facebook share google share twitter share youtube chanel
  • Magyar
  • Ukrainian
  • English
KMPSZ
+380-3141-43259
info@kmpsz.uz.ua
www.kmpsz.uz.ua

BESZÁMOLÓ a XVIII. ABACUS MATEMATIKATÁBORRÓL

Helyszín: Beregszász, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, KMTF Kölcsey Ferenc Szakkollégium

Időpont: 2015. 08. 03 – 2015. 08. 08.

A matematikatábor célja: a matematika iránt érdeklődő gyerekek üdültetése, tehetséggondozása, az iskolai tananyagból kimaradt, viszont a versenyekhez elengedhetetlen fejezetek áttekintése, játszva tanítása, a matematika megszerettetése.

A tábor programja a korábbi években megszokott és bevált menetrend szerint alakult. Hétfőn a diákok a tábor megnyitója után szintfelmérő tesztet írtak, melynek eredménye alapján öt csoportba osztottuk őket. Délelőttönként az öt csoport két-két 90 perces óra keretében matematikával foglalkozott. A tavalyi évhez hasonlóan kis létszámú csoportokat alakítottunk ki, hogy a tanárok jobban oda tudjanak figyelni minden egyes diákjukra, több lehetőségük legyen a közvetlen, személyes kommunikációra. Reméljük, az elkövetkező években is sikerül biztosítani az anyagi és személyi feltételeket ahhoz, hogy kis létszámú csoportokban foglalkozva bővítsék a gyerekek matematikai ismereteiket.

A foglalkozásokat Bagu Géza, Beregszászi István, Román István, Veres Erika kárpátaljai matematikatanárok, Kulin Júlia, és Pintér Gergő doktoranduszok és Vidnyánszky Zoltán, akit ebben az évben, már phd doktorként mutathattam be. A diákok többek között kombinatorikával, gráfelmélettel, logikai feladatokkal, matematikai játékokkal, mértani és verseny feladatokkal foglalkoztak.

A délutánok egy-egy közös előadással kezdődtek, melyek témája vagy a matematikához vagy pedig aktuális eseményekhez kapcsolódott. 2015-ös év a fény éve. Ezért került a programba egy előadás az impresszionistákról is, melyet Badó Margit történelem szakos tanárnő tartott. Érdekes volt a gyerekek számára Beregszászi István előadása a Rasbery Pi-ről tartott előadása.

Az előadásokat szabad foglalkozás követte, amikor a gyerekek társasjátékozhattak (sakk, malom, dámajáték, mikádó, különböző kártyajátékok, catan), számítógépes játékokat játszhattak, sportolhattak (asztalitenisz, futball, kosárlabda), kézműves foglalkozásokon vehettek részt (fonálgrafika, origami, gyöngyfűzés). Új táblás játékkal, az os-táblával ismerkedhettek meg. Emellett minden diák egy pólót a batikolt magának, ahogy eddig is minden évben. A táborlakók gyakorolhatták a tavaly bemutatott Rubik-kocka család több mint 15 tagjának kirakását. A felsorolt játékok többségéből vetélkedőt is szerveztünk, hogy a összemérhessék tudásukat, képességeiket. A versenyek lebonyolításában is volt táborlakók – ma főiskolai hallgatók – segédkeztek. Kedden és szerdán magyarországi önkéntesek táncházat tartottak.

A csütörtökön nincsenek foglalkozások. Ebben az évben a városi akadályversenyt megyeszékhelyünkre, Ungvárra szerveztük.

A tábor első napja ismerkedési esttel ért véget, a tábor utolsó programja a péntek esti záró vetélkedő volt. Itt felelevenítettük a hét során tanultakat, megjutalmaztuk a csapatokat, és a különböző tábori vetélkedők győzteseit.

Köszönet illet mindenkit, aki hozzájárult ahhoz, hogy a táborban együtt töltött idő minél hasznosabban és szórakoztatóbban teljen!

Kulin Judit táborvezető


Augusztus 3., hétfő

9:00 – 09:45 : Érkezés, elszállásolás

09:45 – 10:30 : Tábornyitó (Helyszín: Filmklub)

10:30 – 12:00 : Fakultatív foglalkozások: társasjátékok, batikolás

12:00 – 13:00 : Ebéd

13:30 – 15:00 : Szintfelmérő teszt

15:00 – 16:00 : Beregszászi István: Raspberry Pi

16:00 – 18:30 : Fakultatív foglalkozások: batikolás, origami, fonalgrafika, ördöglakat-készítés, gyöngyfűzés

18:30 –19:00 : Vacsora

20:00 – 21:30 : Ismerkedési est

22:00 – 23:30 : Filmvetítés

Augusztus 4., kedd

7:30 – 8:00 : Reggeli

8:30 – 10:00 : Foglalkozások

  1. csoport: Pecsora Sándor: Mi a címe ennek a foglalkozásnak?

