facebook share google share twitter share youtube chanel
  • Magyar
  • Ukrainian
  • English
KMPSZ
+380-3141-43259
info@kmpsz.uz.ua
www.kmpsz.uz.ua

Orosz Ildikó beszámolója a KMPSZ 26. Közgyűlésén

Tisztelt Egyházi és Világi Méltóságok, Tisztelt Közgyűlés!

Mostanában gyakran találkozunk ebben az összetételben, mert az élet, pontosabban a kihívások megkívánták, hogy megfogalmazzuk álláspontunkat a kárpátaljai magyar közösség nevében és érdekében, a jövőnk, az utánunk jövő generáció érdekében. Ez kötelességünk. A mi feladatunk, hogy a magyar iskolák katedráit megőrizzük, az előttünk ügyködő pedagógusok szellemi hagyatékát és a magyar tannyelvű osztályokat átadhassuk az utánunk jövő pedagógusoknak. Nagy öröm számomra, hogy van kinek, és remélem: lesz folytatás. Önök előtt az előbb a következő magyar pedagógusgeneráció képviselői léptek fel, akik fiatal, derűs, bizakodó és csengő hanggal énekelték, hogy szeretnének itt élni, hogy legyen mit nekik is mesélni az unokáknak. Van folytatás, így a mai napon van miről beszélni, de van miért hangunkat felemelni, gondolatainkat kitárni.

