facebook share google share twitter share youtube chanel
  • Magyar
  • Ukrainian
  • English
KMPSZ
+380-3141-43259
info@kmpsz.uz.ua
www.kmpsz.uz.ua

Kölcsey 2010

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség 2010 júliusában immár kilencedik alkalommal rendezte meg a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémiát, melynek keretein belül idén 11 továbbképzés került megr...

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség 2010 júliusában immár kilencedik alkalommal rendezte meg a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémiát, melynek keretein belül idén 11 továbbképzés került megrendezésre három turnusban. A továbbképzéseken 283 hallgató és 65 külföldi és helyi előadó vett részt.

Egyhetes tanfolyamainknak egyrészt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont, melynek előadótermeiben folytak az előadások, másrészt a Kölcsey Ferenc Szakkollégium, ahol lehetőség nyílt a résztvevők elszállásolására, valamint az esti programok megszervezésére. Az előadók és a hallgatók ebédjéről a Namény étterem gondoskodott, a reggelit és a vacsorát pedig a főiskola épületében működő étkezde biztosította.

Kivételt képez ez alól az Ének-, zene-, néptánc és kézműves továbbképzés, mely a hagyományokhoz híven Péterfalván került megrendezésre. A hallgatók elszállásolását és étkeztetését a református egyház parókiája biztosította, míg az előadások és a gyakorlati foglalkozások a művészeti iskolában zajlottak.

A tanfolyamok megnyitóján minden jelentkező átvehette a Kölcsey Pedagógusakadémia aktuális heti programfüzetét, az Irka és a Közoktatás legfrissebb számait, jegyzetlapokat, tollat, valamint az adott továbbképzés előadásainak nyomtatott változatát valamint a hozzá tartozó módszertani segédanyagot.

A szakmai programok mindennap plenáris jellegű előadással kezdődtek, melynek idén fő témakörei a társadalomtudomány és neveléselmélet volt. A résztvevők előadást hallgathattak többek között a trianoni békeszerződésről és annak következményeiről (Brenzovics László, történész, a KMKSZ, valamint a Kárpátaljai Megyei Tanács alelnöke), a magyarok eredetének vitás kérdéseiről (Soós Kálmán, a II. RF KMF rektora), a rendhagyó számonkérési módszerekről (Jendrék Gabriella, Boronkay György Gimnázium és Szakközépiskola, Vác) stb.

Az egész napos foglalkozások után kulturális programokat is biztosítottunk a résztvevőknek. A pedagógusok színházi előadás keretén belül megtekinthették Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde c. művét a Kárpátaljai Magyar Drámai Színház előadásában, megzenésített verseket hallgathattak a Credo együttes előadásában, Mészáros László orgonaestjén vehették részt a római katolikus templomban, valamint a KRISZ együttes műsorát hallgathatták meg.

A továbbképzések végén minden turnusban állófogadásra került sor, ahol Orosz Ildikó a tanfolyamfelelősök kíséretében átadta a pedagógusoknak az egyhetes tanfolyam befejezését igazoló kétnyelvű (ukrán-magyar) okleveleket.

Az idén a legnépszerűbbnek az ének-, zene-, néptánc- és kézműves továbbképzés, a magyar nyelv és irodalom, valamint a matematika továbbképzés bizonyult.

ÓVODAPEDAGÓGUSOK TOVÁBBKÉPZÉSE

/2010. július 5–10. Tanfolyamfelelős: Gabóda Éva/

Résztvevők száma: 16 fő

A Kölcsey Nyári Pedagógusakadémia keretén belül megrendezett óvodapedagógusok továbbképzésén idén is változatos, érdekes és aktuális nevelési problémák megvitatására, építő gondolatok cseréjére nyílt alkalom. Az egyhetes együttlét alatt, szakértői útmutatást neves külhoni főiskolai és egyetemi előadók (Lelóczky Gyula, cisztercita abbé, Dallasi Katolikus Egyetem) Horváth István, Apor Vilmos Katolikus Főiskola) mellett a II. Rákóczi Ferenc tanárai (Orosz Ildikó, Soós Kálmán, Olasz Emőke, Prófusz Marianna) biztosították. A szakmai elméleti és gyakorlati foglalkozások az óvodai nevelői munka különböző területeinek rejtelmeibe vezették be a hallgatókat. Horváth István zenepedagógus, zeneszerző a továbbképzés ideje alatt három alkalommal nyújtott betekintést az európai és magyar zenetörténetbe, valamint saját megzenésített gyermekdalaiból készült gyűjteményt ajándékozott az óvónőknek, amely nagy segítséget jelent az évközi ünnepek szervezésekor. A foglalkozások nagy érdeklődésre tartottak számot. Felmerült az igény az óvodapedagógusok részéről, hogy évközi konferenciák, tanfolyamok alkalmával is szívesen hallgatnának gyakorlati és elméleti előadásokat a nevezett témákban.

