facebook share google share twitter share youtube chanel
  • Magyar
  • Ukrainian
  • English
KMPSZ
+380-3141-43259
info@kmpsz.uz.ua
www.kmpsz.uz.ua

Elhunyt Beregszászi Ferenc

Elhunyt Beregszászi Ferenc, matematika tanár, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség alapító tagja

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség együttérzését és őszinte részvétét fejezi ki a gyászoló családnak és a hozzátartozóknak.

NYUGODJON BÉKÉBEN!

Beregszászi Ferenc 1941-ben született Eszenyben, de szinte egész életét Bátyú nagyközségben élte.

Az egyetem befejezése után a Bátyúi Középiskola tanára lett, s pályáját ennek a nagy múltú alma maternek szentelte. Matematika tanárként kezdte pedagógusi pályáját és ki is tartott emellett a nemes szakma mellett mintegy négy évtizeden keresztül. Oktatta a diákokat a matematika tudományára, olyan türelemmel oltotta beléjük a tantárgy szeretetét, hogy mire észbe kaptak, magával ragadta őket a számok varázsa, nem tudtak szabadulni bűvköréből. Ennek ékes bizonyítéka, hogy sok-sok diák példaképként tekintett rá és nyomdokaiba lépett – a tanári pályát választotta. Sokan az egyetem befejezése után matematika tanárként értek vissza egykor iskolájukba, itt Feri bácsi irányításával sikeres pedagógusként oktattak, s oktatnak a mai napig. Tanítványai bizonyítják rátermettségét a Beregszászi járás több iskolájában, sőt a határon túl is. A Bátyúi Középiskola tantestületben oktató matematika tanárok mind az ő szárnyai alól kerültek ki.

 Mindig Fontosnak tartotta az utánpótlás kinevelését, a tanulók magas szintű képzését: olimpiák, szaktárgyi vetélkedők résztvevői szinte csak dobogós helyezéssel tértek haza. Osztályfőnökként is nagybetűs emberként álltam meg a helyét – a diákok rajongtak érte.

 Tanárként, kollégaként, vezetőként egyaránt megállta a helyét: 2000 – 2002 között a középiskola igazgatóhelyettese volt. Ez a beosztás azonban egy pillanatra sem tudta elvonni figyelmét a matematika oktatásától. Folyamatosan készítette a tanulókat a versenyekre, érettségire, felvételi vizsgákra, hiszen szinte minden végzős osztályból volt 1-2 tanuló, aki az ő példáját követve a matematika szakirányt választotta.

 A nyugdíjkorhatárt elérve sem a pihenés volt a célja. Aktív közösségi feladatot vállalt, s 2002-től két ciklusban a nagyközség polgármestereként irányította a település életét.

  Ebben a felelősségteljes, teljes embert követelő munkakörben is talált időt a tanári pálya gyakorlására, tudása továbbítására. A tanulók szívesen keresték fel otthonában, ha segítségre, tanácsra volt szükségük, ajtaja mindig nyitva állt a tudásra szomjazó diákok előtt. Korát meghazudtoló frissességgel élte mindennapjait. Mindig szívesen jött egy egy tanári összejövetelre egy egy kis ünneplésre szeretett iskolájába, ahol 2021 októberében együtt méltatta a tanintézmény megalakulásának 50. évfordulóját az egykori kollégákkal, diákokkal, tanítványokkal.

2023. március 24. péntek 14:45
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It