A KMPSZ nyílt levele

A KMPSZ nyílt levele

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség nyílt levele Ukrajna oktatási miniszteréhez, az ukrán parlament oktatási bizottságához, az emberi jogok és a nemzeti kisebbségek bizottságának elnökéhez, valamint Brenzovics László parlamenti képviselőhöz.

Kárpátalja magyar iskoláinak pedagógusai nevében fordul Önökhöz a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöksége a kisebbségi iskolák tanulói nyelvi kompetenciájának fejlesztése érdekében bevezetendő további intézkedések kapcsán.

Ezen rendelkezések mély nyugtalansággal és felháborodással töltenek el minket. Méghozzá mindez az állami nyelvről szóló azon jogszabálytervezetek hangos megbeszélésének színterén történik, amelyek értetlenséget és szomorúságot keltenek szülőföldünk tősgyökeres magyar lakossága körében. Hiszen itt, lényegében, az ukrán Alkotmány által garantált anyanyelven történő oktatás jogának szűkítéséről van szó további bürokráciai intézkedések bevezetése által. Ez ellentmond az Ukrajna Alkotmánya 53. cikkelye 5. részében megfogalmazottaknak: „Azoknak az állampolgároknak, akik a nemzetiségi kisebbségekhez tartoznak, a törvény értelmében garantálva van az anyanyelven való oktatás vagy az anyanyelv elsajátításának joga az állami vagy az önkormányzati oktatási intézményekben…”.

A kérdéses járulékos intézkedések torzítják az Alkotmány által biztosított állampolgári jogokat, a gyakorlatban pedig a magyar tannyelvű iskolákban ukrán nyelven történő oktatás bevezetését irányozzák elő, amikor csak az egyes tantárgyakat oktathatják a diákok anyanyelvén. Ezek a módszerek a cári és a sztálini szovjet időkre emlékeztetnek, amikor hasonló módszerekkel próbálták oroszosítani az ukrán iskolákat, ami ellen akkor hangosan tiltakozott az ukrán értelmiség.

Úgy véljük, hogy ezekkel a határozatokkal a felelős állami köztisztviselők támadást indítanak Ukrajna azon állampolgárainak alkotmányos jogai ellen, akik a nemzeti kissebbségekhez tartoznak. Ezt, többek közt, a következő, Ukrajna Alkotmányában lefektetett jogok teljes és/vagy részleges eltörlésének útján teszik: 10c. 3r. – a nemzeti kisebbségek anyanyelvének szabad használatáról és fejlődéséről; 53c. 5r. – az anyanyelven való oktatás biztosításáról; 22c. 3r. – a meglévő jogok és szabadságjogok tartalmának és nagyságának szűkítése megengedhetetlenségéről; 24c. 2r. – az etnikai és nyelvi hovatartozáson alapuló kiváltságosság vagy megkülönböztetettség megengedhetetlenségéről szóló törvények… Fontos megjegyezni, hogy az anyanyelven történő oktatás joga, mellyel Ukrajna számos nemzeti kisebbsége rendelkezik (bolgárok, moldávok, románok, magyarok stb.), nemcsak a jelenleg hatályos ukrán jogszabályokból következik, hanem azokat a kisebbségek az elmúlt évtizedekben ki is érdemelték, ezért gyakorolták más állami formációkban is, amelyekhez korábban tartoztak az adott kisebbségek lakóterületei, valamint ma is megvalósulnak Ukrajna hatályos jogrendszerének értelmében. Vagyis: a nemzeti kisebbségek megszerzett szokásjogainak eltörlése van kibontakozóban.

Azonkívül ezek a további intézkedések ellentmondanak Ukrajna nemzetközi jogi kötelezettségeinek a nemzeti kisebbségek védelmének rendszerében. Így a Koppenhágai Tanács EBESZ emberi jogairól szóló konferenciája dokumentuma 34. pontjának, melynek értelmében a résztvevő országoknak törekedniük kell biztosítani a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogát az államnyelv elsajátítására, s emellett garantálni az anyanyelven való oktatást vagy az anyanyelv tanulását. Az ENSZ etnikai és vallási kisebbségek jogairól szóló Nyilatkozata 4c. 3p. alapján az országok megteszik a megfelelő intézkedéseket annak érdekében, hogy ahol ez megvalósítható, a kisebbségekhez tartozó személyeknek legyen lehetőségük elsajátítani anyanyelvüket vagy módjukban álljon ezen a nyelven tanulni. Vagyis a szóban forgó ukrán intézkedések ellentmondanak a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezménynek, a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartájának, valamint az Európai Tanács 1201. Parlamenti Közgyűlése ajánlásainak, melyeket Ukrajna számos nemzetközi megállapodás értelmében köteles betartani.

