Fizikai csodák a Nagyberegi és a Nevetlenfalui Középiskolában is

Fizikai csodák a Nagyberegi és a Nevetlenfalui Középiskolában is

A Nagyberegi és a Nevetlenfalui Középiskolába látogatott az Utazó Fizika Show október 21-én, melynek során a fizika érdekes oldalaival ismerkedhettek meg a helyi, valamint a környező iskolák diákjai.

Az iskolák zsúfolásig megtelt dísztermei másfél órára laboratóriummá változtak. A Csodák Palotájának előadója különböző fizikai jelenségeket, kísérleteket hajtott végre, melyek által a diákok nevetve, szórakozva tanultak a forráspontról, a vákuum fogalmáról, különböző halmazállapotokról, a hang terjedéséről. A legbátrabbak részt is vehettek egy-egy kísérletben, illetve kipróbálhatták azokat.

A kísérletek egy részének végrehajtásához az előadó hétköznapi, a legtöbb háztartásban megtalálható tárgyakat használt, másokhoz pedig olyan eszközöket, anyagokat, amelyekkel egy kevésbé felszerelt fizikalaborban nem találkoznak a diákok: száraz jég, cseppfolyós nitrogén, hélium.

A rendhagyó óra hatalmas sikert aratott. Valószínűleg még azok is megkedvelték a fizikát, akiknek addig talán nem tartozott a kedvenc tantárgyai közé. Élményszerűen tapasztalták meg a diákok, hogy a tudomány nem száraz és unalmas.

A kísérletekkel tarkított fizikaórák a 2014 a külhoni magyar felsősök éve program keretében, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség közreműködésével jöttek létre.

Somi Kata, Kárpátalja.ma