
2025. augusztus 11-15 között az Asztélyi Elemi Iskolában ismét megrendezésre került a „ Határtalanul nyári iskola” program, melyre az iskola jelenlegi és volt diákjai örömmel jelentkeztek.

A foglalkozások reggel 8-tól déli 12 óráig tartottak. Mint minden évben a napi program mindig az ukrán és magyar himnusz eléneklésével és reggeli tornával vette kezdetét. A gyerekek nagyon élvezték a bábfoglalkozást, ahol saját maguk által kitalált mesét is elő kellett adniuk. Minden napra beterveztünk egy mozgásos- vagy sportjátékot, természetesen az elmaradhatatlan kézműveskedés is nagyon tetszett kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt. De volt népdaltanulás, aszfaltrajz, vetélkedő, szalonnasütés sok vidám pillanattal, s kirándulás a Horus élményfürdőbe.
Minden nap finom ebéddel zárult, ami helyben, az iskola konyhájában készült.
Köszünjük a lehetőséget a KMPSZ-nek és a támogatást a Bethlen Gábor alapkezelő ZRT-nek.
Tisztelettel: Pál-Derceni Katalin,
az Asztélyi Elemi Iskola tanítónője
.jpg)