TANÍTÓK TOVÁBBKÉPZÉSE

/2010. július 5–10. Tanfolyamfelelős: Gergely Éva/

Résztvevők száma: 15 fő

Az évente megrendezésre kerülő tanítók továbbképzése igen népszerű a megye pedagógusai körében. Az idei tanfolyamon a hagyományos nevelési és módszertani témák mellett kiemelten foglalkoztak az előadók a magyar nyelv szeretetével, a környezeti neveléssel, valamint az gyerekek testi képességei fejlesztésének lehetőségeivel. Ezen kívül Pallay Ferenc, a II. Rákóczi Ferenc KMF tanára a számítógépes oktatásról az alsó osztályokban címmel tartott előadást a hallgatóknak.

A csütörtöki nap a zenei nevelésnek volt szentelve. Punykó Mária, KMPSZ munkatársa Folklórértékeink felhasználása az anyanyelvi nevelésben címmel tartott előadást. Egyed Zsuzsanna és Horváth István (Magyarország) Óvodások és kisiskolások énekeskönyvének bemutatója színesítette a napi programot. A világ megismerésének csodáiról mesélt Weinrauch Katalin, gyermekíró a gyermekverseken keresztül. Ádám Erzsébet, a II. Rákóczi Ferenc KMF tanára új gyermekjátékokat és gyermekdalokat tanított a hallgatóknak.

Az elméleti előadásokon kívül a gyakorlati foglalkozásokon gyöngyfűzéssel és papírhajtogatással (origami) foglakoztak a tanítók.

Számítástechnika kezdőknek

/2010. július 5–10. Tanfolyamfelelős: Pallay Ferenc/

Résztvevők száma: 12 fő

A Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia keretében idén is sor került az informatika kezdő tanfolyamra, amely nem szakos tanárok részére lett meghirdetve. A Kurzus témája Windows XP alapok, szövegszerkesztési ismeretek, a prezentációkészítés alapjai és az elektronikus levelezés és az Internet használata. A foglalkozások a főiskola Puskás Tivadar Informatikai központ Karcag termében folytak. Minden résztvevő külön számítógépen dolgozott Kudlotyák Csaba, Beregszászi István és Pallay Dezső tanárok vezetésével és irányításával.

A hallgatók 10 feladatlapot kaptak kézhez, amelyek oktatási segédanyagokat valamint szövegszerkesztési reprodukciós feladatokat tartalmaztak. A tanfolyam első két napján elméleti előadásokat hallgattak a résztvevők a számítástechnikai alapismeretek témakörben, valamint a megismerkedhettek a Microsoft Word szövegszerkesztő programmal. Ebben a témakörben a résztvevők reprodukciós feladatokat oldottak meg. Az élkészített munkákat kinyomtatták a telepített nyomtatón. A tanfolyam utolsó napján megismerkedhettek az Internet és az elektronikus levelezés alapjaival, az Outlook Express program segítségével leveleket küldtek és fogadtak a létrehozott postafiókokra.

ÉNEK-, ZENE-, NÉPTÁNC- ÉS KÉZMŰVES TOVÁBBKÉPZÉS

/2010. július 4–11. tanfolyamfelelős: Pál Katalin és Pál Lajos/

Résztvevők száma: 67 fő

Az idei továbbképzés előadásai a hagyományoknak megfelelően ismét a következő témakörökben zajlottak: hangképzés, kóruséneklés, népdaloktatás, gyermekjátékok, néptánc-oktatás. Emellett a kézműves foglalkozásokon a szövéssel, kosárfonással, nemezeléssel, csuhéfonással, agyagozással ismerkedhettek meg a résztvevők.

