facebook share google share twitter share youtube chanel
  • Magyar
  • Ukrainian
  • English
KMPSZ
+380-3141-43259
info@kmpsz.uz.ua
www.kmpsz.uz.ua

Szavalóverseny a Szolyvai 1. Számú Elemi Iskolában

Petőfi Sándor, az egyik legnagyobb magyar költő születésének 200. évfordulója alkalmából 2023. május 9-én a Szolyvai 1. Számú Elemi Iskolában a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség szervezésében szavalóversenyt rendeztek.

A rendezvény kezdetén a zsűritagokat – Takács Máriát, a KMPSZ szórványprogram-felelősét, Nalevajko Katalint, helyi magyar pedagógust, a szavaló diákokat, illetve a kísérő-, valamint felkészítő tanáraikat Szokolova Henrietta, az iskola pedagógusa, a KMPSZ Szolyvai Alapszervezetének megbízott vezetője köszöntötte.

Az eseményen 66 gyerek vett részt, 6 felkészítő tanár közreműködésével.

A rendezvény versmondói a szolyvai magyar óvoda növendékei, a magyar elemi iskola tanulói, a helyi 1. sz. középiskola 5–9. osztályos diákjainak egy része, valamint a P. Frangepán Katalin Gimnázium Szerednyei Elemi Iskolájának 1–2. osztályos tanulói voltak.

                               

A szavaló diákok nagy része anyák napi verset adott elő, de Petőfi Sándor, Donászy Magda, Zelk Zoltán, Weöres Sándor, illetve Móra Ferenc ismertebb versei is hallhatók voltak.

                               

A szavalóverseny Petőfi Sándor Füstbement terv című versének közös elszavalásával ért véget. Végezetül a helyezést elért tanulók átvehették a Pedagógusszövetség ajándékait, valamint minden szavaló diák emléklapot, Irka gyermeklapot és egy kisebb ajándékot is kapott.

 

Szokolova Henrietta,

a KMPSZ Szolyvai Alapszervezetének

megbízott vezetője

2023. május 12. péntek 08:09
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It