Hatodik alkalommal került megszervezésre a ZeneVarázslat képzés és hangverseny

Hatodik alkalommal került megszervezésre a ZeneVarázslat képzés és hangverseny

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2024 novemberében hatodik alkalommal valósította meg a ZeneVarázslat képzést és hangversenyt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a kárpátaljai zongoraművészeti oktatásban résztvevő diákok és pedagógusok számára.

A program célja, hogy minél közelebb hozza a gyermekekhez a klasszikus zenét. A rendezvény szakmai referense Várnagy Andrea Magyarország Érdemes Művésze, Liszt Ferenc-díjas és Budapest Márka-díjas magyar zongoraművész.

Jelentkezhetett minden olyan 8-16 év közötti fiatal, aki legalább egy éve zongora oktatásban vesz részt. 2024. augusztus 20 – október 15. között 25 ifjú zongorista 9 zongoratanár diákjaként jelentkezett a képzésre 3 művészeti iskola képviseletében. A 25 fiatal közül 13-an első alkalommal vettek részt a ZeneVarázslat tehetséggondozó programban. Közülük 3-an 2 éve, 4-en 3 éve, 8-an 4 éve, 3-an 5 éve, 4-en 6 éve és 3-an 8 éve vesznek részt művészeti oktatásban.

A programra való regisztrációt követően a jelentkezők 2024. október 25-ig egy bemutatkozó videóban mutatták be tehetségüket. Az előválogató hangverseny 2024. október 25-én, a hagyományokkal ellentétben online formában valósult meg.

A 25 ifjú zongorista zongoratanárával együtt felvételt nyert a kárpátaljai VI. ZeneVarázslat képzésre:

Művészeti Iskola

Zongoratanár

Diák

Diák évfolyama

ZeneVarázslat évfolyam részvétel

1.

Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola

1.

Barna Szvetlana

Seres Leila

8.

6

Bíró Ágnes

5.

3

2.

Benedek Judit

Dankai Nikoletta

6.

4

3.

Gàbor- Olasz Natàlia

Ivàn Hanna

4.

1

Gergely Emília

4.

1

4.

Kláriková Ildikó

Fuscsics Szofia

4.

2

Hárcsenkó Emília

2.

1

Kiss Flóra

5.

3

Kláriková Zsófia

2.

2

Varga Eszter Ágnes

4.

2

5.

Radvánszki Krisztina

Beregszászi Amina

6.

2

Kovács Áron

4.

1

Tóth Szintia

3.

1

6.

Romanec Jána

Biszága Román

3.

1

Duvalkó Szofia

3.

1

Konoplenkó Margaréta

3.

2

Kushnyir Júlia

6.

3

Pohil Xénia

4.

1

Rogács Olekszij

6.

1

Sevcsenkó Valéria

8.

1

7.

Roszoha Mária

Tóth Rozália

8.

1

Bobály Benjámin

4.

2

Lőrinc Anna-Bella

5.

1

2.

Munkácsi Márton István Művészeti Iskola

8.

Máté-Kopasz Krisztina

Barta Emília

2.

1

3.

Vikár Sándor Zeneiskola - Nyíregyháza

9.

Tirpákné Lizák Teodóra

Prodán András

4.

4

A ZeneVarázslat mozgalomban a 6 évfolyamon összesen 64 fiatal vett részt:

Művészeti Iskola megnevezése

Tanév

2019/
2020

2020/
2021

2021/
2022

2022/
2023

2023/
2024

2024/
2025

Összesen

Résztvevő diák

Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola

1.

1.

Bak Emília

 

 

 

 

1

 

1

2.

2.

Balázsi Natasa

 

 

 

1

 

 

1

3.

3.

Beregszászi Amina

 

 

 

 

1

1

2

4.

4.

Bìró Ágnes

 

 

 

1

1

1

3

5.

5.

Biszága Román

 

 

 

 

 

1

1

6.

6.

Bobály Benjámin

 

 

 

 

1

1

2

7.