Köszönet Önöknek, a kárpátaljai magyar pedagógusoknak, az egész kárpátaljai magyar közösségnek, egyházi és érdekvédelmi szervezeteinek, politikai, tanácsi képviselőinek, hogy megértették tanévnyitó üzenetünket, Kányádi egysoros versét: „Aki megért és megértet, az egy népet megéltet.” A közösségünk képviselete jól érti az immár legalább 3 éve körülöttünk és rólunk szóló eseményeket, azok súlyát, következményeit. Az, hogy most itt vagyunk, és hogy Kárpátalján még nem volt kiélezett helyzet, az annak köszönhető, hogy nemcsak értik, de sikerült megértetni a szélesebb tömegekkel is e folyamatok mibenlétét. Nem kell köntörfalaznunk, kerülgetnünk a témát, és a problémát a szőnyeg alá sepernünk, hanem nyíltan ki kell mondanunk, hogy 3 éve a kárpátaljai magyarsággal szemben provokatív hangulatot keltenek. Megpróbálnak minket, Kárpátalja soknemzetiségű, nyugodt népét egymás ellen uszítani. Immár egyértelművé vált mindenki számára, hogy nem véletlen akciókról van szó, az apró mozaikkockákat egymás mellé rakva szervezett provokálásra utalnak az események. Ezeket fel sem kellene sorolnom, de azért, hogy a tőlünk távol élők és minket nem ismerők is lássák, mégis csokorba szedek néhányat.   Immár rendszeressé vált, hogy Petőfi Sándor szobrát hol Ungváron, hol Beregszászban megrongálják, leöntik, karját vagy kardját letörik. Meggyalázzák nemzeti szimbólumainkat, az emléktáblákat, a vereckei emlékművet. Évente legalább kétszer szerveznek arcukat nem vállaló, nagyhangú ismeretlenek a 20. század legsötétebb éveire emlékeztető stílusban és hangulatban felvonulást Beregszász és Ungvár utcáin. A magyarellenes szlogeneket skandáló fiatalok, külföldi rendszámú kocsikkal érkezve és azzal távozva hőstettként állítják be cselekedetüket. Nemzeti ünnepeinken gyerekek melléről tépnek le kokárdát, őket félemlítik meg ismeretlen, magukat mindenhatónak képzelő személyek. A magyar járások határában 2017. május 21-én magyar helyesírási hibáktól hemzsegő, Google-fordításban megjelent, betonnak tűnő habszivacs jelzőoszlopokon hirdettek olyasmit, ami minden ukrán hazafit, nemcsak a nacionalistát, irritálhat. A táblákra a helyiek még fel sem figyeltek, az országos médiacsatornák már központi hírként hozták, hogy a magyarok kikiáltották a maguk köztársaságát Kárpátalján,  és a szeparatizmus bizonyítékaként mutogatták a jeleket. A különböző csatornákon az eseményről mint tényről nyilatkoztak magukat komoly professzoroknak tartó hazafiak, akik minden forráskritika nélkül elfogadták a hírt, és meggyőződéssel érveltek amellett, hogy az országot csupán a kárpátaljai magyar szeparatizmus fenyegeti. Miközben a magyar szervezetek tiltakozására a helyi rendfenntartók kiderítették, hogy Kijevből, Nova Postán érkeztek az oszlopok, és egy tájékozatlan, mondhatnám szegény lúzer/vesztes szerelte össze azokat az okozott esemény súlyához képest „aprópénzért”. Az országos ismertségű médiumokban folyamatosan jelennek meg egy/másfél órás oknyomozó riportok arról, hogy az itt élő magyar közösség milyen elvetemült: szeparatista, csempész, tájékozatlan, buta, elutasító és agresszív Ukrajnával és az ukrán nyelvvel kapcsolatban, csak élősködik az ukrán társadalmon, az állam pénzét herdálja. Az oknyomozó riportok elfelejtenek beszámolni arról, hogy az itt élő magyar közösség törvénytisztelő adófizető és megérti az ukrán állam gazdasági helyzetét, csak ott és olyan mértékben követeli jogait, kér ehhez a támogatást, amennyit enged az államháztartás. De miután élni szeretne, a saját problémáit igyekszik megoldani önerőből, és ehhez keresi a különböző támogatási lehetőségeket. Természetesen, hogy – mint egy családon belül is, a legközelebbi rokonaira számíthat, akik testvéri szeretetből lehetőségeiknek megfelelően segítenek. Ezt tapasztaltuk az oktatás terén ebben az évben is. Az anyaország támogatásának köszönhetően juthattak el iskoláinkba a munkafüzetek, újulhattak meg oktatási intézmények, óvodák és működhettek egyáltalán az egyházak által alapított oktatási intézmények, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, annak Felsőfokú Szakképzési Intézete. Az oknyomozó riportok arról soha nem számolnak be, hogy ezek a támogatások az ukrán állam válláról jelentős anyagi terhet vesznek le. A felújítások révén energiatakarékossá válnak az intézmények, ami további anyagi megtakarítást jelent az államnak. A felújítások munkahelyeket teremtenek, nemcsak magyar nemzetiségű kárpátaljaiak számára, mert minden felújítást helyi vállalatok végeznek, helyi vállalkozók kapnak lehetőséget, akik munkahelyeket teremtenek ennek köszönhetően. Ezek a támogatások, miután hivatalos szerződések alapján érkeznek, az ország törvényeinek megfelelően befizetett különböző adók jóvoltából még az ország pénzügyi háztartásához is hozzájárulnak. Beregszász városában az anyaországi támogatásoknak köszönhetően lehet számos állami intézményt fenntartani. Amikor erről nyilatkoztunk a médiának, ez a riportokban nem jelent meg, legfeljebb vágókép lettünk, vagy nyilatkozatunkból olyan elemeket emeltek ki, vágta össze, amelyek új értelmet nyertek a képernyőn. Egyelőre szomorú tényként kell megállapítanunk, hogy a közösségünk ellen elkövetett sértések résztvevőit, szervezőit az arra hivatott jogvédő testületek nem találták meg. Hogy mi ennek a közösség ellen irányuló agressziónak a mozgatórugója, oka, kik gerjesztik, mi sohasem tudhatjuk meg, majd csak évtizedek múlva a történészek ifjú generációja fogja feltárni.

Mindegyik közösségünket ért sértés közül a legélesebb a parlament által elfogadott új oktatási törvény alkotmányellenes 7. cikkelye volt. Hogy mi volt a célja, azt megértették közösségünk tagjai, vezetői – de nem az elvártak szerint reagáltunk rá, ahogy egyik parlamenti képviselőnk a minap közösségi oldalán megjelent bejegyzésében elszólta magát, mikor azt mondta, hogy miért foglalkoznak oly sokat ezzel a témával külföldön és belföldön, mikor a kárpátaljai magyar közösség eddig egyszer sem vonult az utcára és egyszer sem tüntetett ellene. Éppen azt, hogy nem vonult ki senki, köszönöm a kárpátaljai magyarságnak, vezetőinek, azt, hogy nem adtunk okot arra, hogy szeparatistává kikiálthassanak, s valóban más eszközöket vethessenek be velünk szemben.

