facebook share google share twitter share youtube chanel
  • Magyar
  • Ukrainian
  • English
KMPSZ
+380-3141-43259
info@kmpsz.uz.ua
www.kmpsz.uz.ua

IX. Keresztyén Balázs olvasótábor

Beszámoló

Beregszászban már hagyománnyá vált, hogy augusztus második hetében a Kárpátaljai Magyar Pedagógus Szövetség olvasótábort szervez. A tábor nemcsak a gyerekek nyári szabadidejének betöltésére irányul, elsődleges célja az, hogy az új generációs gyerekekkel és fiatalokkal megszerettessük az olvasást és megtanítsuk őket a szövegek értelmezésére befogadására.

A tábor szervezőiként arra törekszünk, hogy az irodalomoktatás módszertanának színes palettáját alkalmazva bevezessük a fiatalokat a szó művészetébe.

Az idei Keresztyén Balázs Olvasótábor Beregszászban 2019. augusztus 12. és 17 között valósult meg. Színhelyéül a hagyomány szerint a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola szolgát. A táborok minden évben egy előre meghatározott témakörre épülnek: így az idei alkalom sem volt kivétel. A IX. táborunk a Beépített örökség témakörét járta körül, a témához mottóként Kemény Zsófia szavait választottunk: „Tisztelet nélkül nincs semmi; nincsenek hagyományok, nincsenek értékek. Értékek nélkül pedig nincs ember.”Egy hét alatt olyan közösségi térré változtunk, ahol a szöveg és a hagyományok összefonódtak.
A tábor résztvevői a Kárpátaljai Pedagógus Szövetség humán irányú tanulmányi versenyeinek helyezettjei voltak, de a meghirdetett helyekre jelentkezhettek olvasás iránt érdeklődő iskolások is. Így összesen 38 gyerek résztvevővel indultunk el a kalandok útján.

Az első nap a magyar örökség ládáját nyitották fel a gyerekek és fiatalok. Betekintettünk a értékeink közé és interaktív módon, kiscsoportokban dolgozva ismerkedtünk meg a szellemi és tárgyi örökség fogalmával, a hungarikumokkal. A napot egy ismerkedős est zárta, amely kiváló alkalomnak bizonyult közösségépítésre.
A második nap során a magyar hagyományok egyik beregvidékre jellemző tevékenységére épült. A benei lekvárfőzők műhelyébe látogattunk, ahol a gyerekek kipróbálták a lekvárfőzés minden nehézségét és örömét. A mobiltelefonokat a szálláson hagyva indultuk útnak, így a napi telefonsimogatós rutint a szilva mosása és magozása váltotta fel, a zenehallgatás és Facebook- görgetés helyett a személyes történetek kerültek előtérben. A lekvárkavarás kavarás közben népi és közösségi játékokat játszottak a fiatalok. Az ebéd elfogyasztása után a diákok fánkot és ciberét kóstolhattak. A keddi nap estéjén minden kiscsoport egy dalocskával készült, melyben előadták a lekvárfőzésről szerzett ismereteiket és élményeiket, tapasztalataikat.
A szerdai napot forgószínpad-szerű foglalkozásokkal nyitottuk. önmegismerő és drámapedagógiai fogalakozásokra került sor, melyeket kicsiknél kortárs mesék elemzése követett, a nagyobbak történelmi események és kárpátaljai nevezetességek irodalmi szövegekben való megjelenését vizsgálták, illetve előtérbe kerültek a kárpátaljai legendák is. A délután az idősebb résztvevők Radnóti Nem tudhatom… c. versének örökségértelmezését vizsgálták meg, míg a kisebbek kézműves foglalkozáson vettek részt. Este kreatívitivel, azaz vetélkedővel zártuk a napot.

Mivel nem minden hagyomány jöhet el hozzánk, ezért a csütörtöki napot arra szántuk, hogy mi látogassuk meg a legfontosabb örökségeinket. A kirándulás célja az volt, hogy meglátogassuk Kárpátalja nevezetességeinek egy részét. Ezen az éven Munkácsot és környékét céloztuk meg. A túránk nem csak hagyományos jöttük- megnéztük túra volt, hanem minden helyszínhez gyűjtögetős, nyomozós feladat is társult. Az első helyszínünk Kendereske volt, ahol a résztvevőknek egy szöveges rejtvényt kellett megoldaniuk ahhoz, hogy a Feszty-körkép emlékművéhez eljussanak. A felfelé vezető úton egy-egy állomásnál szövegrészletet kaptak a fiatalok, amelyet értelmezve egy kulcsszót kellett megfejteniük. Ez a kulcsszó segítette őket a következő szövegrészlethez való eljutásban. A Kendereskei emlékművet elérve egy szövegrészlet utasításait használva ismerkedte meg az emlékművel. A kilátón minden csoportnak kreatív fotók kellett készíteni. A következő helyszín a beregvári Schönborg-kastély volt. A kastélyparkban pihenőt tartottunk, a fizikai és lelki töltődés után újabb feladat várta a fiatalokat: meg kellett ismerkedniük a
kastély, a tó és a forrás történetével, és fel kellett fedezniük a szobrokat, emlékműveket a park területén.
Beregvár után a beregszentmiklósi szerelmi fészek következett. A helyszínen megismerkedhetek Zrínyi Ilona és Thököly Imre szerelmének történetével, amelyet később színdarabban kellett előadniuk.
A munkácsi vár volt a nap utolsó állomása. Végigjárva a vár udvarait fáradtan és élményekkel telve értünk haza. Igazi örökség-túrában volt részünk Az estét társasozással töltöttük, illetve előkészítettük a résztvevők batyucskáit, amelybe üzeneteket, jókívánságokat írhatnak egymásnak a táborlakók. Pénteken újra a közös tanulásé volt a terep: interaktív szövegelemzésekre került sor, mindenki a korosztálya szerint kapott feladatot. A délutánt sportvetélkedővel és kahootos ismeretfelmérővel folyattunk, este pedig záróestet
tartottunk. Ezen minden résztvevő megoszthatta a tábori élményeit. A tábor záróelemeként a csoportok vetítést készítettek a fotókból, majd minden résztvevő megkapta oklevelét, amelyben kiemeltük, hogy a nevelők és szervezők miben tartják őt a legjobbnak.


Az utolsó este tortával, üdítővel zárult, majd mindenki serény üzenetírásba kezdett, hogy
teljenek a batyuk, nyoma maradjon a közösen eltöltött hétnek, a közös élményeknek.

2019. november 7. csütörtök 10:25
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It