Népdaléneklési szemlét szervezett a KMPSZ Szolyván

Népdaléneklési szemlét szervezett a KMPSZ Szolyván

2023. március 30-án a Szolyvai 1. Számú elemi iskolában a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében került megrendezésre az „Erdő mellett nem jó lakni” című népdaléneklési szemle, melyet Bartók Béla zeneszerző és népzenekutató születésének 140. évfordul

A szemle Prodán Anna, megbízott iskolaigazgató köszöntőjével kezdődött, majd Szokolova Henrietta, az iskola pedagógusa, a KMPSZ Szolyvai Alapszervezetének megbízott vezetője, a rendezvény felelőse bemutatta a szemlére érkezett vendégeket.

A szemlén 49 gyerek vett részt. Felléptek a Szolyvai Magyar Református Óvoda növendékei, a Szolyvai 1. Számú Elemi Iskola tanulói, valamint a Szolyvai 1. Számú Középiskola 5-6-7-ik osztályának aktív tanítványai is.

Az „Erdő mellett nem jó lakni” kötelező éneken kívül szabadon választott énekként az óvodások a „Két száll pünkösdrózsa” című éneket, az 1. osztály a „Nád a házam teteje” című éneket, a 2. osztálytól egészen a 7. osztályig a „Kertek alatt faragnak az ácsok”, illetve a „Hull a szilva” című éneket mutatták be hol ketten, hol hárman, hol csoportos előadásban. Az énekeket gitáron, illetve hegedűn kísérte Percsák János, szolyvai zenepedagógus.

                               

A rendezvény végén átvették a szervezők által készített emléklapot, majd várta a gyerekeket a finom szendvics, a frissítő üdítő és a sok édesség.

 

Szokolova Henrietta

A KMPSZ Szolyvai Alapszervezetének

megbízott vezetője