facebook share google share twitter share youtube chanel
KMPSZ
+380-3141-43259
info@kmpsz.uz.ua
www.kmpsz.uz.ua

XVI. KÁRPÁTALJAI TERMÉSZETISMERETI ÉS TERMÉSZETVÉDELMI TÁBOR

Helyszín: Nagyberegi Református Líceum

Mottó:

Amit hallok-elfelejtem

Amit látok - arra emlékszem

Amit csinálok - azt tudom is

Kínai közmondás

Idén tizenhatodik alkalommal került megrendezésre a Kárpátaljai Természetvédelmi és Természetismereti Tábor, amely helyszíne Nagybereg. A tábor hagyományainkhoz híven azon kívül, hogy a résztvevők számára pihenési, kikapcsolódási lehetőséget nyújt, arra törekszik, hogy megismertesse és megszerettesse, közvetlen környezetünk természeti értékeit. Mindezt játékos formában, sok terepen végezhető feladattal végezzük. Ezidáig táborunknak három helyszíne volt: Nagydobrony ahol a Nagydobronyi Vadvédelmi Rezervátum országos jelentőségű természetvédelmi terület van, Salánk ahol a Borzsai Védett Kistáj terül el és jelenleg Nagybereg, amely határában a Atak Természeti Emlék húzódik.

A tábor szakmai programjának szervezésében a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola munkatársai: Kohut Erzsébet, Molnár Ferenc, Hadnagy István, Kolozsvári István a Nagydobronyi Középiskola biológiatanára, Keresztyén Andrea, valamint Molnár Attila, Kohut Gergely vettek részt. Az idén először a Hortobágyi Nemzeti Park Nyírség-Szatmár-Bereg Természetvédelmi Tájegység munkatársai: Barcánfalvi Péter Hunyadvári Péter és Hunyadi Tünde is segítették munkánkat. A programok levezetésében a Rákóczi-főiskola és a Debreceni Egyetem gyakornokai vettek részt.

A táborozók Kárpátalja különböző falvaiból és városaiból érkeztek. Többek között Ungvárról, Csapról, Nagydobronyból, Nagypaládról, Bátyúból, Beregszászból, Beregről, Asztélyból, Gátról, Jánosiból, Csomáról, Szernyéről, Szőlősről, Técsőről stb.

Az eltelt 15 év alatt hagyományaink alakultak ki, amelyeket igyekszünk egyik évről a másikra fenntartani. A szakmai programok mindig kapcsolódnak a helyszín adta lehetőségekhez.

Ez éven Herman Ottóra irányítottuk a figyelmet. Hangsúlyt fektettünk a Természettudományi Múzeumokra a botanikus kertekre a védett növényekre és állatokra.

Az első nap a táborozók, megismerkedtek Herman Ottó életútjával. A polihisztorról Kolozsvári István tartott előadást.  

Kedden terepi foglalkozásokra került sor. A tábor közelében elterülő erdő és legelő lehetőségeit kihasználva állítottuk össze a terepi foglalkozások programját. A növényes, feladatok összeállítása során törekedtünk arra, hogy minél több növényfajt tudjanak beazonosítani, ismerkedjenek meg a növényrendszerezés és a herbárium készítés szabályaival. Olyan tudósok életrajzát is megismerhették a gyerekek akikről valamilyen növényt neveztek el.

Az állatos programban a Herman Ottóhoz kapcsolódva a pókok és a madarak kerültek a figyelem középpontjába. Elsajátíthatták a tudományos kutatás szabályait.

Ez évben Ungvárra kirándultunk. Meglátogattuk az Ungvári Várat, a Botanikus Kertet, a Zoológiai Múzeumot és a skanzent.

Az időjárás kedvezett a csillagászprogramunknak is. Szerda este a nyári égbolt csillagaival ismerkedhettünk meg. Hadnagy István először egy képes előadáson mutatta be a csillagképeket, majd mind ezt megnézhettük az égbolton is. Távcsővel tanulmányoztuk a holdat is.

Az idén először a Hortobágyi Nemzeti Park Nyírség-Szatmár-Bereg Természetvédelmi Tájegység munkatársai: Barcánfalvi Péter Hunyadvári Péter és Hunyadi Tünde is ellátogattak hozzánk. Hunyadi Tünde a térség élővilágáról, természeti és kultúrtörténeti értékeiről tartott képes beszámolót. Hunyadvári Péter a madár megfigyelést, Barcánfalvi Péter pedig a madárgyűrűzés szabályait mutatta be rendkívül érdekesen.

Csütörtök délután a II RF KMF Beregi tájháza és növénygyűjteménye adta lehetőségeket használtuk ki. Megismerkedtünk a kenyérlángos sütésével, a népi játékokkal a botanikus kert növényeivel.

A szakmai programok mellett természetesen a szórakozásra és a játékra is nyílt lehetőség. Esténként csocsó-, ping-pong, tollaslabda versenyeket rendeztünk, a kézműves foglalkozások közül idén papírt öntöttünk. Szerették az Egy Perc és Nyersz televíziós vetélkedő feladataiból összeállított versenyt is. Ugyan az íjászat nem tartozik a tábor profiljához, mégis tetszést aratott mind a fiúk mind a lányok körében.

A táborban van két kedvelt játék az állat – növény háború és a fenolftalein háború. Az időjárás ez évben mind a két játéknak kedvezett.

A tábor első napján mindig kapnak a résztvevők egy alkotói feladatot, amit az utolsó nap értékelünk. Ez évben minden csapatnak egy természettudományi múzeumot kellett elkészíteniük. Meglepetéssel és megelégedéssel tapasztaltuk mennyire megmozgatta a táborozók fantáziáját és nagyon ötletes múzeumokat készítettek.  

A péntek délutáni vetélkedőn számot adtak mindarról amit a hét folyamán tanultak. 

A hét lezárásaként a vetélkedők, versenyek, a kreatív feladatért és a terepnapló vezetésért kapott pontokat összesítve kiosztottuk a fabatkákat és megtartottuk a várva várt fabatkavásárt. Ezen a KMPSZ, valamint a Dorcas Segélyszervezet ajándékai közül válogattak ”vásároltak” a táborozók.

A tábortűz mellett éjfélig beszélgettünk és barkóba történetek megfejtésével és játékokkal zártuk a tábort 

Beregszász, 2016-07-25.

Dr. Kohut Erzsébettáborvezető

2016. augusztus 3. szerda 08:59
címkék:

Kapcsolódó galéria

Like ItGoogle ItTweet It