Közösségünk a demokrácia eszközeivel élt, és bármennyire nehéz volt az eltelt esztendő mindannyiunknak a különböző ránk irányuló nyomásgyakorlás miatt, sikerült megőriznünk higgadtságunkat. Európai példát mutatva kihasználtunk minden jogi lehetőséget és politikai eszközt jogos érdekeink megvédéséért és képviseletért. Az utcára vonulás, a hangoskodás helyett, betartva a jog kereteit és szabályait, különböző szintű instanciáknak írtunk leveleket, küldtük el véleményünket, gyűjtöttünk 64 ezer aláírást, részt vettünk minden hazai és külföldi fórumon és konferencián. Miután itthon nem hallgattattunk meg, kénytelenek voltunk nemzetközi fórumokhoz fordulni. Köszönjük mindazoknak, akik kiáltó szavunkat megértették és ebben a csendes demokratikus küzdelemben mellénk álltak, támogattak és támogatnak. Elsősorban a magyar államnak és azon belül minden intézménynek, akik ezt az egységes fellépést képviselték. Hogy a tevékenységünk eredményes volt, és az általunk mondottak meghallgatásra találtak, azt igazolja, hogy amit elmondtunk, azt jogos követelésként elismerte a Velencei Bizottság. Engedjék meg, hogy idézzem a Velencei Bizottság néhány megállapítását az oktatási törvénnyel kapcsolatban.