Ukrajna magára vállalta az anyanyelven történő oktatás jogának biztosítását minden oktatási szinten számos kétoldalú nemzetközi megállapodás alapján, köztük: az Ukrán SZSZK és a Magyar Köztársaság a nemzeti kisebbségek jogainak biztosításáról szóló együttműködési nyilatkozat, az Ukrajna és Románia jószomszédságáról és együttműködéséről szóló megállapodás, az Ukrajna és a Moldovai Köztársaság között kötött nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak biztosításáról szóló együttműködési megállapodás ertelmében, valamint számos hasonló megállapodás, egyezmény függvényében.

Az ajánlott intézkedések elfogadása ellentmondana Ukrajna nemzeti kisebbségeiről szóló törvénye 6. cikkelyének is, melynek értelmében az Ukrán Állam minden nemzeti kisebbségnek biztosítja az anyanyelven történő oktatás vagy az anyanyelv elsajátításának jogát. A szóban forgó javaslatok az 1991-es Ukrajna nemzetiségi jogairól szóló nyilatkozatnak is ellentmondanak, hiszen az garantálja minden egyes népnek és nemzeti csoportnak az anyanyelv használatát a társadalmi élet minden területén, beleértve az oktatást is; de szembe megy az állami nyelvpolitika alapelveiről szóló törvény 20. cikkelyével is, amelyben az oktatási nyelv szabadon választhatósága elválaszthatatlan része az ukrán állampolgárok alkotmányos jogainak, és amely cikkely garantálja a regionális vagy kisebbségi nyelveken történő oktatást. Íly módon ellentmondás alakulna ki a nemzeti jogszabályok alapelvei között.

Pedagógusszövetségünk nemegyszer felhívta a figyelmet arra, hogy az ukrán nyelv és irodalom oktatása, valamint a diákok tudásának értékelése az adott tantárgyakból sürgős reformokra szorul. Ennek a problémának a megoldására módszertani, nem pedig politikai utat kell választani. Meg kell érteni és el kell fogadni azt a tényt, hogy az ukrán a nemzeti kisebbségeknek nem anyanyelve, hanem egy második, idegen nyelv. Épp ezért az oktatási programokat is idegen nyelv tanításaként kellene kidolgozni, a tantárgy oktatását is ilyen módszerekkel kellene megvalósítani, a diákok tudásszintjét pedig az idegen nyelvek elsajátításának nemzetközi normái alapján végezni. Az államnyelv oktatása a megfelelő szakemberek feladata, akik beszélik az államnyelvet, emellett célszerű lenne, hogy a nemzetiségi iskolákban ezek a tanárok beszéljék a gyerekek anyanyelvét is, így minőségesen és hatékonyan tudnák átadni tudásukat a tanulóknak. Mi számos alkalommal hangsúlyoztuk, hogy követelni az ukrány nyelv és irodalom szabványszerű tudásszintjét azoktól az iskolásoktól, akik számára az ukrán nyelv idegen nyelv – antidemokratikus. A külső független tesztelésen (ZNO) résztvevő kisebbségi iskolák végzősei rossz előmenetelének ukrán nyelvből és irodalomból az a fő oka, hogy a kötelező kibocsátó vizsgákon tőlük ugyanazt a tudásszintet követelik ukrán nyelvből és irodalomból, mint azoktól a diákoktól, akik számára az ukrán az anyanyelv, és akik tizenegy éven keresztül ezen a nyelven tanultak és ukrán nyelvészek szeretnének lenni. Íly módon az ukrán nyelv és irodalom tesztfeladataival semmibe vesszük a differenciált megközelítésről szóló pedagógiai elvet.

Az, hogy a kisebbségi oktatási intézmények eredményességét az alapján ítélik meg, hogy diákjaik milyen jól beszélik az ukrán nyelvet az anyanyelvükhöz képest, nélkülöz minden professzionalizmust, értelmetlen, antidemokratikus, és végső soron nem is humánus. Nincs semmilyen, főleg nem tudományos alapja annak a megítélésnek, hogy a nemzetiségi iskolák nem képesek a megfelelő szinten oktatni tanulóikat.

