Lezárult a VI. Nagyberegi népzenei és néptánctábor

Lezárult a VI. Nagyberegi népzenei és néptánctábor

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében idén is megrendezésre került a Nagyberegi népzenei és néptánctábor. A néptánctábornak, a hagyományokhoz híven, ezúttal is a Nagyberegi Református Líceum adott otthont. A táborba a Kárp&aa

A népzenei tábor öt napja során a magyarországi Bürkös zenekar tagjai a fiatalokat a népi hangszereken való játékra oktatták, Váradi Enikő, Jakab István, Szilágyi Gabriella és Szilágyi László pedig néptáncra tanították a táborozókat. A tábor hete folyamán a gyerekek kézműves foglalkozásokon vehettek részt, és hagyományos népi gyermekjátékokat tanulhattak. A 43 jelentkezőnek augusztus 1 - augusztus 6. között volt lehetősége a népzenével és néptánccal minél közelebbről megismerkedni.

A tábor az előző évekhez hasonlóan ünnepélyes zárással végződött, ahol bemutatták a résztvevők a héten tanultakat mind zenei, mind néptánc téren. A záráson jelen volt Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója, aki záróbeszédében rávilágított a népzene és néptánc fontosságára, s örömét fejezte ki arra vonatkozólag, hogy ennyi ifjú tehetség van Kárpátalján, és hogy ennek köszönhetően pozitív jövője van a népzene áthagyományozásának. Mindebben az Alapítvány igyekszik a legtöbb segítséget nyújtani, hogy a tehetségek ne vesszenek el, hanem a kapott tálentumok minél hatásosabban kibontakozhassanak.

A tábor megvalósítását a Bethlen Gábor Alap támogatja.