  2. csoport: Román István: Síkbeli transzformációk

  3. csoport: Kulin Júlia: Készítsünk órarendet!

  4. csoport: Vidnyánszky Zoltán: Maradékos osztás

  5. csoport: Pintér Gergő: Háromszögek nevezetes vonalai, Euler-egyenes, Feuerbach-kör

10:30 – 12:00 : Foglalkozások

  1. csoport: Kulin Júlia: Versenyfeladatok megoldása

  2. csoport: Pecsora Sándor: Mi a címe ennek a foglalkozásnak?

  3. csoport: Román István: Síkbeli transzformációk

  4. csoport: Pintér Gergő: Nézd és mondd sorozatok

  5. csoport: Vidnyánszky Zoltán: Maradékos osztás

12:00 – 13:00 : Ebéd

13:00 – 14:00 : Pintér Gergő: A zenei skála származtatása

14:30 – 18:00 : Fakultatív foglalkozások: kártya- és társasjátékok

Konzultáció: Kulin Judit: A szintfelmérő feladatok megoldása

18:30 – 19:00 : Vacsora

19:00 – 20:00 : Táncház

20:00 – 21:00 : Sport: kosárlabda, kézilabda és asztali tenisz

21:30 – 23:00 : Filmvetítés                                         

Augusztus 5., szerda

7:30 –  8:00 : Reggeli

8:30 – 10:00 : Foglalkozások

  1. csoport: Veres Erika: Mértani alapok

  2. csoport: Kulin Júlia: Versenyfeladatok megoldása

  3. csoport: Vidnyánszky Zoltán: Skatulyaelv

  4. csoport: Pecsora Sándor: Gráfelmélet

  5. csoport: Pintér Gergő: Nézd és mondd sorozatok

10:30 – 12:00 : Foglalkozások

  1. csoport: Román István: Gyufás fejtörők

  2. csoport: Veres Erika: Mértani alapok

  3. csoport: Pintér Gergő: Tanulságos fejtörők

  4. csoport: Vidnyánszky Zoltán: Skatulyaelv

  5. csoport: Pecsora Sándor: Gráfelmélet

12:00 – 13:00 : Ebéd

13:00 – 14:00 : Badó Margit: Impresszionisták – a fény festői

15:00 – 16:00 : Bagú Géza: Az ostábla

14:30 – 18:00 : Fakultatív foglalkozások: Sakk, dáma, malom és azok versenye

Konzultáció:

18:30 – 19:00 : Vacsora

19:00 – 20:00 : Táncház

20:30 – 23:00 : Filmvetítés

Augusztus 6., csütörtök

8:00 – 8:30 : Reggeli

9:00 – 17:00 : Városi akadályverseny Ungváron

17:00 – 18:00 : Kulin Júlia: Hogyan lehet hálóval vonatot fogni?

18:30 – 19:00 :Vacsora

19:00 – 21:00 : Fakultatív foglalkozások: sudoku, logigrafika, mikádó

19:00 – 21:00 : Sport: kosárlabda, kézilabda és asztali tenisz.

20:30 – 23:00 : Filmvetítés

Augusztus 7., péntek

7:30 – 8:00 : Reggeli

8:30 – 10:00 : Foglalkozások

  1. csoport: Vidnyánszky Zoltán: Logikai feladatok

  2. csoport: Román István: Gyufás fejtörők

  3. csoport: Veres Erika: A vízöntés matematikája

  4. csoport: Kulin Júlia: Készítsünk órarendet!

  5. csoport: Pecsora Sándor: Mi a címe ennek a foglalkozásnak?

10:30 – 12:00 : Foglalkozások

  1. csoport: Veres Erika: A vízöntés matematikája

  2. csoport: Vidnyánszky Zoltán: Logikai feladatok

  3. csoport: Pecsora Sándor: Gráfelmélet

  4. csoport: Román István: Játékos térmértan

  5. csoport: Kulin Júlia: Készítsünk órarendet!

12:00 – 13:00 : Ebéd

13:00 – 14:00 : Popovics Béla: Egy kis művészettörténet

14:00 – 18:30 : Fakultatív foglalkozások: Számítógépes játékok versenye

Konzultáció:

18:30 – 19:00 : Vacsora

19:00 – 22:00 : Táborzárás

Augusztus 8., szombat

7:30 –  8:00 : Reggeli

8:00-tól : Hazautazás

2016. március 29. kedd 12:15
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It