Kárpátalja magyarsága, a többi nemzetiség mellett, a tájegység tősgyökeres lakosságához tartozik, hatékonyan biztosítani tanulóinak tudását csak az anyanyelven való oktatás által lehet – ez a pedagógia vitathatatlan, tudományosan igazolt ténye, valamint olyan norma, melyet az Ukrán Alkotmány és számos olyan nemzetközi megállapodás és törvény is biztosít, amelyekhez Ukrajna is csatlakozott és aláírásával hitelesített.

Az oktatási intézmények munkájának egy szemponton alapuló, a diákok államnyelven való beszédszintje alapján történő értékelése emlékeztet a cári és szovjet rendszerek legsötétebb időire, melyeket átélt, és amelyek ellen harcolt az ukrán nemzet is.

Mi reményünket fejezzük ki aziránt, hogy Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma megtesz mindent annak érdekében, hogy mindegyik oktatási intézmény normálisan és kiegyensúlyozottan működjön, és nem engedi meg a nemzeti iskolák elnyomását. Biztosak vagyunk abban, hogy csak a pedagógusokkal történő békés és professzionális együttműködés az az út, amely megfelel az oktatási folyamatok szabályozása európai szabványainak, az egyetlen út a sürgető oktatásügyi problémák megoldásához.

Beregszász, 2017. március 2.

Orosz Ildikó,
a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke


Відкритий лист від Закарпатського угорськомовного педагогічного товариства

Відкритий лист Міністру Освіти і Науки України, голові комітету Верховної Ради України з питань науки і освіти, голові комітету з питань прав людини, національних меншин і міжнаціональних відносин, та депутату ВР Ласло Брензовичу від Закарпатського угорськомовного педагогічного товариства.

Від імені освітян шкіл Закарпаття з угорською мовою навчання до Вас звертається президія Закарпатського угорськомовного педагогічного товариства з приводу додаткових заходів із формування мовної компетентності учнів загальноосвітніх навчальних закладів з викладанням мовами національних меншин.

Зміст цих заходів викликає у нас глибоке занепокоєння та обурення. До того ж, це відбувається на фоні бурхливого обговорення положень законопроектів про державну мову, які викликають нерозуміння та сум серед корінного угорськомовного населення краю, адже вони, по суті, передбачають звуження гарантованих Конституцією прав на освіту рідною мовою, шляхом введення бюрократичних методів у формі додаткових заходів. Це суперечить положенням частини 5 ст. 53 Конституції України, відповідно до якої «Громадянам, які належать до національних меншин, відповідно до закону гарантується право на навчання рідною мовою чи на вивчення рідної мови у державних і комунальних закладах освіти…»

Ці додаткові заходи підміняють конституційну гарантію, а на практиці це означає, що навчальний процес в угорськомовних школах планують проводити українською мовою і тільки окремі предмети викладати мовами національних меншин. Такі наміри нагадують царські та сталінсько-радянські часи, коли подібними методами відбувалася русифікація українських шкіл, проти чого бурхливо протестувала українська інтелігенція.
Вважаємо, що такими діями відповідальні державні службовці здійснюють замах на порушення конституційних прав громадян України, що належать до національних меншин, роблять це, зокрема, шляхом пропонування фактичного скасування та/або порушення прав, закріплених у тексті Конституції України, зокрема: ч. 3 ст. 10 щодо гарантій вільного розвитку та використання мов національних меншин і ч. 5 ст. 53 щодо гарантованого права на навчання рідною мовою; ч. 3 ст. 22 щодо неприпустимості звуження змісту й обсягу існуючих прав і свобод при прийнятті нових законів і ч. 2 ст. 24 щодо неприпустимості привілеїв чи обмежень за етнічним походженням і мовними ознаками. Принагідно зауважимо, що право на освіту рідною мовою для низки національних меншин України (болгар, молдован, румунів, угорців тощо) випливає не лише з положень сучасного чинного законодавства України, а набуте ними десятиліттями, тому й практикувалося вже в інших державних формаціях, в яких раніше перебували території їхнього традиційного поселення, а також здійснюється ними нині у цілковитій відповідності до чинного законодавства України. Тобто відбувається спроба скасування набутих, звичаєвих прав національних меншин.

