
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felnőttképzési Központjában 2014 októberétől ünnepélyes keretek között ez évben is kezdetét vette egy újabb tanév. A 2014/2015-ös tanév során az alábbi tanfolyamok indultak:
• Angol nyelv – 62 jelentkező
• Ukrán nyelv – 14 jelentkező
• Német nyelv – 24 jelentkező
• Magyar nyelv (nem magyar anyanyelvűeknek) – 57 jelentkező
• Előkészítő tanfolyam az ukrajnai külső független tesztelésre – 21 jelentkező

A nyelvtanfolyamokon résztvevők alap-, illetve középfokon sajátíthatják el az adott nyelvet a 60 órás képzés keretén belül.
A tanévnyitó ünnepséget Váradi Natália, a Felnőttképzési Központ vezetőjének szavai kezdték, aki beszédében hangsúlyozta az idegen nyelvek ismeretének fontosságát, hisz a munkaerőpiacon ez már elengedhetetlen feltételnek bizonyul, valamint utalt a helyi viszonyokra, ahol több nemzet is él együtt, s a nyelv, a közös nyelv lehet a híd, amely összeköthet mindenkit. A megnyitót követően valamennyi jelentkező felmérő tesztet írt, melynek alapján alap- vagy közép szintű csoportban kezdhették meg a nyelvi képzést.