
A Szép magyar beszéd verseny megyei döntőjének idén is a Nagydobronyi Középiskola adott otthont immár tizenegyedik alkalommal. A rossz idő ellenére 22 tanuló jött el a rendezvényre...
A Kazinczy-verseny mindig megerősíti bennünk a tudatot: anyanyelvünk az egyik legnagyobb kincsünk, amelyet akkor kapunk, amikor elkezdünk beszélni. Hogy hogyan használjuk és, hogy tudunk-e élni ezzel a ránk ruházott kinccsel, az rajtunk múlik. Kötelességünk megóvni ezt a kincset, tisztogatni, dédelgetni. Nem pusztán az anyanyelvi versenyeken, de minden nap: védjük, használjuk, mert nem is mérhetjük fel, milyen gazdagok vagyunk általa. Ez minden felnövekvő generáció feladata és felelőssége.
A verseny megnyitóján Katona-Mironova Berta, a rendezvény háziasszonya köszöntötte az egybegyűlteket, majd Berki Károly, a KMPSz irodavezetője és Szántó Edit, az Anyanyelvápolók Kárpátaljai Szövetségének elnöke tartott felemelő, szívet-lelket melengető ünnepi beszédet.
Ez a nap a szép szó, a magyar nyelv ünnepe – fogalmazott Berki Károly, aki köszönetet mondott a Nagydobronyi Középiskola vezetőségének azért, hogy immár több mint egy évtizede itt rendezhetik meg a Kazinczy szépkiejtési versenyt. – „Számunkra, kárpátaljai magyarok számára ez az esemény különösen sokat szimbolizál: anyanyelvünk, a magyar nyelv használata és ápolása iránti igényt” – mondta Berki Károly, rámutatva arra is: a kárpátaljai magyar nemzetrész az elmúlt 93 évben bebizonyította, hogy fontos számára az anyanyelv, hiszen az anyaországtól elszakítva, a kisebbségi lét viszonyai között sem olvadt be a szláv tengerbe, képes volt nyelvét megőrizni, s ennek révén beszélhetünk ma itt, magyarul. A diákokhoz szólva Arany János egy gondolatát idézte: „Nekem áldott az a bölcső, amely magyarrá ringatott.” Kívánom, hogy ez a bölcső számotokra, gyermekeitek és unokáitok számára is áldott legyen, hogy minél több magyart ringasson nemzetünk jövője, megmaradása érdekében” – zárta szavait.
Szántó Edit beszédében Kosztolányi Dezső szavait idézte: „Az a tény, hogy anyanyelvem magyar, és magyarul beszélek, gondolkodom, írok, életem legnagyobb eseménye, melyhez nincs fogható.” „Úgy gondolom, hogy egyetérthetünk abban, hogy ez a gondolat bennünket, kárpátaljai magyarokat is nagyon mélyen érint, hiszen mi is ezt érezzük. Érezzük az anyanyelv lüktetését és annak csodálatos szépségét. Csakis nyelvünk által tudunk gyökeret ereszteni, a kisebbségi lét viszonyai között megmaradni” – fogalmazott. Az ünnepélyes esemény fényét az iskola műkedvelő csoportjának verses-zenés összeállítása színesítette.
A megnyitó után kezdődött a verseny, mely két korcsoportban folyt: a 7- 9. osztályosok és a középiskolások külön mérték össze tudásukat. Az első fordulóban szabadon választható szöveget olvastak fel a gyerekek, a második fordulóban viszont már a zsűri által kijelölt szöveget kellett szépen, kifejezően, a követelményeknek megfelelően felolvasniuk. A 10- 11. osztályosok egy harmadik fordulóban is összemérhették tudásukat: egy szövegrészletben egyezményes jelekkel tüntették fel a hangsúlyok és beszédszünetek különféle fajtáit. Produkcióikat négytagú szakmai zsűri értékelte, melynek elnöke dr. Györke Magdolna, az Ungvári Nemzeti Egyetem tanára, tagjai Braun Éva, a Kárpátaljai Továbbképző Intézet módszerésze, Szántó Edit, az Anyanyelvápolók Kárpátaljai Szövetségének elnöke és Gazda Erzsébet, a Járási Oktatási Osztály vezetőjének nyugalmazott helyettese voltak.
A zsűri szakmai tanácskozását követően a versenyt anyanyelvünk mai állapotára is kitekintő szavaival dr. Györke Magdolna értékelte. A diákok így szellemi útravalót is vihettek magukkal, a zsűrielnök ugyanis igyekezett ellátni őket olyan építő jellegű tanácsokkal, mely a későbbiek során hasznukra lehet.
A zsűri döntése alapján a 7-9. osztályos korcsoportban Komonyi Arnold, a Nagyberegi Református Líceum tanulója érte el a legjobb eredményt (felkészítő tanára Kovács András), őt követte Kovács Emese a Szalókai Általános Iskolából (felkészítő tanára Bereczki Erzsébet) és harmadik helyezett lett Darcsi Márk a Gáti Középiskolából (felkészítő tanára Király Katalin). A 10-11. osztályosok közül Orosz Júlia, a Beregszászi Egészségügyi Koledzs tanulója bizonyult a legjobbnak (felkészítő tanára Szántó-Demjén Natália), második helyezett lett Ráti Réka a Nagydobronyi Középiskolából (felkészítő tanára Katona-Mironova Berta), harmadik helyezést ért el Úr Nikoletta, a Nagydobronyi Református Líceum tanulója (felkészítő tanára Hidi Csilla), negyedik helyezett lett Hurik Miklós (Kisgejőci Középiskola) és ötödik Molnár Angéla (Nagyberegi Református Líceum). Két versenyző részesült a különdíjban: az Anyanyelvápolók Kárpátaljai Szövetségének különdíját Bíró Dóra (Nagydobronyi Középiskola) és Hurik Miklós (Kisgejőci Középiskola) nyerte. A díjkiosztón a győztesek átvehették emléklapjaikat és ajándékaikat. De rajtuk kívül minden résztvevő hazavihetett egy csekély ajándékot, természetesen a versenyzés élményével együtt. Az ajándékokat a KMPSZ, a KMKSZ helyi alapszervezete és a Nagydobronyi Irgalmas Szamaritánus Gyermekotthon támogatása révén tudtuk biztosítani.
A 10-11. osztályosok 1-5. helyezést élért tanulói április 25-26-27-én Kárpátalját képviselik majd a győri Kárpát-medencei döntőben.
A versenyre érkező diákok a felkészülés során egészen biztosan rengeteg tapasztalattal gazdagodtak. Hiszen a helyes kiejtésnek, a példamutató beszédnek jellem- és személyiségformáló szerepe is van. A kettő szoros kapcsolatban áll egymással. Ahogy Kazinczy mondta: „Szólj, s ki vagy, elmondom.” Reméljük, az itt eltöltött nap az izgalmakon és a tárgyi ajándékokon, az értékes új ismeretségeken túl tovább erősítette a diákokban a szándékot az „Ügy” szolgálatára, vagyis anyanyelvünk ápolására. Kodály szavaival élve: „… a nyelv nem erdő, hanem kert, és akkor kertészekre is van szükség. A kertész tudja, hogy gyomlálni naponta kell, különben a dudva hamar elhatalmasodik.”
Anyanyelvünk kertészei mi vagyunk, s virágzó kertünkért dolgoznunk kell.
„S ha lesz világ, melyben
magyarul senki sem tud,
fátlan, kopár világ lesz,
nem vágyom benne élni.”
(Kónya Lajos: Szerelmes ének)