  1. A kritika több ok miatt indokoltnak tűnik. A cikk, abban az állapotában, ahogy el lett fogadva, meglehetősen különbözik attól a tervezettől, amelyről a kisebbségekkel konzultáltak. A vonatkozó nemzetközi és alkotmányos rendelkezések betartása alapvető fontosságú a nemzeti kisebbségek már meglévő és jól megalapozott jogait érintő átfogó reformok bevezetése során. Az egyértelműség/ átláthatóság és a jogi pontosság elengedhetetlen a vonatkozó nemzetközi alapelvek végrehajtásakor. Ugyanakkor az továbbra sem világos, hogy a 7. cikk milyen mértékű oltalmat/védelmet biztosít a nemzeti kisebbségek nyelvi jogait illetően. A 7. cikk fontos kétértelműségeket tartalmaz, és nem tűnik úgy, hogy az ország nemzetközi és alkotmányos kötelezettségeivel összhangban a kerettörvényhez szükséges útmutatást nyújtana. Bizonyos garanciákat tartalmaz a kisebbségi nyelvek oktatására – elsősorban az alapfokú oktatásra korlátozva – bár az ilyen garanciák pontos terjedelme nem olyan egyértelmű, mint amilyen lehetne. Valójában a 7. cikk radikálisan eltolhatja az előző nyelvi rendszert – legalábbis a középfokú oktatásban mindenképpen – egy olyan rendszer irányába, amely az oktatás nyelveként az ukrán nyelv kötelező használatára fókuszál. Ez a nemzeti kisebbségek saját nyelvükön történő oktatási lehetőségek lényeges csökkenését eredményezné, ami aránytalan beavatkozás lenne a nemzeti kisebbségek már meglévő jogaiba. Ezenkívül az új szabályok végrehajtásának rövid határideje súlyos aggályokat vet fel az oktatás minőségével kapcsolatban.
  2. Másrészről, mivel a 7. cikk egy keretjogalkotási rendelkezés, és mivel nem határozza meg azokat a módozatokat, amelyekkel végre kell hajtani, van egy olyan értelmezései és alkalmazási lehetőség, amely jobban megfelel a nemzeti kisebbségek védelmének.  A Velencei Bizottság üdvözli, hogy az ukrán hatóságok készek arra, hogy éljenek ezekkel a lehetőségekkel. Az alapfokú oktatás esetében a 7. cikk néhány biztosítékot tartalmaz, de csak a kisebbségi nyelvek oktatásának folytatására, azonban ez sem akadály. A Velencei Bizottság úgy értelmezi, hogy az ukrán hatóságok szándékában áll a legtöbb tantárgy kisebbségi nyelven történő oktatásának folytatása külön kisebbségi osztályokban.
  3. A középfokú oktatást illetően a 7. cikk, bár egyértelműen az államnyelv szerepének növelését és a kisebbségi nyelvek szerepének csökkentését célozza, még mindig biztosít bizonyos rugalmasságot. Az oktatási törvény egy kerettörvény, illetve a még elfogadás előtt álló, a középfokú oktatásról szóló törvény részletesebb és kiegyensúlyozottabb megoldásokat kínálhat. Amennyiben a törvényt oly módon hajtanák végre, hogy a kisebbségi nyelveket csak külön tárgyaként lehet tanítani, és nem lenne más lehetőség egyéb tárgyakat kisebbségi nyelven tanulni, az nyilvánvalóan aránytalanul nagy beavatkozás lenne a kisebbségek meglévő jogaiba. Ugyanakkor a 7. cikk 4. bekezdése jogalapot biztosít az EU több hivatalos nyelvén folytatott egyéb tantárgyak oktatásához.
  4. Úgy tűnik, az ukrán hatóságok szándéka, hogy ezt a rendelkezést felhasználva tegyék lehetővé egyéb tárgyak tanítását ezeken a nyelveken.  Ez is egy elfogadható megoldás lehet, de csak abban az esetben, ha a végrehajtási jogszabályok kapcsán a kisebbségekkel konzultációt folytatnak az arra vonatkozó megfelelő biztosítékokról, hogy a képzés elegendő legyen ahhoz, hogy a hallgatók magas szintű szóbeli és írásbeli jártasságra tegyenek szert, amely lehetővé teszi számukra, hogy komplex kérdésekkel foglalkozzanak. E tekintetben a jelenlegi kétoldalú tárgyalások eredményei a kisebbségek anyaországaival hasznos módon járulhatnak hozzá a 7. cikk végrehajtásához.
  5.  A 7. cikk (4) bekezdése azonban nem nyújt megoldást a nem EU hivatalos nyelvekre, különösen igaz ez az orosz nyelvre, amely az államnyelv mellett a legszélesebb körben használt nyelv. Ezen nyelvek kevésbé kedvező bánásmódban való részesítését nehéz igazolni, ezért az diszkriminatív.
  6. Tekintettel a fenti szempontokra, a megfelelő megoldás minden bizonnyal a 7. cikk módosítása lenne, és a jelenlegi rendelkezés cseréje egy kiegyensúlyozottabb és világosabb megfogalmazással bíró szövegre. Különösen a más kisebbségi nyelvek – amelyek nem EU hivatalos nyelvek – megkülönböztető bánásmódját kell figyelembe venni.
  7. Az aggodalmakat azonban más jogalkotási aktusok és a 7. cikk, különösen az általános középiskolai oktatásról szóló törvény végrehajtása során azonnal kezelni lehet. E tekintetben a Velencei Bizottság kiemelten ajánlja:
  • a végrehajtási jogszabályok elfogadásakor teljes mértékben alkalmazni a 7. cikk (4) bekezdésében biztosított lehetőségeket az Európai Unió hivatalos nyelvein az adott kisebbségek számára történő megfelelő szintű oktatás biztosítása érdekében;
  • az államnyelv tanításán túl továbbra is biztosítani a kisebbségi nyelvek oktatásának megfelelő arányát az általános és középfokú oktatásban;
  • az államnyelv tanítás minőségének javítását;
  • az oktatási törvény vonatkozó, átmeneti rendelkezéseinek módosítását, annak érdekében, hogy több idő álljon rendelkezésre;
  • a magániskolák mentesítését az új nyelvi követelmények alól a Keretegyezmény 13. cikkével összhangban;
  • az új oktatási törvény végrehajtása keretében új párbeszédre kerüljön sor a nemzeti kisebbségek képviselőivel és minden érdekelt féllel az oktatás nyelvéről;
  • annak biztosítását, hogy a törvény végrehajtása ne veszélyeztesse a kisebbségek kulturális örökségének megőrzését és a kisebbségi nyelvoktatás folytonosságát a hagyományos iskolákban.

