
A „GENIUS" Jótékonysági Alapítvány (GJA) egyik fő tevékenysége a kárpátaljai tehetséges diákok megtalálása, felkarolása és segítése. Ennek érdekében Kárpátalja nyolc iskolájában működtet Tehetségpontot, ahol a tanév első félévében hétvégi oktatás keretéb
Az eddigi évek során már több millió forintos eszközfejlesztésen ment át a 8 tehetségpont. 2014-es és 2015-ös évek során a GJA tehetségpontjai mintegy 11,5 millió forint értékű eszközfejlesztésen ment át. A 2015/2016-os tanévet előkészítő tanácsülésen a Kárpátaljai Tehetségsegítő Tanács meghatározta a foglalkozások időpontjait, illetve minden egyéb részletet. A megbeszélés kezdetén a foglalkozásokat elősegítő eszközöket vehettek át a tehetségpontok iskolái. A GJA a magyar kormánynak, valamint a Bethlen Gábor Alapnak köszönhetően egy közel 3,7 millió forint értékű csomagot adhatott át azon iskoláknak, akik eddig segítették az Alapítvány munkáját, otthont adtak a hétvégi alkalmaknak, ahol évenként mintegy 2000 gyermeket mozgatnak meg a foglalkozások. A csomag laptopot és a hozzá tartozó táskát, projektort, egy fényképezőgépet és a hozzátartozó tokot, kémiai, biológiai minilabort, egy DVD lejátszót és hangfalat, valamint egy doboz A4-es papírt és telefonkártyát tartalmazott.
Az átadó kezdetén Váradi Natália, az alapítvány irodaigazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, s megköszönte a jelenlévőknek az eddigi munkájukat. Az eszközöket Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Tehetségsegítő Tanács és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke adta át az iskolaigazgatóknak.
Ezekkel az ajándékokkal azt a nyolc iskolát szerette volna a GJA korszerűsíteni, ahol a tehetségpontok működnek, hiszen az oktatási intézmények felszereltsége sok kívánnivalót hagy maga után. A tanárok a kapott eszközöket egész évben használhatják a tananyag hatékonyabb átadásának érdekében. A korszerűsítést a Bethlen Gábor Alap támogatásával sikerült megvalósítani.