Az előadásokat neves magyarországi és helyi szakemberek tartották. A délelőtti foglalkozásokon a hangképzés és kóruséneklés rejtelmeibe Király Levente Zsolt, Németh István és Vakler Anna (Magyarország) vezették be a résztvevőket, a népdaltanítást Pál Katalin és Pál Eszter vállalta. Délutánonként kézműves foglalkozások, táncoktatás színesítette az egyhetes programot.

A továbbképzés ideje alatt zajlott a Vass Lajos Népzenei Verseny kárpátaljai döntője, valamint a III. Kárpátaljai Népzene Néptánc Találkozó.

Az előadásokon és kézműves foglalkozásokon kívül kulturális programok is gazdagították a programot: Veresegyházi Hagyományőrző Népi Együttes műsora, II. Kárpátaljai Népzene és Néptánc Találkozó, A Bürkös Zenekar lemezbemutató koncertje, templomi hangverseny, kirándulás a Péterfalvi Képtárba és Farkasvalvi Skanzenbe, valamint minden este táncház.

Magyar nyelv és irodalom szakos tanárok továbbképzése

/2009. július 13–18. Tanfolyamfelelős: Hnatik-Riskó Márta/

Résztvevők száma: 41 fő

Idén a Pedagógusakadémia keretében hetedszer került sor a magyar nyelv és irodalom szakos tanárok továbbképzésére.

Kölcsey Ferenc: Hymnus – ismeretek és háttérismeretek magyartanároknak címmel Dr. H. Tóth István (Prága) tartott előadást. Az irodalmi művek felhasználásáról az osztályfőnöki órákon Jendrék Gabriella, a Váci Boronkay György Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium tanára tartott széleskörű ismertetést. Előadásai és gyakorlati foglalkozásai anyagát CD-n és összefoglaló táblázatok formájában minden hallgató megkapta. Braun Éva, a megyei továbbképző intézet munkatársa a magyar nyelv és irodalom tanításának aktuális kérdéseivel foglalkozott. A a kárpátaljai magyar népköltészetről, a folklórértékek felhasználásáról az anyanyelvi nevelésben a II. Rákóczi Ferenc KMF tanára Vári Fábián László, valamint a KMPSZ munkatársa Punykó Mária tartottak előadásokat. Látványos és maradandó élményben volt részük a Salánki Középiskolában Kész Barnabás és a Salánki Hagyományőrzők jóvoltából, akik maguk készítette, korhű öltözék és fegyverzet segítségével tartottak bemutatót Kézműves mesterségek egykor és most címmel.

A tanfolyam végén kerekasztal megbeszélésen beszélhették meg a hallgatók a tanfolyam tanulságait, a magyartanítás problémáit és megoldásának lehetőségeit.

UKRÁN NYELV ÉS IRODALOM SZAKOS TANÁROK TOVÁBBKÉPZÉSE

/2009. július 20-25. Tanfolyamfelelős: Cséke Ilona/

Résztvevők száma: 14 fő.

Az idén harmadik alkalommal került megrendezésre a magyar iskolákban tanító ukrán szakos tanárok továbbképzésre. A hallgatók érdekes és értékes előadásokat hallgathattak neves hazai és külföldi előadóktól. Az idei továbbképzés fő témakörei az ukrán nyelv, mint második idegennyelv oktatása, valamint az ukrán emelt szintű érettségi. Szofilkánics Judit, a Nyíregyházi Főiskola ruszin tanszékének tanára a az ukrán nyelv, mint második idegennyelv oktatásának módszertanával, valamint az órán kívüli foglalkozás-terveinek összeállításának lehetőségeivel ismertette meg a hallgatókat. Rebrik Nadija a Kárpátaljai Megyei Pedagógus-Továbbképző Intézet munkatársa Kárpátalja irodalmáról tartott előadást.

Bárány Erzsébet, a II. Rákóczi Ferenc KMF ukrán tanára az ukrán-magyar nyelvi kapcsolatokról beszélt a hallgatóknak.

