"Erdő mellett nem jó lakni…” népdaléneklési szemle a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében

2024. március 20-án a Szolyvai 1. Számú elemi iskolában immár 2. alkalommal
került megrendezésre az Erdő mellett nem jó lakni…” népdaléneklési szemle a
Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében.

A szemlét Prodán Anna  iskolaigazgató köszöntője nyitotta meg, majd Szokolova Henrietta, az iskola pedagógusa, a KMPSZ Szolyvai Alapszervezetének megbízott vezetője, a rendezvény felelőse bemutatta a szemlére érkezett vendégeket.

A rendezvényen részt vett:

  • Magyarország Ungvári Főkonzulátusának képviseletében, Papp Ferenc Konzul Úr,
  • A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség Munkácsi körzetének képviseletében Schink István,
  • Szkrépénec Miroszláva, a Szolyvai városi tanács megbízott polgármestere,
  • Kustán Ályona, a Szolyvai városi tanács oktatási, ifjúsági, sport és kulturális osztályának vezetője,
  • Sztehura Klára, a Szolyvai 1. Számú Középiskola igazgatóasszonya,
  • a Kárpátaljalap valamint a Tv 21 csatorna Ungvár szerkesztőségének képviseletében érkezettek.

A szemlén 65 gyerek vett részt. Elsőként a Szolyvai magyar református óvoda növendékei léptek fel, továbbá a Szolyvai 1. Számú elemi iskola tanulói, a Szolyvai 1. Számú Középiskola 5-6-7. osztályának aktív tanítványai, illetve a szolyvai vasárnapi iskolások is szerepeltek.

                                 

 Szabadon választott énekekként az óvodások a „Tavaszi szél vizet áraszt”, „Debrecenbe kéne menni”, „Cifra palota”, illetve „Lányok ülnek a toronyban” című énekeket választották. Az 1. osztály szintén a ” Tavaszi szél vizet áraszt” című éneket, a 2-3. osztály „A vargáék ablakja” éneket, a 4. osztály a „Már minálunk babám” című népdalt, a vasárnapi iskolások pedig a „Két száll pünkösdrózsa” népdalt énekelték.. A szemlén bemutatkozott a szeptemberben alakult „Szolyvai madárkák” népi énekegyüttes is, Szokolova Henrietta vezetésével.  Az énekeket harmonikán kísérte Fanta Edit helyi zenepedagógus, illetve népi furulyán Szokolova Henrietta.

Idén a kötelező ének a „Hármat tojott a fekete kánya” című magyar népdal volt, amit a rendezvény végén énekelt el a gyereksereg. 

A szemlén befejezésül a fellépők átvették a szervezők által készített emléklapot. Ezen kívül ajándékokban is részesültek a gyerekek, majd a finom szendvics, a meleg tea és a sok édesség is várta őket.

Szokolova Henrietta,

a KMPSZ Szolyvai Alapszervezetének

megbízott vezetője