzetes volt, a Tihanyi Apátság egykori perjele, aki nyári akadémiánk előadója is volt egykor, amit ugyan az egyházi iskoláknak szánt, de mindannyiunkra vonatkozik e zűrzavaros világban.

„Az iskoláink legfontosabb feladata, hogy emberközpontú legyen. S az információ-továbbadás mellett az élmények is kapjanak helyet az iskolában. A személyesség ugyancsak kulcsfontosságú: a pedagógus munkája lélektől lélekig ható tevékenység, bármit tanítson is. Hiszen minden ember élete titok, a diáké ugyanúgy, ahogy a pedagógusé. Ha elkötelezetten tud egy cél felé tekinteni az iskola – az iskola valamennyi munkatársa –, akkor hiteles lesz. A hitelességet tartom a legfontosabbnak… Akkor lesznek igazán jók ezek az iskolák, ahol valóban otthonra talál a kiteljesedni vágyó gyermek.”

A 2024–2025-ös tanévet megnyitom.