Az előadók jóvoltából a résztvevő pedagógusok sok hasznos módszertani anyagot vihettek haza, amit a későbbiek során sikeresen felhasználhatnak az ukrán nyelv oktatása során.

történelem szakos tanárok továbbképzése/2010. július 12–17. Tanfolyamfelelős: Nedbál Klára/

Idén hetedik alkalommal került megrendezésre a Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémia keretén belül szervezett történelem szakos tanárok továbbképzése.

Az akadémiát hazai és a határon túlról érkező előadók tették tartalmassá, színessé. A kárpátaljai előadók jelentős részét a KMF tanárai, illetve volt végzősei képezték és előadásukkal természetesen a hallgatók Kárpátaljáról szóló ismeretének bővítését célozták meg történelmi vonatkozásban. Kárpátaljai múzeumok bemutatása címmel tartott előadást Kész Géza, a II. Rákóczi Ferenc KMF történésze. Itt említhetjük meg például Csatáry György előadását, mely a kárpátaljai levéltár bemutatásával foglalkozott, ismertetőket mutatott be a magyar vonatkozású dokumentumokból.

Az akadémiát határon túlról érkező előadók is megtisztelték, színesebbé téve azt tartalmas előadásaikkal. Györkös Attila, a Debreceni Egyetem tanára Mátyás király és a reneszánsz korát mutatta be Zeidler Miklós, a (Debrecen) A Horthy korszak meghatározó miniszterelnökei: Gömbös címmel tartott előadást.

Látványos és maradandó élményben volt részük a Salánki Középiskolában Kész Barnabás és a Salánki Hagyományőrzők jóvoltából, akik maguk készítette, korhű öltözék és fegyverzet segítségével tartottak bemutatót Kézműves mesterségek egykor és most címmel.

Angol nyelv és irodalom szakos tanárok továbbképzése

/2010. július 19–24. Tanfolyamfelelős: Lizák Katalin/

Résztvevők száma: 21 fő.

A közös előadásokon kívül a továbbképzés valamennyi előadásának a nyelve az angol volt. A helyi és magyarországi előadókon kívül nagy britanniai és amerikai előadója is volt a továbbképzésnek..

MATEMATIKA SZAKOS TANÁROK TOVÁBBKÉPZÉSE

/2010. július 19–24. Tanfolyamfelelős: Kulin Judit/

Résztvevők száma: 38 fő

A tanár-továbbképzés résztvevőinek a száma újra igazolta a tanfolyam létjogosultságát.

A szekció előadásainak összeállítását a matematika tanári munka színvonalának emelése motiválta. Taraszenkova Nyina, a Bogdán Hmelnickij Nemzeti Egyetem professzora új oktatási módszerekről tartott előadást, különösen a személyre szabott oktatás alkalmazásának lehetőségeit taglalta mértan órán. Még mindig gondot okoz a kötelező témakörök közül a kombinatorika, a halmazelmélet és a statisztika. Ezért a tanárok kérésére feladatmegoldó szemináriumot tartottunk ezekből a témakörökből, melyet Pákh György, a budapesti Szent Margit Gimnázium tanára tartott középiskolában használható matematikai játékokkal fűszerezve, mert a matematika tanároknak is új utakat kell keresniük, hogy vonzóbbá és befogadhatóbbá tegyék a „legszárazabb” tantárgyat. Nem szabad beletörődni abba, hogy a fiatalság egyre érdektelenebb, egyre felszínesebb. Egyre inkább szembetűnő a matematika iránti ellenszenv, melynek következménye az érettségizők matematikai tudásának alacsony szintje, amit a statisztikai adatok is igazolnak. A Munkácsi Katolikus Líceumban végzett felmérés alapján a legjobb tanuló eredménye se érte el az 50%-os teljesítményt, az osztályátlag pedig a 30%-ot. Az érdeklődés felkeltésének egyik lehetséges eszköze az interaktív tábla, melyről Orosz Viktor, a Megyei Tanács Oktatási Osztályának munkatársa tartott előadást, a tanár felkészülését segítő és az órákon alkalmazható lehetőségeket mutatta meg a továbbképzés résztvevőinek. A továbbképzés egyik fő előadója Petecsuk Vaszil, a Kárpátaljai Megyei Pedagógus-Továbbképző Intézet igazgatóhelyettese, módszerésze volt, aki a területi versenyek szervezésével, feladataival és megoldásának módszerével foglalkozott. Megismertette a kollégákat az emeltszintű érettségi eredményeivel. Kudlatyák Csaba Amit egy középiskolásnak a gráfelméletből tudnia kell előadása is tanári kérésre került be a programba, mert Ukrajnában ez a témakor még mindig nem kötelező, miközben egyre gyakoribb versenyfeladat. Mindenképpen kiemelném volt tanítványunk, Vidnyánszki Zoltán A végtelen című előadását, aki az ELTE hallgatója. Ő az, aki igazolta, van eredménye a munkánknak.

