
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF) adott otthont február 18-án A Matematikában Tehetséges Gyermekekért (MATEGYE) Alapítvány által közösen a Kárpát-medence magyar diákjai számára...
A Gordiusz matematikaverseny kárpátaljai lebonyolítója a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség.
A versenyt a főiskola Törökugrató termében Orosz Ildikó, a KMPSZ és a KMF elnöke nyitotta meg, majd Kulin Judit matematikus, a kárpátaljai regionális döntő koordinátora felbontotta a verseny feladatcsomagját. Ezt követően megkezdődött a verseny.
A Kárpát-medencei országos döntőre, amelyen az anyaországi és a határon túli regionális döntők győztesei vesznek részt, április 20-22-én kerül sor Kecskeméten.

Ugyanezen a napon került sor a Beregszászi Magyar Gimnáziumban (BMG), illetve a Beregszászi Zrínyi Ilona és a Mikes Kelemen Középiskolákban a magyarországi Zrínyi Ilona matematikaverseny kárpátaljai fordulójára. A 17. alkalommal sora kerülő versenynek szintén a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség volt a lebonyolítója. A verseny népszerűségét bizonyítja, hogy ezúttal is több mint 600 magyar iskolás jelentkezett a megmérettetésre 3-8. osztályos kategóriában.
A verseny ünnepélyes megnyitóján Balázsi Borbála pedagógus, a verseny főszervezője kívánt sok sikert a gyerekeknek a matematika feladatok megoldásához. A versenyen a feladatok megoldására a 3-4. osztályos tanulóknak 60 perc (25 feladat), az 5-6. osztályos tanulóknak 75 perc (25 feladat), a 7 8. osztályos tanulóknak 90 perc (30 feladat) állt rendelkezésükre. A versenyzők által leadott feladatlapokat a szervezők továbbították Kecskemétre, ahol számítógépek dolgozzák fel azokat. A kategóriák első helyezettjei díjazásban részesülnek, és továbbjutnak az április 20-22. között Kecskeméten rendezendő országos döntőbe.