
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2021-ben hetedik alkalommal hirdette meg a népzene- és néptánc tehetségkutatót „Szól a fülemüle!” néven Kárpátalján. A tehetségkutató mindenkori célja, hogy a felnövekvő gyermekek minél szélesebb körben ismerjék meg a magyar népzene és n&e

A tehetségkutatóra olyan 7 és 16 év közötti fiatalok jelentkezését vártuk, akik nagy szeretettel művelik a népzenét és néptáncot. Jelentkezni 2021. február 19-e és 2021. május 22-e között négy kategóriába volt lehetőség az autentikus magyar népzene és néptánc bármely tájegységéhez kötődő produkcióval:
- Hangszeres szólista
- Hangszer együttesek
- Táncospárok
- Néptáncegyüttesek
A néptáncegyüttesek esetében két korcsoportba lehetett jelentkezni:
- Korcsoport: 7-11 évesek
- Korcsoport: 12-16 évesek.
Az idei éven a járványhelyzet és a folyamatosan meghosszabbított karanténidőszak következtében megváltozott a tehetségkutató elődöntőjének a rendje és menete. Így az elődöntő helyett úgynevezett bemutatkozó seregszemle került megvalósításra 2021. május 30-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bázisán. A seregszemlére összesen 46 produkcióval 304 fő jelentkezett, akik Kárpátalja alábbi településeiről érkeztek: Beregdéda, Nagypalád, Sárosoroszi, Csap, Visk, Dercen, Aklihegy, Salánk, Técső, Tiszabökény, Tiszapéterfalva, Csongor, Szürte, Téglás, Ungvár.

A bejelentkezett 304 fő a táblázatban feltüntetett kategóriánkénti megoszlásban vett részt a seregszemlén:
Kategóriánkénti statisztika | ||||
S. sz. | Kategória | Jelentkezők | Létszám (fő) | |
1. | Hangszeres szólista | 12 | 12 | |
2. | Hangszeregyüttes | 13 | 68 | |
3. | Táncospár | 9 | 18 | |
4. | Táncegyüttes | 7-11. év | 5 | 105 |
12-16. év | 7 | 101 | ||
Összesen: | 46 | 304 | ||
A tehetségkutatóra az alábbi intézmények nevezték fellépőiket.
S.sz. | Intézmény megnevezése | Produkciók száma |
1. | Beregszászi Rezeda Fokműhely | 3 |
2. | Csapi 2. Sz. Széchenyi István Középiskola | 1 |
3. | Derceni Művelődési Ház | 1 |
4. | Kokas Népzenei Tehetség Gondozó és Fejlesztő Jótékonysági Alapítvány | 2 |
5. | Nagydobronyi Tulipán Tanoda | 1 |
6. | Nagypaládi Pengető Citera Hagyományőrző Alapítvány | 1 |
7. | Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport és civil szervezet. | 4 |
8. | Nereszen Néphagyományőrző Egyesület | 2 |
9. | Sárosoroszi Tehetséggondozó Műhely | 1 |
10. | Téglási kultúrház | 1 |
11. | Téglási Magyar Hagyományőrző Társaság | 2 |
12. | Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola | 16 |
13. | Ungvári Gyermek Művészeti Iskola | 2 |
14. | Viski Fokműhely | 6 |
15. | Viski Kölcsey Ferenc Oktató- Nevelő Intézmény | 2 |
16. | Magánszemély: Dzjapkó Zsuzsanna | 1 |
| 46 | |

A seregszemlén a versenyzők egy nívós szakmai zsűri előtt mutathatták be produkciójukat, akik hasznos tanácsokkal látták el őket. A bemutatkozó seregszemléből minden fellépő tovább jutott az edzőtáborba, melyre 2021. június 11-12. között került sor Beregszászon a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház bázisán. A két napos felkészítő táborban az alábbi szakemberek csiszolták és tudásukkal színvonalasabbá érlelték a produkciókat:
Táncoktatók:
- Szokolik Melinda- kétszeres aranygyöngyös és Fülöp Ferenc díjas táncos.