Lesz-e ennek foganatja, az még kérdés, de az biztos, hogy a Bizottság európai szemmel is kemény véleménye lezárta a vitánk egy fejezetét, helyt adott az általunk is kifogásolt jogsérelmeknek.  A történetnek még nincs vége, a végkifejlet még sok mindentől függ. A legnagyobb felelőssége és szerepe a megoldás rendezésében és annak menetében az ukrán állam politikai és hatalmi ágainak van. Most majd kiderül, mennyire tartják szavukat és ígéretüket a hatalmi pozíció képviselői, mennyire képesek valóban európai módon kezelni az ország stabilitása szempontjából fontos kérdéseket. A törvény 7. cikkelye ugyanis meglazította Ukrajna mint ország alapját, az Alkotmányt. A törvény ezen pontja az Alkotmányból vert ki téglákat, és amennyiben ez így marad, veszélybe sodorhatja az egész építményt. A jövőre nézve meghatározó lesz, hogy valóban komolyan gondolják-e a honatyák és honanyák, hogy Európába igyekezvén ígéretüket be kell tartani, és a nemzetközi közvélemény javaslatai, a Velencei Bizottság ajánlásai alapján rendezik a vitát.

Mint látjuk, a Bizottság állásfoglalása lényegében a mi igazunkat támasztotta alá, bár vannak benne logikai ellentmondások. Ugyanis a 106. és 107. pont arra utal, miszerint az alaptörvényre épülő szakági törvényeknél ajánlják korrigálni a hibákat, amelyeket mi is nehezményeztünk. Számomra, matematikusi alapképzettségű számára érthetetlen, hogy hogyan lehet olyan következtetést levonni egy állításból, ami annak az ellenkezőjét hirdeti. A viták, amelyeket kénytelenek voltunk nemzetközi szintre emelni, felszínre hozták azokat a hibákat, melyeket a KMPSZ 25 éve hangoztat, például az ukrán nyelv oktatásával és a független vizsgaközpontokban tett ukrán nyelvű érettségivel kapcsolatban, melyeket eddig nem hallottak, vagy nem akartak meghallani a döntési pozícióban lévők.

Röviden összefoglalva a probléma lényegét: a 25 év alatt nem sikerült megteremteni az ukrán nyelv oktatásának tárgyi és szellemi feltételeit, az állam központi költségvetésből nem áldozott arra, hogy iskolai ukrán–magyar, magyar–ukrán szótár készüljön, hogy a feladatra alkalmas tanárokat képezzenek. Az ukrán nyelv oktatását iskoláinkban az ukrán anyanyelvűek számára készített tanterv, követelményrendszer szerint oktatták, és azt kérik számon a magyar iskolákban érettségizőktől, amit egy ukrán iskolában érettségiző, ukrán bölcsész szakra felvételizőtől elvárnak. Ráadásul a 7. cikkely elfogadásakor a legerősebb érv az érettségi eredmények minősége volt. Egy hónappal ezelőtt, amikor a miniszter asszony végre egyeztetett a magyar iskolák igazgatóival és a KMPSZ képviselőivel Kijevben, még úgy állította be, hogy a KMPSZ és a Főiskola hazugságokat terjesztett ezzel kapcsolatban. Valószínűleg tanácsadói félretájékoztatták. Kárpátaljai látogatása során a miniszter asszony, mind Ungváron, mind Beregszászban már a pedagógusok előtt beismerte, hogy az ukrán nyelvoktatás terén vétett hibákat ki kell javítani. Elismerte, hogy nem figyeltek oda az ukrán nyelv oktatására a magyar iskolákban kellőképpen, elfogadja, hogy a jövőben meg kell teremteni a feltételeit a differenciált ukrán nyelvű oktatásnak, és a nemzetiségi iskolákban azt második nyelvként kell tanítani. Ez nagy eredmény számunkra, amennyiben állják szavukat, és nem csupán a médiának és a mi megnyugtatásunknak szóltak a mondatok, hanem azokat tett is fogja követni. Eddig ugyanis hazaárulásnak számított még az is, amikor egy-egy konferencián azzal érveltünk, hogy minden ember számára egy anyanyelv létezik, és minden más megtanulása a második nyelv, vagyis az idegen nyelv módszertanával történhet. Szakmai felvetésünkre és érveinkre politikai választ adtak, mert számukra elképzelhetetlen, hogy Ukrajnában az ukrán nyelv második nyelv legyen.  A miniszter nyilatkozatával ez a tabu megdőlt, új lehetőség nyílhat az államnyelv oktatása terén a kisebbségek számára.

