Kezdetét vette a XIII. Jankovics Mária Alkotótábor II. turnusa Tiszapéterfalván

Kezdetét vette a XIII. Jankovics Mária Alkotótábor II. turnusa Tiszapéterfalván

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a Magyar Kormány, Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársá

Az idei évben is többszörös túljelentkezés volt. Azért, hogy az Alapítvány egyetlen fiatal tehetséget sem utasítson el, az idei évben is két turnusban valósulhat meg az Alkotótábor.

                                

A tábor első turnusa 2023. augusztus 7-12. között Beregszászon, a Rákóczi-főiskola bázisán zajlott huszonkét fővel. A második turnus pedig tizenkettő 10-16 éves fiatal részvételével, 2023. augusztus 14-19. között Tiszapéterfalván, a Rákóczi-főiskola Egán Ede Szakképzési Centrum Tiszapéterfalvai Szakképzési Központjában valósulhat meg, amelynek programja teljes mértékben megegyezik a beregszásziéval, plusz itt kipróbálhatják a plener festést.

A táborban olyan tehetségek vesznek részt, akik vonzódnak a képzőművészetek, festészet, szobrászat és rajz iránt.

                                 

A tiszapéterfalvai turnusban jelentkező művészek palánták Kárpátalja 19 különböző településéről – Asztély, Balazsér, Batár, Beregsom, Beregszász, Beregújfalu, Csetfalva, Dercen, Forgolány, Gát, Jánosi, Kígyós, Mezőkaszony, Nagybereg, Nagydobrony, Szernye, Tarnóc, Tiszabökény, Tiszapéterfalva – és 17 tanintézményből jelentkeztek: Aklihegyi Gimnázium, Beregszászi Bethlen Gábor Líceum, Beregszászi Horváth Anna Gimnázium, Beregszászi Kossuth Lajos Líceum, Deák Ferenc Gimnázium, Gáti Kovács Vilmos Líceum, Jánosi Líceum, Kaszonyi Arany János Líceum, Nagyberegi Dobrai Péter Középiskola, Nagyberegi Református Líceum, Nagydobronyi Református Líceum, Péterfalvi Kölcsey Ferenc Alap- és Középfokú Oktatási Intézmény, Péterfalvai Református Líceum, Somi Gimnázium, SZC Vásárhelyi Pál Technikum, Szernyei Gimnázium, Tarpai Esze Tamás Általános Iskola.

A tábor során a gyerekek művészetek iránti hajlamát, több szakember fogja fejleszteni: Kulin Ágnes, a tábor szakmai felelőse, a Révész Imre Társaság elnöke, id. Hidi Endre, szobrász, keramikus, Kovács Gyöngyi, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanára, beregszászi kézműves, Kutasi Csaba, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola művészeti részlegének laboránsa és Néger Krisztina, a „PADIUN” Kárpátaljai Megyei Ifjúsági Tehetséggondozó,- fejlesztő Palota dekorációs, ajándéktárgy-készítő és formatervező, szakkörvezető tanára, Ruszin Noémi, festőművész.

A szaktanárok segítségével különböző tematikus és fakultatív foglalkozásokon kézművestechnikákat, festészetet, origami készítést és korongozást sajátíthatnak el a művészpalánták, míg a délután folyamán egy-egy előadáson vehetnek részt, amelyek a 2023-as év érdekességeire és jubileumaira reflektálnak. A szaktanárok munkáját hét főiskolai gyakornok hallgató és egy egészségügyi ápoló segíti.

                                 

Augusztus 18-án tradicionálisan ünnepélyes estre, kiállításra kerül sor a héten készült munkákból. A program egy vetélkedővel zárul a tábor ideje alatt tanultakból.

 

Váradi Natália, programszervező

„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány