facebook share google share twitter share youtube chanel
  • Magyar
  • Ukrainian
  • English
KMPSZ
+380-3141-43259
info@kmpsz.uz.ua
www.kmpsz.uz.ua

Lezárult a IV. Nagyberegi népzenei és néptánctábor és a IV. Jankovics Mária Alkotótábor

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében idén is megrendezésre került a Nagyberegi népzenei és néptánctábor, valamint a Jankovics Mária Alkotótábor 2014. július 28 – augusztus 2. között. 

A néptánctábornak ezúttal is a Nagyberegi Református Líceum, az alkotótábornak a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola és a Kálvin János Református Szakkollégium adott otthont. A táborokba a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség vetélkedőin sikeresen szereplő fiatalok kaptak meghívást, ezen kívül minden érdeklődőt szeretettel láttak a szervezők. A népzenei tábor öt napja során a Bürkös zenekar tagjai a fiatalokat a népi hangszereken való játékra oktatták, Váradi Enikő és Jakab István pedig néptáncra tanította a táborozókat. A tábor hete folyamán a gyerekek kézműves foglalkozásokon vehettek részt Somi Katalin vezetésével, és hagyományos népi gyermekjátékokat tanulhattak Szilágyi Gabriellától és Lászlótól. 

A Jankovics Mária Alkotótáborban azok a gyerekek vehettek részt, akik szeretnek rajzolni, festeni, gyöngyöt fűzni, korongozni, makramézni, origamizni, ikebanát készíteni, fonalgrafikázni, s egy nagyszerű hetet együtttölteni hasonló korúakkal. A táborban részt vehettek egyrészt azok, akik eredményesen szerepeltek a KMPSZ által szervezett tantárgyi vetélkedőkön és Talentum utalvánnyal rendelkeznek, ezen kívül azok, akik részt vettek a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által hirdetett Kárpátalja a művészetben, művészet Kárpátalján című rajzpályázaton, valamint mindenki más, aki érdeklődéssel van a képzőművészetek iránt.

A táborok zárására péntek este került sor. Elsőként Nagyberegen zárult le hivatalosan is a népzenei és néptánctábor, melyet megtisztelt jelenlétével Orosz Ildikó, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség elnöke és Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány (GJA) irodaigazgatója, aki köszöntőjében Brenzovics László, a GJA elnöke nevében elismerését fejezte ki a jelenlévő szülőknek, nagyszülőknek, akik elhozták a táborba gyerekeiket. Martha Graham szavaival bíztatta a gyerekeket, hogy merjék kifejezni azt, ami bennük rejlik: „A tánc a lélek rejtett nyelve”. Majd a színvonalas záró előadást követően ismét Váradi Natália szólt a jelenlévőkhöz hangsúlyozva, hogy a tanítvány minősíti a mestert, aminek bizonyítéka volt az előadás. Továbbá köszönetet mondott a táborvezetőnek, a zene- és táncoktatóknak, az ének- és gyermekjátékok oktatóinak, a kézműves tanárnak, a nevelőknek és mindenkinek, aki tevékenységével azon volt, hogy a tábor sikeres legyen. Majd megkérte a részt vevő gyerekeket, hogy a hét során tanultakat vigyék haza és adják tovább, hisz a kultúrát nem örököljük, hanem átadjuk nemzedékről nemzedékre. 

Ezt követően Beregszászban is ünnepélyes keretek közt zárult le a Jankovics Mária Alkotótábor.

A táborok megvalósítását a Bethlen Gábor Alap támogatta.

2014. augusztus 11. hétfő 10:39
címkék: nyári tábor

Kapcsolódó galéria

Like ItGoogle ItTweet It