facebook share google share twitter share youtube chanel
  • Magyar
  • Ukrainian
  • English
KMPSZ
+380-3141-43259
info@kmpsz.uz.ua
www.kmpsz.uz.ua

Befejeződtek a tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégék kémiából, biológiából, földrajzból

A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány és a KMPSZ közös szervezésében immáron harmadszor kerültek megrendezésre a biológia, kémia, földrajz tehetséggondozó és versenyfelkészítő hétvégék.

A tehetséggondozó hétvége célja volt a Magyarországon megrendezésre kerülő Hevesy György kémia-,Herman Ottó biológia-, Teleki Pál földrajz-földtan versenyre való felkészítés, a résztvevők természettudományos ismereteinek elmélyítse, bővítse. A tehetséggondozó hétvégéken összesen 48 tanuló vett részt, akik felkészülését a hétvégék alatt 23 tanár segítette. A program szakmai szervezői voltak Dr. Kohut Erzsébet, a II.RFKMF Biológia és Kémia Tanszék tanszékvezető helyettese, Bak Éva, a II.RFKMF Biológia és Kémia Tanszékének oktatója és Papp Géza, a II.RFKMF Földtudományi és Turizmus Tanszék oktatója.  

Az idei éven a tehetséggondozó hétvége utolsó alkalmán a gyerekek ellátogattak a debreceni Agóra
Tudományos Élményközpontba, ami mindennapi életünk csodáit magyarázza meg, mindenki számára közérthetően és élményszerűen. Az Agórában a játék és a szórakozás ötvöződik a tanulással; a gyerekek különleges eszközökkel, tudományos érdekességekkel ismerkedhettek meg, rendkívüli és látványos kísérletek részesei lehettek. A tudományos ismeretek mellett a gyerekeknek lehetőségük nyílt arra is. hogy minél inkább megismerkedjenek közös múltunkkal, történelmünkkel, hiszen a szombati napon a gyerekek ellátogattak a Beregvidéki Múzeumba, amely az egykori Bethlen kastély épületében található. A múzeum gazdag gyűjteménye bemutatta a gyerekeknek az egykori Bereg vármegye eseményekben, tragikus fordulatokban gazdag ezeréves történetét, az itt élő népek – magyarok, ruszinok és más nemzetiségek –szabadságküzdelmét.

A gyerekek sok új baráttal és számos új ismerettel gazdagodhattak az együtt töltött hétvégék alatt.
A teljes versenyfelkészítő program háromszor három hétvége alatt valósult meg a II. Rákóczi Ferenc
Kárpátaljai Magyar Főiskola bázisán. A programot a Magyar Kormány, a Miniszterelnökség
Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatta.

Forrás: www.genius-ja.uz.ua

2019. február 11. hétfő 12:26
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It