A tanártovábbképzés hasznosságáról a résztvevők egyre nagyobb létszáma és azok a tanárok tanúskodnak, akik vissza-visszajönnek, mert évről évre más és más hasznos ismerettel gazdagodhatnak. Külön öröm, hogy a jelenlevő tanárok ajánlásokkal és ötletekkel is szolgáltak a következő tanártovábbképzésre, felhívták a figyelmet milyen témákkal kapcsolatban célszerű előadókat felkérni annak a reményében, hogy jövőre is lehetőség lesz megszervezni a továbbképzést. A munka eredménye az is, hogy elkészülhet Taraszenkova Nyina mértan feladatgyűjteményeinek fordítása és ellenőrző dolgozatok az 5. és 6. osztályok számára, remélve, hogy sikerül majd a KMPSZ által meg is jelentetni, hogy minden iskolába eljusson.

FÖLDRAJZ SZAKOS TANÁROK TOVÁBBKÉPZÉSE

/2010. július 19–24. Tanfolyamfelelős: Lefkó János/

Résztvevők száma: 16

Az egyhetes képzés elsősorban a résztvevők Kárpátaljával, Magyarországgal és Európával kapcsolatos ismereteinek bővítését, elmélyítését, illetve frissítését célozta. Az Akadémiát a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tették tartalmassá és színessé. Közülük Berghauer Sándor a kárpátaljai turizmus fejlődéséről számolt be, Molnár József Kárpátalja népességi és nemzetiségi tendenciáiról beszélt, Kohut Erzsébet a környezeti nevelésről, a természeti értékeink bemutatásáról tartott értékes előadást. Az elméleti előadások mellett Beregszászi István vezetésével a tanárok a prezentációkészítő szoftver használatával ismerkedhettek meg, bemutatókat készíthettek.

Az előadások és gyakorlati foglakozások mellett a tanárok kerekasztal megbeszélések alkalmával vitatták meg a földrajz tanításának új kihívásait.

Emellett az előadások után a résztvevők felkeresték Beregszász nevezetes helyeit, múzeumait.

SZÁMÍTÁSTECHNIKA KEZDŐKNEK ÉS HALADÓKNAK

/2010.július 19–24. Tanfolyamfelelős: Pallay Ferenc/

Résztvevők száma: 21 fő

Az Akadémia keretén belül a harmadik turnusban került sor az Informatika haladó tanfolyamra. A kurzus témája: az Internet alapvető és haladóbb szolgáltatásai, WEB2.0 alapjai, felhasználása az oktatásban, táblázatkezelés, adatbázis-kezelés és a kiadványszerkesztés alapjai. A tanfolyam első két napján az Internet alapjaival és a modern WEB2.0-ás lehetőségekkel ismerkedtek meg a tanfolyam résztvevői. Minden résztvevő regisztrált gmail postafiókot, és olyan internetes szolgáltatásokat próbáltak ki a gyakorlatban mint a Gmail, Google Dokumentumok, Blogger, Google maps, útvonaltervezés.

A harmadik napon táblázatkezelő (Microsoft Excel és OpenOffice Calc) programmal ismerkedtek meg a pedagógusok. Az alapok után feladatokat oldottak meg az Excel segítségével. A feladatok elsősorban a pedagógus munkáját megkönnyítő, az oktatásban is felhasználható típusfeladatok voltak.

Az adatbázis-kezelés alapjairól hallgathattak előadásokat a hallgatók, majd egyszerű adatbázis önálló elkészítésével a Microsoft Access alapjaival ismerkedtek meg.

A kurzus utolsó napján a résztvevők előadást hallgattak a kiadványszerkesztés gyakorlati alkalmazásáról, a Microsoft Office Publisher példáján.

 

2010. november 12. péntek 16:04
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It