facebook share google share twitter share youtube chanel
  • Magyar
  • Ukrainian
  • English
KMPSZ
+380-3141-43259
info@kmpsz.uz.ua
www.kmpsz.uz.ua

ÜNNEPI RAJZ- ÉS ESSZÉPÁLYÁZAT - 2020

a magyar zászló és címer megünneplésére

2020. március 16.

A zászló és a címer a közösség összetartozásának jelképei. Számunkra, magyar emberek számára különös jelentőséggel bírnak. Ennek legfőbb oka, hogy bár Magyarország határai nem esnek egybe a magyar nemzet határaival, a nemzet nyelvi, kulturális és történelmi hagyományainál fogva mégis egységes. Ennek az összetartozásnak – a Himnusz mellett – a legfontosabb jelképei a magyar zászló és a nemzeti címer.

A Magyar Országgyűlés 18/2019. (VI. 18.) OGY határozata alapján – az Alaptörvényben rögzített felelősségviselés jegyében, az 1920. június 4-én aláírt békediktátum 100. évfordulójára emlékezve és értékelve a 2010-ben megkezdett határokon átívelő békés nemzetegyesítési politika eredményeit – a 2020-as esztendőt a nemzeti összetartozás évének nyilvánította. Ezért ebben az évben – az emlékévhez kapcsolódóan – pályázóink „ÖSSZETARTOZUNK!” témakörben is benyújthatják pályamunkáikat. 

Tekintettel ugyanakkor arra, hogy – Zrínyi Miklós magyar költő, hadvezér és hadtudós születésének 400. évfordulója alkalmából – az Országgyűlés a 2020-as esztendőt Zrínyi Miklós-emlékévnek is nyilvánította (51/2019. (XII. 12.) OGY határozat), a pályázók „Zrínyi Miklós – a költő és a hadvezér” témakörben is pályázhatnak.


Pályázati kiírás magyar és angol nyelven:

Rajz- és esszépályázat 2020 MAGYAR
Drawing and Essay Contest 2020 ENGLISH

2020. január 13. hétfő 16:50
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It