Крім того, додаткові заходи суперечать міжнародно-правовим зобов’язанням України в сфері захисту національних меншин. Так, відповідно до пункту 34 Документу Копенгагенської наради Конференції щодо людського виміру НБСЕ, державам-учасницям слід намагатися гарантувати для осіб, що належать до національних меншин, поза необхідністю вивчення офіційної мови держави, належні умови для вивчення своєї рідної мови або навчання рідною мовою. А пунктом 3 ст.4 Декларації прав осіб, що належать до національних і релігійних меншин ООН, держави вживають відповідні заходи для того, щоб там, де це можливо здійснити, особи, що належать до меншин, мали належні можливості для вивчення своєї рідної мови або на навчання своєю рідною мовою. Також ці заходи суперечать Рамковій конвенції про захист національних меншин та Європейській хартії регіональних мов або мов меншин, а також Рекомендаціям 1201 Парламентської Асамблеї Ради Європи, дотримуватися положень яких Україна зобов’язана за низкою своїх міжнародних договорів.
Україна взяла на себе зобов’язання забезпечити навчання своїй рідній мові чи своєю рідною мовою на всіх рівнях навчання у низці двосторонніх міжнародних договорів, зокрема: в Декларації про принципи співробітництва між Українською РСР та Угорською Республікою із забезпечення прав національних меншин, в Договорі про відносини добросусідства та співробітництва між Україною та Румунією, в Угоді між Україною та Республікою Молдова про співробітництво у забезпеченні прав осіб, які належать до національних меншин, та в низці інших подібних договорів.

Прийняття запропонованих заходів суперечитиме також положенням ст. 6 Закону України «Про національні меншини в Україні», відповідно до якої держава гарантує всім національним меншинам навчання рідною мовою чи вивчення рідної мови. Суперечать пропозиції і статті 3 Декларації прав національностей України від 1991 року, яка гарантує всім народам і національним групам право вільного користування рідними мовами в усіх сферах суспільного життя, включаючи освіту; а також ст. 20 Закону України «Про засади державної мовної політики», де вільний вибір мови навчання визнано невід’ємним правом громадян України та гарантовано право отримання освіти регіональними мовами або мовами меншин. Таким чином, утворюватиметься колізія між нормами національного законодавства.

Наше педагогічне товариство неодноразово наголошувало на нагальній потребі реформувати викладання та оцінювання знань учнів національних шкіл з української мови та літератури. Для цього потрібно застосовувати до викладання української мови і літератури у школах національних меншин методичний, а не політичний підхід. Треба усвідомити і прийняти той факт, що українська мова для національних меншин не рідна, а друга мова. Таким чином, програми необхідно розробляти за методикою вивчення другої мови, і викладання предмету забезпечити за такою методикою, перевіряти володіння за міжнародними нормами перевірки знань другої мови. Викладання державної мови є завданням відповідних фахівців, які володіють державною мовою, поряд з цим бажано, щоб у школах з мовою національних меншин вони володіли і мовою навчання та могли якісно й ефективно передавати знання дітям. Ми неодноразово наголошували на тому, що вимагати рівень знання стандарту української мови та літератури від учнів, для яких українська мова не є рідною, це антидемократично. Основна причина низької результативності ЗНО з української мови та літератури у випускників шкіл з викладанням мовами національних меншин у тому, що на обов’язкових випускних іспитах від них вимагають той рівень знань з української мови та літератури, що й від тих, для кого українська мова є рідною, які одинадцять років навчалися рідною мовою і хочуть бути українськими філологами. Таким чином, при складанні тестових завдань з української мови і літератури порушується педагогічний принцип щодо диференційованого підходу.

Оцінювання результативності навчальних закладів національних меншин на основі рівня володіння їхніми учнями державною мовою на рівні рідної є повністю непрофесійним і безглуздим, антидемократичним та негуманним. Нема ніяких, тим паче наукових, підстав стверджувати, що національні школи неспроможні навчати учнів на відповідному рівні.

Угорці Закарпаття, поруч з іншими національностями, є корінним населенням краю, і ефективно забезпечити учнів знаннями можна тільки рідною мовою – це є безперечний, науково підтверджений факт педагогіки, норма, гарантована Конституцією України та міжнародними договорами й актами, до яких приєдналася і які підписала й Україна.

Оцінювання роботи навчальних закладів на основі одного показника, володіння державною мовою учнями, нагадує найтемніші часи царського та радянського періодів, які пережила і проти яких боролася й українська нація.

Ми висловлюємо сподівання, що МОН України зробить усе задля забезпечення нормального та врівноваженого функціонування всіх навчальних закладів та не допустить утисків національних шкіл. Ми впевнені, що тільки мирна та професійна співпраця з освітянами, що відповідає європейським нормам регулювання освітнього процесу, є єдиним шляхом у вирішенні нагальних проблем освіти.

м. Берегово, 2 березня 2017 р.

Голова Закарпатського угорськомовного педагогічного товариства                    І.І. Орос