
„Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája.”
Szent-Györgyi Albert
A hagyományokhoz híven a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség idén is megrendezte a kárpátaljai magyar iskolák ünnepélyes tanévnyitóját 2021. szeptember 4-én 10:00 órai kezdettel. Az eseménynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Esztergom terme adott otthont. Az ünnepi alkalom programját Szilágyi Lajos, a Pedagógusszövetség alelnöke vezette. Az ünnepség az aktuális egészségügyi korlátozások betartásával zajlott.
Az ünnepély nyitányaként Garai Gábor Magyarul c. verse hangzott el Élész Fanni, a KMPSZ által szervezett költészet napi szavalóverseny győztesének előadásában.
A himnuszokat és a vendégek bemutatását követően elsőként dr. Lőrinczi Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi ügyekért felelős államtitkára köszöntötte az egybegyűlteket. Arra biztatott mindenkit, hogy tegyen meg minden tőle telhetőt a kárpátaljai magyar oktatás fennmaradásáért. Hiszen ha az ember tesz azért, amiben hisz, és jól teszi azt, eredményre vezet. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem szavait idézve: „Nem mindig lehet megtenni, amit kell, de mindig meg kell tenni, amit lehet.” Hiszi, ha ezzel a hozzáállással végzik a pedagógusok munkájukat, az általuk elvégzett munka sokkal gyümölcsözőbb lesz. Az oktatás fontos része a nevelés, az értékek továbbörökítése – ez a megmaradás kulcsa.
Az államtitkár köszöntője után dr. Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke tartotta meg beszámolóját. Megköszönte a megjelent pedagógusoknak a részvételt, majd kitért az aktuális oktatásügyi helyzetre. Ezen belül vázolta a kisebbségi oktatás problémáit, majd kitért az elért eredményekre is. Az egyik alapprobléma, hogy a magyarokat továbbra sem számítják az őshonos kisebbségek közé, bár a kritérium, amire ez támaszkodik, a Velencei Bizottság szerint sem helytálló. A kárpátaljai magyar kisebbség helyzetéből adódóan a magyar nemzetiségi oktatás is hátrányokat szenved. Ezen hátrányok leküzdéséért és a jogszűkítő intézkedések megszüntetéséért harcol a Pedagógusszövetség. Bár még sok a tennivaló, már mutatkoznak kisebb eredmények is. Ezek az eredmények csupán apró lépések, mégis azt bizonyítják, érdemes és kell tenni a kárpátaljai magyar oktatásügyért. Arra biztatta a pedagógusokat, a megkezdett munkát ne hagyják abba, a kitartás és a kemény munka célra vezet.
Ezt követték az ünnepi köszöntő beszédek.
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára az új tanév kezdete alkalmából videoüzenet formájában szólt a jelenlevőkhöz. Elmondta, a mai nap ékes bizonyíték arra, hogy a magyar nyelvű oktatásnak van jövője Kárpátalján. A magyar nyelv presztízse nem csökkent az elmúlt időszak nehézségei ellenére, amihez minden kárpátaljai magyar pedagógus, szülő, gyermek hozzájárult. Hangsúlyozta: a magyar kormány a továbbiakban is támogatja a kárpátaljai magyarokat az identitásmegőrző és az anyanyelvi oktatás fennmaradását megcélzó törekvéseik megvalósításában. 2021 a Nemzeti újrakezdés éve, melyben január a sport hónapja volt. A program részeként a Nemzetpolitikai Államtitkárság támogatásával 101 kárpátaljai magyar iskola részére vásároltak sporteszközöket. A csomagok a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség segítségével az ősz folyamán jutnak el az iskolákba. Végezetül az államtitkár sikeres munkát kívánt a tanévkezdés alkalmából.
Grezsa István miniszteri biztos köszöntő beszédét Kovács András, a KMPSZ Tankönyv- és Taneszköztanácsának elnöke tolmácsolta. A köszöntőben Grezsa István sikerekben gazdag, eredményes tanévet kívánt az intézményvezetők, a pedagógusok és a diákok számára. Kitartást és erőt kívánt az adódó nehézségek leküzdéséhez. Bár a pandémia okozta negatív hatások továbbra is jelen vannak, reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy mindez nemsokára már a múlté lesz. Kitért a nemzeti kisebbségek helyzetéből adódó küzdelmekre. Ezek sikeréhez leginkább magyar–magyar összefogásra van szükség, hiszen a közös értékek megóvása csak így lehetséges. Elmondta, az óvodától a főiskoláig terjedő egységes intézményhálózat, melyben a gyerekek egységes nevelést kaphatnak, ma már megvalósulni látszik. Reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az itt felnövekvő nemzedékek a társadalom hasznos és értékes tagjaivá válhatnak.
Az eseményt megtisztelte jelenlétével De Negri Ibolya, az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesületének elnöke. Köszöntőjében örömét fejezte ki az új tanév kezdetével kapcsolatban. Elmondta, milyen fontos az összetartás, hiszen így őrizhető meg magyarságunk, identitásunk.
Ezután Barta József, a KMKSZ alelnöke szólt a jelenlevőkhöz. Elsősorban megköszönte a pedagógusoknak munkájukat, gratulált az eddig elért sikerekhez. Beszélt az elmúlt időszakban a koronavírus-járvány okozta nehézségekről, valamint felhívta a figyelmet az elkövetkezendő időszak kihívásaira. De – mint fogalmazott – régen sem volt ez másképp, így fontos mindig felkészülve, tettre készen állni.
Az eseményen bemutatásra került A KMPSZ állásfoglalása a kárpátaljai magyar nyelvű oktatással kapcsolatban, amit a jelenlevők nyílt szavazással egyhangúlag elfogadtak.
A program további részében Kis Liliána, a KMPSZ népdaléneklési versenyének első helyezettje előadásában Budai Ilona Isten áldja meg a magyart c. dala hangzott el.
Az ünnepség folytatásaként a több évtizedes tapasztalatokkal rendelkező pedagógusok nevében Csatári Edit, a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum tanára helyezte a kollégák szívére útravalóul szánt gondolatait. Elmondta, bár nehézségekkel teli a pedagógusi pálya, a befektetett munka végül meghozza gyümölcsét.
Pályakezdő pedagógusként Kész Levente, a Beregszászi Bethlen Gábor Líceum tanára szólt a jelenlevőkhöz. Rövid beszédében elmondta motivációit, miért döntött a tanári pálya mellett, valamint beszélt céljairól az előtte álló munka során.
Ezt követően a Beregszászi Zrínyi Ilona Líceum elsőseinek rövid verses-dalos előadását tekinthették meg a résztvevők. Majd a gyerekek egy-egy mesekönyvet vehettek át a Pedagógusszövetségtől az Emberi Erőforrások Minisztériuma jóvoltából.
A református egyház képviseletében Margitics János lelkipásztor kérte Isten áldását a pedagógusok munkájára, majd zárásként a tanévnyitó ünnepség résztvevői elénekelték a Szózatot.
Az ünnepséget követően állófogadás várta a részt vevő pedagógusokat, melyet a Kiscsikó étterem biztosított.
Az esemény Magyarország Kormánya, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával valósult meg.
KMPSZ





