7.

Bobály Sámuel

1

1

1

1

1

 

5

8.

8.

Bogacsov Volodimir

 

 

1

1

1

 

3

9.

9.

Bogacsova Mária

 

 

 

1

 

 

1

10.

10.

Bruszki Hanna-Mária

 

 

1

 

 

 

1

11.

11.

Cibla Péter

 

 

 

1

 

 

1

12.

12.

Dankai Nikolett

 

1

1

 

1

1

4

13.

13.

Dankai Veronika

1

1

1

 

 

 

3

14.

14.

Demeter Csenge

 

 

1

 

1

 

2

15.

15.

Duvalkó Szofia

 

 

 

 

 

1

1

16.

16.

File Jázmin

1

 

 

 

 

 

1

17.

17.

Fuscsics Szofia

 

 

 

 

1

1

2

18.

18.

Fülöp Júlia

 

1

1

 

 

 

2

19.

19.

Gergely Emília

 

 

 

 

 

1

1

20.

20.

Gyurkó Abigél

1

 

 

 

 

 

1

21.

21.

Hárcsenkó Emília

 

 

 

 

 

1

1

22.

22.

Holozsai Bálint

 

 

1

1

1

 

3

23.

23.

Iván Hanna

 

 

 

 

 

1

1

24.

24.

Iványuk Melisza

1

1

1

1

1

 

5

25.

25.

Iványuk Szófia

 

 

 

1

 

 

1

26.

26.

Kacsó Georgina

 

 

 

 

1

 

1

27.

27.

Kaluja Zsófia

 

1

 

 

 

 

1

28.

28.

Kiss Flóra

 

 

1

 

1

1

3

29.

29.

Kláriková Zsófia

 

 

 

 

1

1

1

30.

30.

Konoplenko Margaréta

 

 

 

 

1

1

2

31.

31.

Kovács Áron

 

 

 

 

 

1

1

32.

32.

Kovacs Eva

1

 

1

1

 

 

3

33.

33.

Kusnyír Júlia

 

 

 

1

1

1

3

34.

34.

Lőrinc Anna-Bella

 

 

 

 

 

1

1

35.

35.

Pallagi Kristóf Dénes

1

1

1

1

 

 

4

36.

36.

Papp Máté

1

1

 

 

 

 

2

37.

37.

Pohil Xénia

 

 

 

 

 

1

1

38.

38.

Rogács Olekszij

 

 

 

 

 

1

1

39.

39.

Sárady Bence

1

1

1

1

 

 

4

40.

40.

Seres Leila

1

1

1

1

1

1

6

41.

41.

Sevcsenko Valéria

 

 

 

 

 

1

1

42.

42.

Sirokai Judit

1

1

1

 

 

 

3

43.

43.

Skuriná Szofia

 

 

 

1

 

 

1

44.

44.

Takács György

1

1

1

1

 

 

4

45.

45.

Taracközi Lídia

1

1

1

 

 

 

3

46.

46.

Tárczy Fanni

1

1

1

 

 

 

3

47.

47.

Tóth Rozália

 

 

 

 

 

1

1

48.

48.

Tóth Szintia

 

 

 

 

 

1

1

49.

49.

Unoka Zorjàna Szofia

 

 

 

 

1

 

1

50.

50.

Varga Eszter Ágnes

 

 

 

 

1

1

2

Munkácsi Márton István Művészeti Iskola

51.

1.

Barta Emília

 

 

 

 

 

1

1

Péterfalvai Művészeti Iskola

52.

1.

Borgátó Jázmin

1

1

 

 

 

 

2

53.

2.

Ladányi Réka

1

1

 

 

 

 

2

54.

3.

Paládi Máté

1

 

 

 

 

 

1

55.

4.

Erős Veronika

 

1

 

 

1

 

2

56.

5.

Gönczy Szilárd

 

1

 

 

 

 

1

57.

6.

Paládi Vivien

 

1

 

 

1

 

2

58.

7.