Mi, kárpátaljai pedagógusok felajánljuk, ahogy eddig is tettük, hogy amennyiben ezt az álláspontot és megközelítést komolyan veszik, készek vagyunk részt venni az ukrán nyelv oktatásának új alapokon történő megvalósításában. Komolyan gondoltuk, és már tettünk is érte. Mára elkészült az ukrán nyelv oktatásának koncepciója a magyar iskolák számára, amit a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Hodinka Antal Kutatóintézete dolgozott ki. Ezt az anyagot többen véleményezték, elsősorban a magyar közösség érdekelt résztvevői és Önök is megkapták. Amennyiben ezt elfogadja a közgyűlés, megküldjük a Minisztériumnak.

A viták felszínre hozták azt, amit szervezetünk egy évtizede, a független vizsgaközpontok és a független értékelési rendszer bevezetése óta mond, hogy az ukrán nyelv és irodalom teszt nem az ukrán nyelvi kompetenciát méri, hanem az egyetemi felvételi szintet. A miniszter asszony látogatásakor a független vizsgaközpontok igazgatója ezt az álláspontot képviselte. Felvetésünket is elfogadta, hogy a nyelvi kompetenciát az európai szabványok szerinti nyelvvizsgarendszer mérhetné. Azt is elismerték, hogy erre nincs kapacitása most az ukrán államnak, viszont a 12 éves középfokú oktatás bevezetése teret nyithat ennek a lehetőségnek. Úgy gondoljuk, és kérjük, hogy ezt korábbi időpontra tegyék, mert 12 éven keresztül az érvényben lévő rendszer még nagyon sok magyar érettségizőt kizárhat a továbbtanulási lehetőségekből. Kérjük, differenciálják és a nem ukrán szakra felvételizők számára egyszerűsítsék a teszt követelményeit. A 2017. évi ukrán érettségi megmutatta, hogy nemcsak a magyar tannyelvű iskolák végzőseit zárják ki a továbbtanulásból, hanem Kárpátalja esetében nagyon sok ukrán nemzetiségű érettségizőt is.

Ami az anyanyelvű oktatást illeti, álláspontunk nem változott: a tanulás leghatékonyabb eszköze az anyanyelv, és ezért ragaszkodunk ahhoz, hogy minden tárgyat ezen a nyelven tanítsanak. Nem a biológia-, a matematika-, a történelem- vagy a földrajzórákon kell az ukránt tanítani, hanem az ukrán nyelv és irodalom keretében. Ezek nemcsak sejtések, félelmek, hanem ez tény. A szovjet rendszer végén már megtapasztaltuk, mennyire eredménytelen, ha a magyar gyerekeket nem magyar nyelven tanítjuk. Ebben a kérdésben azért is igazunk van, mert az ukrán állam ugyanígy gondolkodik az ukránok anyanyelvű tanulásáról. Ukrajna ugyanis ez év tavaszán nyert pert Oroszországgal szemben a nemzetközi bíróságnál abban a kérdésben, hogy Oroszország köteles az ott élő ukránok számára biztosítani a teljes körű ukrán nyelvű oktatást érettségiig. Meggyőződésünk, hogy egy demokratikus államban nem lehet kettős mércét alkalmazni. Amennyiben Ukrajna így gondolkodik a más országban élő ukránokról, úgy ezt a jogot neki is biztosítania kell a saját államában élő nemzetiségeknek is.

Az új oktatási törvény alkalmazása egyébként új helyzetet jelent. Alkalom és lehetőség nyílhat az általunk korábban kért szakmai programok megvalósítására. Most készítik az elemi és általános iskolai óraterveket/órahálókat, új tantárgyi programokat, kerettanterveket, új követelményrendszerek kidolgozására kerül sor. Kötelességünk időben hozzászólni, véleményünket eljuttatni a döntést hozókhoz. A legaktuálisabb ebben a pillanatban az elemi osztályokra vonatkozó kerettanterv, óraterv, tantárgyi követelmények kidolgozása. A közgyűlésünk előtti héten tartottunk egy vitanapot, melyen a Pedagógusszövetség elnökségén kívül részt vettek a Megyei Pedagógus-továbbképző Intézet Beregszászi Fiókintézetének munkatársai, a magyar iskolák tanítói módszertani csoportjának körzeti vezetői. Megfogalmaztuk javaslatainkat a minisztérium előterjesztésével kapcsolatban, amit Önök is megkaptak, s amennyiben jónak látják, megküldjük a döntéshozóknak. Összefoglalnám kéréseinket, javaslatainkat:

