Lezárultak az idei tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégék biológiából, kémiából és földrajzból

Lezárultak az idei tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégék biológiából, kémiából és földrajzból

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében immáron hatodszor kerültek megrendezésre a biológia, kémia, földrajz tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégék.  A tehetséggondozó hétvégék célja a Magyarországon megrendezésre kerülő Hevesy G

A foglalkozásokra az előző évekhez hasonlóan idén is névre szóló meghívót kaptak a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által szervezett Szent Györgyi Albert kémia- (8. osztály), Margittai Antal biológia (7-8. osztály) és természetrajz- földrajz (7-8. osztály) versenyek 1-10 helyezettjei, akik már eddig is bizonyították a kémia, biológia és földrajz iránti szeretetüket. A meghívott tanulóknak 2022. január 10-ig volt lehetőségük visszajelezni részvételi szándékukat. Az 50 meghívottból összesen 31 tanuló élt ezzel a lehetőséggel, akik Kárpátalja alábbi oktatási intézményeit képviselik:

S.sz.

Intézmény megnevezése

Létszám

1.

Aklihegyi Gimnázium

2

2.

Beregszászi Kossuth Lajos Líceum

3

3.

Beregszászi Horváth Anna Gimnázium

2

4.

Beregszászi Bethlen Gábor Líceum

2

5.

Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum

5

6.

Mezőgecsei Kajdy Lajos Gimnázium

1

7.

Munkácsi 3. Sz. II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskola

1

8.

Nagydobronyi Líceum

6

9.

Nagydobronyi Református Líceum

5

10.

Tiszabökényi Általános Iskola

2

11.

Vári II. Rákóczi Ferenc Líceum

1

12.

Zápszonyi Gimnázium

1

Összesen:

31

 

A tehetséggondozó program első hétvégéje 2022. február 18-20. között valósult meg fizikális jelenléttel a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Szakgimnázium bázisán. Az Ukrajnában kialakult háborús konfliktus miatt a tehetséggondozó program 2022. február 25-27-re tervezett második hétvégéje elmaradt, s majd csak 2022. április 8-10. között valósult meg. A második hétvégén a biológia és földrajz foglalkozások online, a kémia foglalkozások pedig hibrid módon zajlottak, tehát a tanulók online és fizikális formában is jelen voltak. A kémia tehetséggondozó program harmadik alkalma 2022. április 12-14-én, a földrajz hétvégék harmadik foglalkozása 2022. április 23-24-én, a biológia tantárgy záró foglalkozásai pedig 2022. április 29- május 1. között valósultak meg. A foglalkozásokon a tanulók online formában vettek részt.  Az ifjú tehetségekkel a hétvégék folyamán összesen 19 szakképzett pedagógus foglalkozott:

S.sz.

Név

Intézmény

1.

Bak Éva

II. RF KMF Szakgimnáziuma

2.

Gergely Lívia

II. RF KMF Földtudományi és Turizmus Tanszék

20.

Hadar Bianka

II. RF KMF Biológia és Kémia Tanszék

3.

Hadnagy István

II. RF KMF Biológia és Kémia Tanszék

4.

Juhász Adrienn

II. RF KMF Biológia és Kémia Tanszék

5.

Kepics Andrea

II. RF KMF Biológia és Kémia Tanszék

6.

Kohut Erzsébet

II. RF KMF Biológia és Kémia Tanszék

7.

Kolozsvári István

II. RF KMF Biológia és Kémia Tanszék

8.

Linc Annamária

II. RF KMF Földtudományi és Turizmus Tanszék

9.

Molnár Attila

II. RF KMF Biológia és Kémia Tanszék

10.

Molnár Erzsébet

Nagydobronyi Líceum

11.

Molnár Ferenc

II. RF KMF Biológia és Kémia Tanszék

12.

Molnár Ildikó Dóra

II. RF KMF Biológia és Kémia Tanszék

13.

Molnár József

II. RF KMF Földtudományi és Turizmus Tanszék

21.

Orosz Nikolett

II. RF KMF Biológia és Kémia Tanszék

14.

Papp Géza

II. RF KMF Földtudományi és Turizmus Tanszék

15.

Sidó Evelin

II. RF KMF Biológia és Kémia Tanszék

16.

Szaniszló Szebasztián

II. RF KMF Biológia és Kémia Tanszék

17.

Szanyi P Lívia

II. RF KMF Biológia és Kémia Tanszék

18.

Tamási Renáta

 

19.

Vass Gábor

II. RF KMF Biológia és Kémia Tanszék

 

A program ötletgazdája és szakmai felelőse Dr. Kohut Erzsébet, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Biológia és Kémia Tanszékének tanszékvezetője. Munkáját segítették Bak Éva, a II.RFKMF Biológia és Kémia Tanszék és Papp Géza, a II.RFKMF Földtudományi és Turizmus Tanszék oktatója.

A programot a Magyar Kormány, Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány