A szeretet jegyében

A szeretet jegyében

Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni. Márai Sándo...

Advent utolsó napjaiban a Szent László Társulat és a Rákóczi Szövetség munkatársai karácsonyi ajándékcsomagot gyűjtöttek a kárpátaljai gyerekek számára.  Az ajándékok továbbításával a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetséget kérték fel. A Pedagógusszövetség munkatársai a Beregszászi 5. Számú Szanatóriumi Óvoda picinyke lakóinak adta át az ajándékokat. Az óvoda azokon a szociálisan hátrányos gyerekeken segít, akiknek a szülei mindennapi megélhetési gondokkal küzdenek, vagy az élet nehézségein – emberi gyengeségük folytán – képtelenek felülemelkedni.

Számomra és munkatársaim számára a csomagok átadásakor a szokványos ünnepi csillogáson kívül kicsit másról is szólt az ünnep… Mert látva a csillogó szemű gyerekeket, megköszönve az adományozóknak, úgy éreztem, éreztük, hogy a mi szívünk és lelkünk is ünnepi díszbe öltözött.

Köszönet érte!

A KMPSZ munkatársai