
Február 20-24. között Barátság Hete címmel barátságkártya-készítő verseny lett meghirdetve a Vári II. Rákóczi Ferenc Középiskola tanulói számára. Az esemény ötletgazdája és szervezője Bíró Erika...
A verseny végeredményének kihirdetésére és a díjátadó összejövetelre február 29-én került sor. A háromtagú zsűri (Bíró Erika, Filep Éva ukrán nyelv és irodalom tanár, Vagrin Éva rajztanár) döntése alapján 4-en érdemelték ki a legjobbaknak járó elismerést, 9-en a második helynek örülhettek, a dobogó harmadik fokára pedig szintén 9-en léphettek fel. Az eszmei elismerés mellett minden résztvevő tárgyjutalomban is részesült. Az ajándékcsomag a folyosókon elhelyezett idézeteket tartalmazó Barátság-füzetekből, tollból és csokoládéból állt, a legjobbak pedig ráadásként különleges ceruzát is kaptak. A Barátság Hete zárásaként március 1-jén az összes benevezett alkotás kiállításra került az iskola folyosóján.Gálfi Dezső, a Vári II. Rákóczi Ferenc Középiskola tanára