  • Ragaszkodunk ahhoz, hogy a magyar tannyelvű iskolákban az ukrán tannyelvűekhez hasonlóan továbbra is biztosítsák az idegen nyelvek oktatását második osztálytól kezdve kötelező tantárgyként.
  • Az ukrán nyelvet az ígéretnek megfelelően második, azaz idegen nyelvként tanítsák, a tanterv és követelményrendszer legyen ennek megfelelő.
  • A magyar nyelv és irodalom tanításakor adaptáljuk a magyarországi tantervet, követelményrendszert. Kérjük az ukrán államot, hogy a tankönyveket is adaptálhassuk ebből a tantárgyból, a magyar államot pedig, hogy biztosítsa a tankönyveket, munkafüzeteket magyar nyelvből és irodalomból. Ezzel egyébként ismét jelentős anyagi terhet lehetne levenni az ukrán állam válláról, hiszen nem kellene finanszírozni a kis példányszámú könyvek előkészítését, megírását, nyomtatását. Míg a magyar állam számára remélhetőleg nem okoz jelentős anyagi megterhelést, ha évente 1-2 ezer példánnyal többet nyomtat, viszont biztosítja az egyetemes anyanyelvi tudást és ismeretet.
  • A magyar identitás megőrzése érdekében javasoljuk a minisztériumnak, hogy az óratervekben szereplő integrált művészet tantárgy tantervi programjának része legyen a magyar művészet és kultúra, ének-zene minden évfolyamon, eddig ugyanis erre sem időt, sem keretet nem adtak a tantervek.
  • A magyar identitás megőrzése érdekében kötelező óraként tanítsák az 5–6. osztályban a magyar népismeretet, a 7–8–9. osztályokban a magyar nép történetét heti egy órában.
  • Továbbra is ragaszkodunk ahhoz, hogy az új intézménytípusok új alapszabályának kidolgozásakor és bejegyzésekor intézményeink alapszabályában és nevében szerepeljen az, hogy magyar tannyelvű oktatási-nevelési intézmény.
  • A magyar oktatási intézményekben a belső iskolai dokumentációt, az órarendet, a tanár és a diák naplóját, a folyamattervet, a tantervet, tanmenetet, az óravázlatot, bizonyítványt magyarul lehessen vezetni, ahogy azt a kilencvenes évek elején tehettük.

         Természetesen a fentiek megvalósításában nekünk is aktív részt kell vállalnunk. Még akkor is, ha nagy valószínűséggel az eddigi gyakorlatnak megfelelően elég erős nyomásnak leszünk kitéve. Mindnyájan tudjuk, hogy egy-egy őszinte, tiszta érdekérvényesítő vélemény-nyilvánítás után sokszor kapunk ellenőrzést, teljes körűt, mindenre kiterjedőt. Így volt ez a múlt hónapban is néhány iskola esetében. Azzal is tisztába kell lennünk, hogy soha, sehol, semmilyen jogot és lehetőséget tálcán senkinek nem szoktak felkínálni, nem szoktak ilyennel megajándékozni. Mindenért erősen meg kell dolgoznunk. Éppen ezért kérem Önöket, pedagógusokat, az iskolák vezetőit, hogy a jövőt tartsák szem előtt, a jövő érdekében vállalják a felelősséget és a megmérettetést, ne féltsék pozíciójukat. Amikor az alapszabályukat kidolgozzák, válasszanak iskoláik számára nevet, lehetőleg dicső múltunk kiemelkedő alakjai, ha lehet, kárpátaljai vonatkozású személyek közül, ezzel is jelezve álláspontunkat. Véleményüket, hangjukat bátran vállalják, mert attól, hogy elhallgatnak valamit, a dolgok, helyzetünk pozitív irányba nem fognak változni. Bízzanak, úgy ahogy a rendezvényünk kezdetén az ifjúság énekelte: „kezdjenek el élni”. Ehhez erőt adhat hitünk, hiszen valljuk, hogy a sötétség után megszületik a fény és ez beragyoghatja a jövőt. Ne feledjék Márton Áron gondolatát, amely egyúttal a mi feladatunkat is meghatározza: „Akik őrhelyen állnak, éber figyelésre és megsokszorozott munkára vannak ítélve.”

Beregszász, 2017. december 16.

Orosz Ildikó


Ukránra fordított változat: letöltés

2017. december 18. hétfő 15:31
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It