- Szokolik Szabolcs- kétszeres aranysarkantyús és Fülöp Ferenc díjas táncos, a Népművészet ifjú mestere
A hangszer együtteseket és hangszeres szólistákat a Flaska Banda tagjai oktatták, melyek az alábbiak:
- Laukó Tamás - nagybőgő
- Kánai Bence - brácsa
- Vámosi Csaba - hegedű, zenekar vezető
- Jeremiás Ádám - hegedű
A tehetségkutató döntőjére 2021. június 13-án került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével: Szilágyi Mátyás-Magyarország Beregszászi Konzulátusának Főkonzulja, Orosz Ildikót-a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet elnöke a rendezvény ötletgazdája, Pál Katalin-a Hagyományok Háza Hálózat Kárpátaljai Kirendeltségének vezetője, Váradi Natália-a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány igazgatója, a rendezvény szervezője, Kepics Andzselika- a rendezvény szakmai referense.
A döntőben a Flaska Banda biztosította a zenei kísértet minden fellépő számára.
A fellépők az alábbi zsűritagok előtt mutatták be produkciókat a tehetségkutató döntőjén:
- Antal Dóra-a Nyíregyházi Művészeti Iskola néptánc szekciójának oktatója, a Tánctanoda Tehetséggondozó szervezet alapítója, Örökség díjas pedagógus, koreográfus.
- Antal Roland-a Nyíregyházi Művészeti Iskola néptánc szekciójának oktatója, a Tánctanoda Tehetséggondozó szervezet alapítója, Örökség díjas pedagógus, koreográfus.
- Tiszai Zsuzsanna- Etnográfus, táncpedagógus, koreográfus, néprajzos, a debreceni Hajdú néptáncegyüttes vezetője, az Örökség Népművészeti Egyesület észak-alföldi régiójának elnöke.
- Blaskó Csaba -A váci Bartók-Pikéthy Zeneművészeti Szakgimnázium népzene tanszak vezetője, gyakorlatvezető tanár a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.
- Berta Alexandra-a Hagyományok Háza népzenei szakelőadója, Junior Príma díjas előadóművész, népzenetanár, a Hagyományok Háza Hálózat mentorprogramjának oktatója, a Pengetős Trió formáció tagja.
- Unger Balázs- Népzenetanár, cimbalomművész, a Gödöllői Chopin zeneiskola cimbalom tanára, a 2020-ba Fonogram- díjjal kitüntetett Cimbaliband együttes alapítója és vezetője, a Népművészet Ifjú Mestere. Kárpátaljai népzenei műhelyek mentora.
- Pál Lajos- Népzenész, zenetanár, karnagy, a kárpátaljai magyar népzene, néptánc oktatás elindítója, a 25 éve működő péterfalvai, nemzetközivé vált Népzene Néptánc Kézműves Tábor alapítója, szakmai vezetője, Ukrajna Érdemes Népművelője, a Magyar Kultúra Lovagja, Magyarország Érdemes Művésze.
A tehetségkutató győztesei:
Hangszer együttes kategória:
1. hely: Viski Harmonika Együttes
2. hely: Aprócska citera együttes
2. hely: Kokas Népzenei Tehetséggondozó és Fejlesztő Jótékonysági Alapítvány zenekara
3. hely: Fülemüle Band
3. hely: Marozsi Milán és Bocskai László
Hangszeres szólista kategória:
1. hely: Dzjapkó Rebeka
2. hely: Hadar Lara Martina
2. hely: Turjanica Emília
3. hely: Szeles Roland
Táncegyüttesek (7-11. évesek) kategória:
1. hely: Nereszen néphagyományőrző táncegyüttes
2. hely: Szivárvány táncegyüttes kis csoportja
3. hely: Eszterlánc tánccsoport
Táncegyüttesek (12-16. évesek) kategória:
1. hely: Orchidea Néptánccsoport
2. hely: Derceni Gyöngyös bokréta Néptáncegyüttes
3. hely: Nereszen Néptánccsoport
Táncpárok kategória:
1. hely: Imre Kiara és Ambrus Hanna
2. hely: Bocskai László és Lázár Alexa
3. hely: Bocskai Dávid és Szabó Annamária
A győztesek az alábbi különdíjakban részesültek:
Táborozási lehetőség minden kategória első helyezettje, valamint Makó Jázmin részére Bereg-vidéki népzenei és néptánc táborba a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány jóvoltából
Részvétel a XIV. Kárpátaljai Népzene Néptánc Találkozón (Péterfalva, 2021.07.03.)
