facebook share google share twitter share youtube chanel
  • Magyar
  • Ukrainian
  • English
KMPSZ
+380-3141-43259
info@kmpsz.uz.ua
www.kmpsz.uz.ua

„Addig vagyunk magyarok, míg magyarul énekelünk és táncolunk” XXIII. alkalommal tartottak népzenei-, néptánc- és kézművestábort

Idén közel kétszázhatvan fiatal táncolt, énekelt, muzsikált és kézműveskedett Péterfalván. A huszonharmadszor megrendezésre került népzenei, néptánc- és kézművestábor ideje alatt főként az erdélyi Szék táncaival és muzsikájával, valamint a Galga mente népdalkincsével és zenei világával ismerkedhettek meg mélyrehatóbban a résztvevők.

A kárpátaljai magyar közösségben az utóbbi évtizedben fellendült az autentikus népzene és néptánc oktatása, gyakorlása. Egyre több néptáncegyüttes és népi zenekar alakult, fesztiválokat és kulturális alkalmakat szerveztek, melyeken központi szerepet kaptak a hagyományőrző csoportok, együttesek. Mindezeket egy több mint húsz éve működő unikális tábor eredményezte. A Kárpátaljai Népzenei, Néptánc- és Kézművestábor hatására immáron Kárpátalja-szerte számos helyen folklórcsoportok, autentikus népzenét játszó zenekarok alakultak. A több mint húsz­éves munkának mára szemmel látható gyümölcsei termettek. A beoltott rügyekből virágzó fák nőttek. Az idő múlásával sem állt meg az utánpótlásnevelés. Idén XXIII. alkalommal egy héten keresztül ültették a fiatalokba a népzene, néptánc, népi ének és kézművesség magvait. Azonban az ifjabb generáció mellett a mai napig is találkozhatunk olyan táborozókkal, akik közel húsz éve minden évben visszajárnak az alma materhez, hogy újra feltöltődve, magukba szívva a folklór különleges világát, vigyék tovább az ott elsajátított tudást és az általa megszerzett élményeket.

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) és a Pál család jóvoltából idén is számos program, kiváló oktatói gárda és remek hangulat várta mindazt a kétszázhatvan résztvevőt, akik az idén is a péterfalvai tábort választották. Az egyhetes tábor záróműsorára július 13-án került sor a nemrég a magyar kormány segítsége révén felújított kultúrház épületében.

A műsorban kicsiktől a nagyokig mindenki bemutatta, hogy mit sikerült elsajátítania az egy hét alatt. A táncosok kezdő csoportja szatmári táncokat és gyermekjátékokat mutatott be Huszti Beáta és Csűri Szebasztián néptáncoktatók, valamint dr. Sándor Ildikó gyermekjáték-oktató, mesemondó segítségével. A haladó táncosok az erdélyi Szék táncaival ismerkedtek, akiket Farkas Fanni és Kiss Balázs, a Magyar Állami Népi Együttes táncosai oktattak. A hangszereseket idén is, ahogy minden éven, Pál István Szalonna és bandája tanította a különböző tájegységek sajátosságaira. Brácsát Karacs Gyula, cimbalmot Ürmös Sándor, nagybőgőt Doór Róbert, hegedűt Pál István és Gombai Tamás oktatott, a klarinétot pedig Gera Attila tanította. A harmonikásokkal Pál Lajos és Biky Ottó foglalkozott a hét folyamán, akik szerda este önálló koncerttel örvendeztették meg a táborozókat. A hangszeres oktatásban idén a furulya is helyet kapott, amit Csele Réka, a Nagypaládi Művészeti Iskola tanára oktatott, a citera tanítását pedig Fekete Krisztián Petőfi-programos népzeneoktató végezte. Az énekelni vágyók sem unatkozhattak a héten, hiszen Pál Eszter közreműködésével Galga menti népdalokkal ismerkedhettek meg. A színes műsor zárásaként egyszerre muzsikált, táncolt és énekelt minden táborozó, ezzel megkoronázva az estet.

A tábor ideje alatt több évtizede működik a KMPSZ Kárpátaljai Nyári Kölcsey Pedagógusakadémiája is, melyen különböző szakelőadásokon vehetnek részt a továbbképzésben részt vevők. Idén sem maradt el a templomi klasszikus zenei hangverseny, melyet minden éven Király Levente Zsolt karnagy, a Debreceni Református Kollégium pedagógusa vezényel. Az egyhetes tábor alatt esténként a hat kárpátaljai táncházi zenekar – a Kokas Banda, a Sodró együttes, a Csipkés együttes, a Komótos együttes, a BorzsaVári Népi zenekar, a Viski Bicskások – valamelyike húzta a talpalávalót a táborozóknak. A táncházi alkalmakat Lagzi Veronika és Juhász Attila néptáncpedagógusok is segítették. Július 8-án a délelőtti órákban a táncházi zenészek konferenciája is megrendezésre került, melyen dr. Árendás Péter, a Hagyományok Háza munkatársa tartott előadást, valamint a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltségének (HHHK) munkatársai beszámoltak a hálózat munkájáról. A délután folyamán a hálózat által nemrég elindított mentorprogram résztvevőinek találkozójára került sor, melyen 9 néptáncműhely különböző korosztályú csoportjai mutatták be a mentorok által felügyelt éves munka eredményét egy-egy produkcióban. A mentorprogramban részt vevők a XI. Kárpátaljai Népzenei és Néptánctalálkozó keretében gyűlhettek össze. Július 9-én a vajdasági Juhász zenekar adott nagysikerű koncertet a táborozók számára, amely által a Vajdaság népzenei hagyományával ismerkedhetett meg a hallgatóság.

A tábor zárásaként a továbbképzésben részt vevőknek Pál Katalin és Pál Lajos adta át a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által kiállított okleveleket. Az eseményre idén is Kárpát-medence számos helyéről érkeztek résztvevők.

A tábori munka termését látva Kallós Zoltán szavai elevenednek meg: „Addig vagyunk magyarok, míg magyarul énekelünk és táncolunk.” A kárpátaljai magyar fiatalok örömmel táncolnak, énekelnek magyarul, továbbörökítve azt az ezeréves szellemi és kulturális örökséget, melyet őseink hagytak ránk.

A XXIII. Kárpátaljai Népzenei, Néptánc- és Kézművestábor támogatója a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., a Nemzeti Kulturális Alap, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége és a Péterfalvai Polgármesteri Hivatal. A program főszervezője a KMPSZ, a Pál család, a Péterfalvai Művészeti Iskola, az Örökség Művészeti és Kulturális Egyesület Püspökhatvan, valamint a Kárpátalja Kulturális Örökségének és Népi Hagyományainak Megőrzéséért Társadalmi Szervezet. A tábor szakmai partnere a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltsége volt.

                                                                                                                                         Váradi Enikő

2018. július 18. szerda 13:46
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It