- Fülemüle Band
- Viski Furulyás Rigók
- Pengető Citera Zenekar
- Hadar Lara Martina
- Bocskai László-Lázár Alexa
- Suta Ferenc Ákos- Szarka Szófia
- Imre Kiara –Ambrus Hanna
- Bocskai Dávid - Szabó Annamária
- Nereszen Tánccsoport
- Nereszen Néphagyományőrző Táncegyüttes
- Derceni Gyöngyös bokréta Táncegyüttes
- Szirmocskák táncegyüttes
- Napsugár Hagyományőrző Gyermek csoport (Kicsik)
- Napsugár hagyományőrző Gyermek csoport (Nagyok)
- Szivárvány Táncegyüttes (Visk) Kis csoport
Táborozási lehetőség a XXV. Péterfalvi Népzene Néptánc Kézműves Táborba a Pál család jóvoltából. (Péterfalva, 2021.07.3-8.)
- Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport (Nagy csoport)
- Derceni Gyöngyös bokréta Táncegyüttes
- Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport (Középső csoport)
- Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport (Kis csoport)
- Bocskai László-Lázár Alexa
- Szabó Károly- Néger Barbara
- Bocskai Dávid- Szabó Annamária
- Veres Ádám- Bukovecki Barbara
- Tóth Dániel- Suta Boglárka
- Kocsis Rebeka- Marozsi Milán
- Kokas Népzenei Tehetség Gondozó és Fejlesztő Jótékonysági Alapítvány zenekara
- Kis Cifra Zenekar
- Marozsi Milán-Bocskai László
- Tulipán Duó
- Hangra forgó Citera Együttes
- Turjanica Emilia
- Bocskai Dávid
- Néger Barbara
- Veres Ádám
- Dzjapkó Rebeka
Táborozási lehetőség a Viski Népzene Néptánc Kézműves Táborba a Pál család jóvoltából. (Visk, 2021. 06. 22-26.)
- Bancsi Roland
- Vovcsok Dániel
- Pergettyű Citera együttes
Táborozási lehetőség a Sátoraljaújhelyi Népzene Táborba a Flaska Banda jóvoltából.(Sátoraljaújhelyi, 2021.08.2-7.)
- Hadar Lara
- Jőrös Ádám
- Szeles Roland
- Pál István Szalonna felajánlása 1 mesterhegedű Dzjapkó Rebeka részére. A hangszert a hegedű készítője, Blaskó Csaba adta át.
- 2x 50 000 és 1x 20 000 forintos vásárlási utalvány az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület jóvoltából, melyek levásárolhatóak a Néptáncosok kellékboltjában Budapesten.
- 20 000 forintos vásárlási utalvány népviseletekre az Antal házaspár jóvoltából.
A tehetségkutató megvalósulását a Magyar Kormány, Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárság, Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos támogatta. A program szakmai partnere a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltsége és az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület. A program védnökei Pál Katalin és Pál Lajos.
A döntő az előadók az alábbi fellépési sorrend szerint léptek színpadra és mutatták be produkcióikat:
Fellépési sorrend | |||
Táncegyüttesek | |||
S.sz. | Jelentkező neve | Felkészítő tanár neve | A produkció megnevezése |
1. | Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport Nagy csoport | Botos Krisztina, Kokas Károly | Nagypaládi cigány tánc |
2. | Nereszen Néptánccsoport | Kristofóri Gyöngyi, Jőrös Takács Dóra | Szilágysági táncok: verbunk, csárdás |
3. | Derceni Gyöngyös bokréta Néptáncegyüttes | Korolovics Zolt | Rábaközi táncok |
4. | Orchidea tánccsoport | Ignácz Mária, Szidorcsák Krisztina | Magyarbődi táncok |
5. | Szivárvány néptáncegyüttes | Szinicska Vaszilina, Vajyer Lyudmikla, Runov Mihajloa | Magyar néptánc |
6. | Szirmocskák néptánccsoport | Dzjapko Zsuzsanna | Szatmári lassú és friss csárdás |
7. | Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport Középső csoport | Botos Krisztina | Viski csárdások |
8. | Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport Aprók | Botos Krisztina Kokas Erzsébet és Kokas Károly | Nyirségi Gyermekjátékok |
9. | Napsugár Hagyományőrző Gyermekcsoport Kis csoport | Botos Krisztina, Kokas Károly | Nyirségi csárdássok |
10. | Szivárvány táncegyüttes Kis csoportja | Jőrös Dóra Zsuzsanna | Szatmári táncok |
11. | Nereszen néphagyományőrző táncegyüttes | Kristofóri Gyöngyi, Jőrös Takács Dóra | Bácskai ugrós |
12. | Eszterlánc tánccsoport | Ignácz Mária , Szidorcsák Krisztina | Rábaközi táncok |
Táncospárok | |||
13. | Bocskai László és Lázár Alexa | Botos Krisztina, Kokas Károly | Nagydobronyi csárdások |
14. | Szabó Károly és Néger Barbara | Botos Krisztina, Kokas Károly | Szatmári csárdás |
15. | Suta Ferenc Ákos és Szarka Szófia | Botos Krisztina, Kokas Károly | Nyirségi csárdások |
16. | Imre Kiara és Ambrus Hanna | Jőrös Dóra Zsuzsanna | Szilágysági csárdás és ugrálós |
17. | Veres Ádám és Bukovecki Barbara | Botos Krisztina, Kokas Károly | Viski csárdások |
18. | Bocskai Dávid és Szabó Annamária | Botos Krisztina, Kokas Károly | Viski csárdások |
19. | Tóth Dániel és Suta Boglárka | Botos Krisztina, Kokas Károly | Nyirségi csárdások |
20. | Szarka Anasztázis és Kancsánszki Kristóf | Botos Krisztina, Kokas Károly | Viski csárdások |
21. | Kocsis Rebeka és Marozsi Milán | Botos Krisztina, Kokas Károly | Nagypaládi cigány tánc |
Hangszer együttesek | |||
22. | Kokas Népzenei Tehetség Gondozó és Fejlesztő Jótékonysági Alapitvány Zenekara | Kokas Károly | Szatmári muzsika |
23. | Kis cifra zenekar | Szilágyi Csaba, Szilágyi Gergely | Dunántuli ugrós dallamok |
24. | Pergettyű Citeraegyüttes | Szikora Csilla | Gyermekdalok |
25. | Marozsi Milán és Bocskai László | Kokas Károly | Kalotaszegi Hajnali legényes csárdás és szapora |
26. | Fülemüle Band | Becske Adrienn | Mezőföldi dallamok |
27. | Viski Furulyás Rigók | Csetneki Ferenc, Margetán Máté | Somogyi dallamok |
28. | Tulipán trió | Szilágyi Csaba | Magyarbődi dallamok lassu és friss |
29. | A trükkös zenekar | Szilágyi Csaba, Szilágyi Gergely | Dunántuli ugrós |
30. | Aprócska citera együttes | Havasi Orsolya | Gyermekjátékok |
31. | Hangraforgó citera együttes | Gáti Georgina | Dunántúli népdalok |
32. | Pengető citerazenekar | Simon Sarolta | Somogyi népdalok |
33. | Citera együttes Gyöngyvirág | Szikora Csilla | Somogyi népdalok |
34. | Viski harmonika együttes | Miklós Márta | Galgamenti dallamok |
Hangszeres szólisták | |||
35. | Turjanica Emilia | Kokas Károly | Kalotaszegi Invertita és szapora |
36 | Bancsi Roland | Halász Bertalan | Galgamenti Mars lassú csárdás és bukós |
37. | Kancsánszki Kristóf | Kokas Károly | Bogyiszlói muzsika |
38. | Jőrös Ádám | Becske Adrienn, Vámosi Csaba | Szatmári dallamok |
39. | Makó Jázmin | Galgóczy Martin | Szatmári csendes, csárdás és friss |
40. | Bocskai Dávid | Kokas Károly | Felvidéki Gömöri Muzsika |
41. | Szeles Roland | Becske Adrienn | Szatmári dallamok |
42. | Hadar Lara Martina | Bíró-Szanyi Anikó | Dunántúli ugrósok |
43. | Néger Barbara | Szilágyi Gergely | Szilágysági dallamok |
44. | Vovcsok Dániel | Halász Bertalan | Szatmári lassú és friss csárdás |
45. | Veres Ádám | Szilágyi Gergely | Szatmári dallamok Lassú és friss csárdás |
46. | Dzjapko Rebeka | Dzjapko Zsuzsanna | Széki népzene |
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány vezetői és munkatársai ezúton is gratulálnak valamennyi bemutatott produkcióhoz és elért eredményekhez.
Hajdu Editke, „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány