facebook share google share twitter share youtube chanel
  • Magyar
  • Ukrainian
  • English
KMPSZ
+380-3141-43259
info@kmpsz.uz.ua
www.kmpsz.uz.ua

A KMPSZ soron kívüli közgyűlésének nyilatkozata

Звернення

позачергової загальної конференції Закарпатського угорськомовного педагогічного товариства з приводу прийняття 5-го вересня 2017 року нового Закону України «Про освіту» 

Позачергова загальна конференція Закарпатського угорськомовного педагогічного товариства (ЗУПТ), членами якого є всі педагоги навчально-виховних закладів Закарпаття, нараховує 2754 особи. Таким чином, конференція є легітимним колегіальним органом, що представляє думку та стоїть на захисті інтересів угорськомовних шкіл області. Члени Закарпатського угорськомовного педагогічного товариства і є вкрай стурбовані можливими наслідками впровадженням 7-го пункту Закону «Про освіту», прийнятого Верховною Радою 5-го вересня 2017 року.

Громадяни України, які належать до національних меншин, втрачають право на вільний вибір мови навчання, що замінюється правом одержувати освіту в державних і комунальних закладах виключно державною мовою. Представникам нацменшин гарантується право на здобуття освіти мовою відповідної національної меншини тільки в окремих класах комунальних навчальних закладів на рівні дошкільної і початкової освіти, і тільки поряд з державною мовою. Тобто у зв’язку із прийняттям Закону втрачається право осіб, які належать до національних меншин, здобувати освіту рідною мовою в державних і комунальних закладах на всіх рівнях, крім вищенаведених, і формах (зокрема: загальної, середньої, спеціальної, вищої тощо) освіти, а також на функціонування навчальних закладів з мовою навчання національних меншин.

Нормативними положеннями статті 7 Закону порушується низка прав і свобод, передбачених та гарантованих Конституцією України. Зокрема:

  • Частини 3 і 5 статті 10 щодо гарантування вільного розвитку, використання і захисту мов національних меншин та конституційної гарантії застосування мов;
  • Частини 2 і 3 статті 22 щодо гарантування і неприпустимості звуження змісту та обсягу існуючих прав і свобод при прийнятті нових законів;
  • Частини 5 статті 53 щодо гарантування громадянам, які належать до національних меншин, права на навчання рідною мовою чи вивчення рідної мови у державних та комунальних закладах;

Пункт Закону не відповідає

  • Декларації прав національностей України від 1991 року;
  • Закону України «Про національні меншини в Україні»;
  • Закон України «Про засади державної мовної політики».

Низка положень прийнятого Закону не відповідає міжнародним документам, які Україна ратифікувала:

  • Європейській хартії регіональних мов або мов меншин;
  • Декларації про права осіб, що належать до національних або етнічних, релігійних та мовних меншин;
  • Конвенції про захист прав людини і основоположних свобод;
  • Документу Копенгагенської наради Конференції щодо людського виміру НБСЕ та Рекомендації 1201 Парламентської Асамблеї Ради Європи,
  • Декларації про принципи співробітництва між Української РСР та Угорською Республікою із забезпечення прав національних меншин;
  • Договору про відносини добросусідства та співробітництва між Україною та Румунією, Угоді між Україною та Республікою Молдова про співробітництво у забезпеченні прав осіб, які належать до національних меншин.

Згідно зі ст. 9 Конституції України, чинні міжнародні договори, згоду на обов’язковість яких надала Верховна Рада України, є частиною національного законодавства України.

Закон руйнує громадський договір між Україною як державою та  національними меншинами, громадянами України. Такий суспільний договір був укладений з боку держави у ДЕКЛАРАЦІЯХ ПРАВ НАЦІОНАЛЬНОСТЕЙ УКРАЇНИ,  що була прийнята Верховною Радою України 1 листопада 1991 року. З боку національних меншин суспільний договір був підтверджений голосуванням за незалежність України 1 грудня 1991 року.

7 пункт Закону «Про освіту» порушує такі статті суспільного договору:

Стаття 1. Українська держава гарантує всім народам, національним групам, громадянам, що проживають на її території, рівні політичні, економічні, соціальні та культурні права. Дискримінація за національною ознакою забороняється й карається за законом.

Стаття 2. Українська держава гарантує всім національностям пра­ва на збереження їх традиційного розселення і забезпечує існування національно-адміністративних одиниць, бере на себе обов'язок ство­рювати належні умови для розвитку всіх національних мов і культур.

Стаття 3. Українська держава гарантує всім народам і національним групам право вільного користування рідними мовами в усіх сферах суспільного життя, включаючи освіту, виробництво, одержання і розповсюдження інформації.

Цей закон було ухвалено тоді, коли європейські країни відкрили перед нами свої кордони та запровадили безвізовий режим для громадян України; коли набрала чинності угода, яка включала гарантії захисту меншин.

Протягом останнього десятиліття звужувалося використання мов нацменшин на територіях їх компактного проживання. Усього кілька прикладів: церковні ліцеї, Закарпатський угорський інститут, угорськомовна преса та радіо, громадські організації не підтримуються державою. Підтримка державних та комунальних закладів освіти Закарпаття, їх ремонти відбуваються також завдяки підтримки благодійних фондів, що безпосередньо сприяє та допомагає Українській державі. Українська держава вже намагається унеможливити освіту нацменшин рідною мовою. Наприклад, із запровадженням україномовної освіти вже не потрібно виготовляти підручники для шкіл нацменшин. Щоправда, держава і досі не виконувала свої зобов’язання. На початок 2017/2018 навчального року в угорськомовних школах не вистачало 28 057 підручників, з них 3383 – підручників української мови та літератури. За 25 років не випускались робочі зошити угорською мовою з навчальних предметів, за державні кошти не видавались українсько-угорські/угорсько-українські учнівські словники. Але найприкріше те, що катастрофічно не вистачає букварів, з яких мають вчитися читати учні перших класів. Зазвичай батьки змушені робити ксерокопії, оскільки держава з року в рік не забезпечує новими підручниками школи, а кожні чотири роки випускає таку кількість підручників, скільки дітей пішло до першого класу в тому році. Оскільки чотири роки тому в угорськомовних класах навчалося менше учнів, тому на сьогодні не вистачає навіть тих підручників, які були у користуванні, а придбати нові можливості нема.

ЗУПТ з 2006 року, з моменту впровадження системи незалежних центрів тестування, направило понад 40 (кожен відправлений як рекомендований) листів до МОН, у яких пропонували різні підходи для підвищення ефективності вивчення української мови. Наші пропозиції не враховувалися, хоча були озвучені на різних форумах, конференціях, публікувалися у різних виданнях. Це нагадує розмову глухого з німим.

Події останніх днів показали справжнє ставлення влади до українських нацменшин. Ми протестували, зібрали понад шістдесят чотири тисячі підписів, просили проконсультуватися з нами, проте так і не були почуті. Тоді, беручи до уваги міжнародні протести, міністр освіти і науки України Л.Гриневич неодноразово обіцяла приїхати на Закарпаття та вислухати національні меншини, проте так і не приїхала. Хоча раніше, коли була опозиційним депутатом парламенту, бувала з робочими поїздками у нашому регіоні. Це означає, що українська влада не хоче спілкуватися з національними меншинами України, укладати з ними соціальний договір, який є головним інструментом реалізації влади в у політичному житті, розглядає нас як емігрантів. Міністерство освіти і науки не хоче проводити консультації з легітимними представниками угорських педагогів Закарпаття, не хоче чути нашу позицію. Про це свідчить той факт, що на консультації стосовно закону, які проводилися МОН у Києві 4 жовтня 2017 року, товариство запрошення не отримало, а окремі особи, які мали можливість висловити власну позицію, не представляють усю спільноту.

Наша конференція зібралася, щоб обговорити ситуацію, яка склалося внаслідок прийняття  Закону «Про освіту», і проінформувати МОН та міжнародні інституції, нагадавши, що під час ухвалення рішень, які стосуються нацменшин, слід вислухати  їх думку, їх бачення ситуації.

Право національних меншин, у тому числі болгар, молдаван, румун, словаків, угорців, на навчання рідною мовою випливає не лише з чинного законодавства України, а йдеться мова про право, яке реалізовувалося на практиці протягом багатьох десятиліть, тобто представники нацменшин могли користуватися цим правом раніше і в інших державних формаціях.

До введення обов’язкового тестування у центрах оцінювання якості знань, усі випускники шкіл Закарпаття з навчанням мовами національних меншин при вступі до ВНЗ рідної області складали всі іспити мовою навчання, а твір писали з літератури, яку вивчали, і мовою, якою навчалися. Тобто випускники українських шкіл – з української літератури, шкіл з румунською мовою навчання – з румунської літератури, російськомовних шкіл – з російської літератури, абітурієнти з угорськомовних шкіл – з угорської літератури. Такі правила прийому гарантували всім абітурієнтам рівні можливості при вступі. Володіння мовою навчання вищого навчального закладу перевіряли на співбесіді. Введення обов’язкового вступного іспиту з української мови та літератури на рівні рідної мови для випускників шкіл з навчанням мовою національних меншин на всі спеціальності можливо тлумачити тільки як звуження раніше досягнутих прав національних меншин, що суперечить принципу розвитку прав національних меншин та рівному доступу до ВНЗ, як основному принципу Болонського процесу.

Результати з української мови та літератури на Закарпатті є низькими тому, що вимоги з цих дисциплін для випускників шкіл національних меншин такі самі, як для учнів шкіл з українською мовою навчання, для яких українська мова є рідною і які всі предмети вивчали рідною мовою. У такому разі не виконується принцип рівного доступу до ВНЗ, що гарантується новим Законом «Про вищу освіту». Тому при тестуванні потрібно ставити інші вимоги щодо оцінювання знань учнів зі шкіл, де навчання ведеться мовами нацменшин.  У Гаазьких рекомендаціях щодо прав національних меншин на освіту чітко вказано: «Особи, які належать до національних меншин, повинні мати доступ до вищої освіти рідною мовою тоді, коли вони продемонстрували в цьому потребу та коли це підтверджено їх достатньою кількістю» (пункт 17). У Рамковій конвенції про захист декларується наступне: «Сторони зобов’язуються створити особам, які належать до національних меншин, рівні можливості для доступу освіти всіх рівнів» (пункт 3, стаття 12).

Рекомендуємо переглянути державні стандарти та вимоги ЗНО з української мови та літератури для випускників шкіл з мовами навчання національних меншин, які бажають продовжувати навчання не на спеціальності «українська філологія», з урахуванням  того, що  українська мова та література для них не є рідною мовою, щоб був дотриманий принцип рівності. Компетентність знання української мови потрібно перевіряти за міжнародними стандартами перевірки знань другої мови,  як це робиться у випадку інших мов, з яких організовує тестові випробування УЦОЯЗ. Диференційований підхід до ЗНО було би доцільно запровадити для всіх випускників, адже на Закарпатті у 2017 році з 234 шкіл з українською мовою навчання  у 108 школах 30% випускників не склали ЗНО з української мови та літератури.

Для інтеграції національних меншин в українське суспільство (а не в український народ) потрібно синхронізувати педагогічну, суспільну, політичну мети системи навчання державної мови і дати рівні умови для розвитку мов національних меншин. Елементом реалізації цієї мети є володіння державною мовою із врахуванням того, що для меншин вона є другою мовою. Збереження мов меншин може реалізуватися тільки тоді, якщо їм гарантується рівність розвитку та використання у суспільстві. Необхідно усвідомити той педагогічний та психологічний факт, що у кожної особи є перша мова, якою вона почала розмовляти, якою думає, спілкується у сім'ї та своєму найближчому оточенні, а всі інші мови для неї є другими мовами. Мова – це, по-перше, засіб пізнання світу, по-друге – засіб спілкування в суспільстві. Ми, педагоги угорськомовних шкіл Закарпаття, пережили такий період, коли у Радянському Союзі у деяких угорськомовних школах Закарпаття запроваджували метод навчання всіх предметів російською мовою. У цих класах рівень знань з предметів упав, тому що учні не розуміли суть матеріалу, тільки зубрили його. Не розвивалось абстрактне мислення, учні не володіли технікою самостійного навчання, оскільки не могли самостійно аналізувати матеріал, а на основі аналізу не могли синтезувати на вищому рівні. Зважаючи на те, що багато із зазубрених слів не були зрозумілими, не розвивалася ні російська, ні рідна мова. У цьому наша позиція співпала з позиціями педагогів шкіл з українською мовою навчання, в яких теж перевели деякі класи на російську мову навчання, і ми спільно боролись за право всіх дітей навчатися першою мовою, дати їм можливість максимально розвивати свої здібності. Дуже жалкуємо, що наші колеги, українські фахівці про це забули.

Усім громадянам потрібно дати можливість вільно обирати мову, якою вони хочуть пізнавати реальність, як це гарантують законодавство та міжнародні зобов’язання України, і вивчати мову держави як другу мову. Вважаємо, що у цьому процесі варто звернутися до позитивних прикладів європейських країн. У Румунії у школах з навчанням мовами національних меншин румунська мова викладається як друга мова, тобто за іншою методикою, ніж румунська для румун, методикою. Знання випускників шкіл з навчанням мовами національних меншин перевіряється саме згідно цієї методики. У Сербії знання випускників середніх шкіл з сербської мови та літератури викладають і перевіряють диференційовано. Окрема програма та стандарти діють для тих випускників, для кого сербська мова є рідною, окрема програма та стандарти передбачені для тих національних меншин, мова яких близька до сербської (хорватів, русинів, українців), і зовсім інша програма та стандарти функціонують для національних меншин, мова яких значно відрізняється за структурою від сербської, тобто належить до зовсім іншої мовної групи (наприклад, албанська та угорська). У Словаччині теж є дитячі садки, школи, гімназії з мовами національних меншин угорською, німецькою, українською мовою навчання. В Угорщині за фінансування уряду існують німецькі, словацькі, румунська, хорватська, болгарська, польська та словенська школи й гімназії, якими керують державні самоврядування національних меншин країни. В усіх школах та гімназіях угорська мова та літератора є обов’язковими (також на випускних екзаменах), але вивчаються ці дисципліни як іноземні. А решта предметів протягом усіх 12 років вивчаються рідною мовою нацменшини. В Угорщині немає української школи через те, що немає компактного місця проживання українців, вони проживають у країні розпорошено, а також через те, що нема такої потреби, адже згідно з інформацією, наданою головою українського самоврядування в Угорщині, у 1-му класі в центрі Будапешта почала навчальний рік 1 (одна) дитина. Паралельно функціонує недільна школа при Державному самоврядуванні українців Угорщини, яку повністю фінансує держава.

 Конференція ЗУПТ звертається до високоповажних осіб та інституцій з такими проханнями:

  1. Усім громадянам потрібно дати можливість вільно обирати мову, якою вони хочуть пізнавати реальність, як це були гарантовані законодавством та гарантують міжнародні зобов’язання України, тому і в майбутньому необхідним є збереження навчання мовами національних меншин на всіх рівнях освіти.
  2. Для належного оволодіння державною мовою застосовувати диференційований підхід:
  • застосувати окрему програму та стандарти з української мови та літератури для тих, для кого ця мова є рідною;
  • окрему програму та стандарти передбачити для тих національних меншин, мова яких близька до української, і зовсім іншу програму та стандарти для національних меншин, мова яких значно відрізняється за структурою від української, тобто належить до зовсім іншої, ніж українська, мовної групи;
  • до розробки програми, стандарту, методики, та підручників залучити фахівців, які володіють обома мовами.
  1. Забезпечити умови для вивчення рідної мови і літератури на всіх рівнях і організувати ЗНО з рідної мови та літератури.
  1. До вирішення всіх питань, які стосуються національних меншин, залучити легітимних представників таких нацменшин.

Берегово,

7 жовтня 2017 року


A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség soron kívüli közgyűlésének nyilatkozata a 2017. szeptember 5-én elfogadott új oktatási törvénnyel kapcsolatban

A KMPSZ tagja minden kárpátaljai magyar tannyelvű oktatási-nevelési intézmény tanára, taglétszámunk 2754 fő, így legitim érdekképviseleti testülete a megye magyar tannyelvű iskoláinak.

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség tagjai aggodalmukat fejezik ki az Ukrán Legfelsőbb Tanács által 2017. szeptember 5-én elfogadott Oktatási törvény 7. cikkelyének következményeivel kapcsolatban.

A törvény bevezetése esetén az ukrajnai nemzeti kisebbségek elvesztik a szabad nyelvválasztás jogát az oktatás területén, mivel a jogszabály szerint az állami és önkormányzati tanintézetekben az oktatás kizárólag államnyelven folyhat. Az anyanyelvű oktatás lehetőségét a nemzeti kisebbségek számára csupán az önkormányzati tulajdonú oktatási intézmények külön osztályaiban garantálják az óvodai és elemi iskolai szinten és kizárólag az államnyelv oktatása mellett. Tehát a nemzeti kisebbségek elvesztik jogukat az anyanyelvű tanuláshoz az állami és önkormányzati oktatási intézményekben minden szinten, így az általános iskolai, középiskolai szinten, a szakképzés és a felsőoktatás területén is, valamint a jogszabály veszélybe sodorja a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatási intézményeit.

A törvény 7. cikkelye számos, Ukrajna Alkotmánya által garantált jogot és szabadságjogot sért, úgymint:

  • a 10. cikkely 3. és 5. pontját, melyek értelmében az ukrajnai nemzeti kisebbségek számára garantálják nyelvük szabad fejlődését, használatát és védelmét;
  • a 22. cikkely 2. és 3. pontja szavatolja és garantálja, hogy a már meglévő jogok tartalma és terjedelme az új törvények elfogadása által nem szűkíthető;
  • az 53. cikkely 5. pontja garantálja, hogy a nemzeti kisebbségek anyanyelvükön tanuljanak, vagy tanulják anyanyelvüket az állami és az önkormányzati intézményekben.

A törvény 7. cikkelye nem felel meg:

  • Ukrajna Nyilatkozatának a nemzetiségek jogairól (1991);
  • Ukrajna törvényének „A nemzeti kisebbségekről Ukrajnában”;
  • Ukrajna törvényének „Az állami nyelvpolitika alapjairól”.

Az elfogadott törvény több rendelkezése is ellentétes Ukrajna nemzetközi kötelezettségvállalásaival és nem felel meg az alábbi nemzetközi jogszabályoknak:

  • Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája;
  • Nyilatkozat a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól;
  • Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény;
  • „A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak az egyetemesen elismert emberi jogok részeként való tisztelete a béke, az igazság, a stabilitás és a demokrácia alapvető tényezője...” – Az EBEÉ emberi dimenzióval foglalkozó koppenhágai konferenciájának dokumentuma és az Európai Parlamenti Közgyűlés 1993-ban jóváhagyott 1201. számú ajánlása;
  • Nyilatkozat a Magyar Köztársaság és az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság együttműködésének elveiről a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítása területén;
  • Szerződés a jószomszédsági viszonyról és együttműködésről Ukrajna és Románia között, Egyezmény Ukrajna és a Moldávia közötti együttműködésről a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek jogainak biztosítása területén.

Ukrajna Alkotmánya 9. tc. megfelelően a Legfelsőbb Tanács által kötelező érvényűként elfogadott, hatályos nemzetközi szerződések Ukrajna nemzeti jogrendjének a részét képezik.

Az oktatási törvény 7. tc. felbontja az Ukrajna, mint állam és a nemzeti kisebbségek mint állampolgárok között kötött társadalmi szerződést. Ezt a társadalmi szerződést a Legfelsőbb Tanács által 1991. november 1-jén elfogadott Ukrajna Nyilatkozata a nemzetiségek jogairól által köttetett meg. A Nyilatkozatnak megfelelően a társadalmi szerződést megerősítették a nemzeti kisebbségek 1991. december 1-jén az Ukrajna függetlenségi szavazáson.

Az oktatási törvény 7. tc. a társadalmi szerződés következő pontjait sérti:

1. cikkely. Az ukrán állam a területén élő minden népnek, nemzetiségi csoportnak, állampolgárnak garantálja az egyenlő politikai, gazdasági, szociális és kulturális jogokat. A nemzetiségi jegyek alapján történő megkülönböztetés tilos, és azt törvény bünteti.

2. cikkely. Az ukrán állam minden nemzetiség számára garantálja a jogot hagyományos településeik megőrzésére, biztosítja számukra a nemzetiségi-közigazgatási egységek létét, magára vállalja a minden nemzetiségi nyelv és kultúra fejlesztéséhez szükséges körülmények megteremtésének kötelezettségeit.

3. cikkely. Az ukrán állam minden népnek és nemzetiségi csoportnak garantálja a jogot anyanyelve használatára a társadalmi élet minden területén, azon belül az oktatás, a termelés, az információszerzés és közlés területén is.

Az új oktatási törvényt akkor fogadták el, amikor az európai országok megnyitották előttünk határaikat és Ukrajna állampolgárainak megadták a vízummentességet, amikor érvénybe lépett az EU-val kötött társulási szerződés.

Az utóbbi évtizedekben szűkült a nemzeti kisebbségek joga lakhelyükön. Csak néhány példa: az egyházi líceumok, a főiskola, a magyar sajtó és rádió, a társadalmi szervezeteket nem kapnak állami támogatást. Az állami iskolák, óvodák, felújítását főleg alapítványok támogatják, melyek ezáltal közvetve segítik az ukrán államot. Az ukrán állam immár teljesen kihátrál a nemzeti kisebbségi nyelvű oktatás támogatásából, hiszen az ukrán nyelvű oktatás bevezetésével már nem kellene  könyveket kiadni a nemzetiségi iskoláknak. Igaz, hogy az állam eddig sem teljesítette ez irányú kötelezettségeit. A 2017–2018-as tanév elején a magyar tannyelvű iskolákban 28057 tankönyv hiányzott, ebből 3383 – ukrán nyelv- és irodalomtankönyv. 25 év alatt nem adtak ki munkafüzetet magyar nyelven az oktatott tantárgyakból, nem adtak ki ukrán–magyar/magyar–ukrán iskolai szótárakat állami pénzen. Azonban a legszomorúbb az, hogy nincs elég ábécéskönyv, melyből az első osztályosok tanulnak, így a szülőknek általában le kell fénymásolni a könyvet, mivel az állam csak négyévente ad ki annyi könyvet, amennyi gyerek az adott tárgyévben megkezdte az iskolát. Mivel négy évvel ezelőtt kevesebb iskolás volt a magyar tannyelvű osztályokban, jelenleg nincs elég tankönyv és újak vásárlására sincs lehetőség.

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség 2006-tól, a külső független minősítés bevezetésétől több mint 40 ajánlott levelet küldött az Oktatási Minisztériumhoz, melyekben javaslatokat tett az ukrán nyelv oktatásának javítására. A javaslatainkat nem vették figyelembe, annak ellenére, hogy azokat több fórumon, konferencián hangoztattuk, kiadványokba foglaltuk. Ez egyértelmű semmibe vétele érdekeinknek, igényeinknek és a szakmai érveknek.

Az utóbbi napok eseményei megmutatták, hogyan viszonyul a hatalom a nemzeti kisebbségekhez. Az oktatási törvény elfogadása ellen több mint hatvannégyezer aláírást gyűjtöttek a kárpátaljai magyarok, kértük, hogy egyeztessenek velünk, azonban nem hallgattattunk meg. A nemzetközi tiltakozások eredményeként Ukrajna oktatási minisztere többször ígéretet tett, hogy Kárpátaljára utazik és meghallgatja a nemzeti kisebbségeket, de nem tartotta be ígéretét. Bár korábban, mint ellenzéki parlamenti képviselő, ellátogatott hozzánk. Ez azt jelenti, hogy most az ukrán hatalom nem akar egyeztetni a nemzeti kisebbségekkel, nem akarja megkötni a társadalmi szerződést, mely a hatalomgyakorlás fő eszköze, a kisebbségeket emigránsoknak tekinti. Az Oktatási Minisztérium nem akar egyeztetni a kárpátaljai magyar pedagógusok legitim képviselőivel, nem érdekli álláspontjuk, amit igazol az a tény, hogy a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség nem kapott meghívást az Oktatási Minisztérium által 2017. október 4-én Kijevben tartott tanácskozásra, egyes személyeket hívtak, akik saját véleményüket oszthatták meg a jelenlévőkkel, nem képviselhették az egész közösséget.

Közgyűlésünket azért hívtuk össze, hogy megvitassuk az oktatási törvény elfogadása által keletkezett helyzetet és tájékoztassuk az Oktatási Minisztériumot és a nemzetközi szerzeteket álláspontunkról, emlékeztetve őket arra, hogy amikor rólunk hoznak döntést, akkor a mi álláspontunkat is  figyelembe kell venniük.

A nemzeti kisebbségek, a bolgárok, moldovánok, oroszok, románok, szlovákok, magyarok és mások joga az anyanyelvű oktatáshoz nemcsak a hatályos törvényeken alapul, hanem a több tíz évre visszanyúló gyakorlaton is, amit más államalakulatok keretein belül is élveztek.

A külső független tesztvizsga bevezetéséig Kárpátalja minden nemzetiségi tannyelvű iskolában érettségizett diáknak joga volt az oktatás nyelvén és az oktatás nyelvéből felvételizni a kárpátaljai felsőoktatási intézményekbe. Így az ukrán iskolában érettségizők ukrán irodalomból, az orosz iskolák végzősei oroszból, a román tannyelvű iskolákban érettségizők román irodalomból, a magyar tannyelvű iskolák végzősei pedig magyar irodalomból tettek felvételit, és a többi tárgyból is az oktatás nyelvén tehettek vizsgát. Ez a felvételi eljárás garantálta a felvételizőknek az egyenlő esélyeket a felvételinél. Az oktatás nyelvének ismeretét a felvételi alkalmával elbeszélgetés útján ellenőrizték. Az, hogy a nemzetiségi tannyelű iskolák végzősei számára is bevezették a kötelező ukránvizsgát az ukrán anyanyelvűek szintjén, a korábban megszerzett nemzetiségi jogok szűkítését jelentette, mely ellenkezik a kisebbségek jogi fejlődésének alapelvével és a felsőoktatási intézményekhez való egyenlő hozzáférés biztosításának elvével, azaz a Bolognai folyamat alapelveivel.

Az ukrán nyelvből és irodalomból tett érettségi vizsga eredményei azért alacsonyak Kárpátalján, mert a nemzetiségi iskolák végzősei részére a követelmények ugyanolyanok, mint az ukrán tannyelvű iskolák végzősei számára, akiknek az ukrán nyelv az anyanyelvük, és akik minden tantárgyat ukrán nyelven tanultak. Ezért a tesztfeladatok összeállításánál a nemzeti kisebbségek nyelvén oktató iskolák tanulói tudásának felmérésénél más követelményeket kell alapul venni. A hágai bizottság javaslatai szerint: A nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek számára biztosítani kell a saját nyelvű felsőoktatást, ha erre vonatkozó igényüket kinyilvánították, és ha ezt létszámuk igazolja. (17. pont). A Strasbourgban elfogadott Keretegyezmény a nemzetközi kisebbségek védőméről kimondja: „A Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy előmozdítják a nemzeti kisebbségekhez tartozó személyek számára az esélyegyenlőséget az oktatás minden szintjén.” (12. tc. 3. pont). Ennek megfelelően javasoljuk a nemzetiségi iskolák végzősei számára megállapított állami szabványok és a külső független felmérés követelményeinek felülvizsgálatát az ukrán nyelv és irodalom tantárgyakból azok számára, akik nem ukrán nyelv és irodalom szakon kívánják folytatni tanulmányaikat, figyelembe véve, hogy az ukrán nyelv számukra nem anyanyelv. Ez lehetővé tenné az egyenlőség elvének érvényesítését. Az ukrán nyelvi készségeket az idegennyelv-ismeret felmérésének nemzetközi szabványai alapján kell végezni, ahogy azt a külső független felmérésnél az idegen nyelvek ismeretének ellenőrzésnél teszik. A differenciált megközelítés a külső független felmérésben célszerű lenne minden érettségizőre nézve, mivel Kárpátalján 2017-ben 234 ukrán tannyelvű iskola közül 108 iskolában a tanulók 30%-a nem teljesítette a független tudásfelmérés követelményeit ukrán nyelvből és irodalomból.

Annak érdekében, hogy a magyar kisebbséget integrálni lehessen az ukrán társadalomba (és nem az ukrán nemzetbe), össze kell hangolni az államnyelv oktatásának pedagógiai, társadalmi, politikai céljait és egyenlő feltételeket kell biztosítani a nemzeti kisebbségek nyelveinek fejlődéséhez. E cél elérésének egyik eleme az államnyelv-ismeret, figyelembe véve, hogy a kisebbségeknek ez egy második nyelv. A kisebbségek nyelvének megőrzése csak abban az esetben lehetséges, amennyiben a társadalom garantálja annak fejlődését és használatát.  Tudatosítani kell azt a pedagógiai és pszichológiai tényt is, hogy minden embernek van egy első nyelve, melyen beszélni kezdett, melyen gondolkodik, melyen a családon és közvetlen környezetén belül kommunikál, és minden más nyelv számára csak második. A nyelv először is a világ megismerésének, a gondolkodásnak az eszköze, másodszor kommunikációs eszköz a társadalomban. Mi, a kárpátaljai magyar tannyelvű iskolák pedagógusai átéltük azt a periódust, mikor a Szovjetunióban egyes kárpátaljai magyar iskolákban bevezették a tantárgyak oktatását orosz nyelven. Ezekben az osztályokban a tárgyi tudás csökkent, mivel a tanulók nem értették a tananyagot, azt csak bemagolták. Nem fejlődött az absztrakt gondolkodásuk, nem sajátították el az önálló tanulás technikáját, mivel nem tudták önállóan elemezni a tananyagot és az elemzés alapján nem tudták a szerzett információkat magasabb szintetizálni más szinteken. Mivel sok bemagolt szót nem ismertek, nem fejlődött sem az orosz nyelvtudásuk, sem az anyanyelvi ismereteik. Akkor ebben megegyezett véleményünk az ukrán tannyelvű iskolában oktató pedagógusok véleményével, mivel az tannyelvű iskolákra szintén rákényszerítették, az orosz nyelvű oktatást. Akkor közösen harcoltunk, hogy a gyerekek anyanyelvükön, vagyis első nyelvükön tanulhassanak, és lehetőséget biztosítsunk, hogy maximálisan fejlesszék készségeiket. Nagyon sajnáljuk, hogy ukrán kollégáink ezt már elfeledték.

Minden állampolgárnak lehetőséget kell nyújtani arra, hogy szabadon válassza meg azt a nyelvet, melyen a valóságot fel kívánja tárni – ahogy ezt Ukrajna törvényei és nemzetközi kötelezettségvállalásai garantálják –, és arra, hogy az államnyelvet, mint második nyelvet tanulja. Úgy gondoljuk, hogy ebben a folyamatban figyelembe kell venni az európai országok pozitív példáit. Romániában a nemzetiségi tannyelvű iskolákban a román nyelvet második nyelvként tanítják, vagyis más módszerrel, mint a román anyanyelvűek számára. A nemzetiségi iskolák végzőseinek tudását ennek módszertana alapján ellenőrzik. Szerbiában az érettségizőket szerb nyelvből és irodalomból differenciáltan tanulják és ellenőrzik. Külön program és szabvány van érvényben azon végzősök számára, akiknek a szerb nyelv anyanyelvük, más program és standard vonatkozik azon nemzeti kisebbségek képviselőire, akik nyelve közel áll a szerb nyelvhez (pl. horvát, ruszin, ukrán), valamint teljesen más program és standard azon nemzeti kisebbségekre, amelyek nyelve strukturálisan különbözik a szerb nyelvtől, vagyis teljesen más nyelvcsaládhoz tartozik (például az albán és a magyar). Szlovákiában szintén vannak óvodák, iskolák, gimnáziumok, ahol az oktatás a kisebbségek nyelvén, vagyis magyar, német, ukrán nyelven folyik. Magyarországon állami finanszírozással működnek német, szlovák, román, horvát, bolgár, lengyel és szlovén iskolák, gimnáziumok, melyeket a nemzetiségi önkormányzatok irányítanak. Minden iskolában a magyar nyelv és irodalom kötelező (az érettségin is), azonban ezeket a tárgyakat, mint idegen nyelvet tanítják. A többi tantárgyat a 12 év folyamán a nemzeti kisebbségek nyelvén oktatják. Magyarországon nincs ukrán tannyelvű iskola azért, mert az ukránok nem élnek egy tömbben, hanem az ország területén szétszórtan, ezért nincs rá igény, mivel a magyarországi Ukrán Kisebbségi Önkormányzat elnökének információja szerint a Budapesten nyitott ukrán első osztályba 1 gyermek iratkozott be, azonban vannak vasárnapi iskolák az ukrán nemzetiségi önkormányzat szervezésében és irányításával, melyeket teljes mértékben az állam finanszíroz.

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség közgyűlése a magas méltóságú személyekhez és intézményekhez fordul az alábbi kérésekkel:

  1. Biztosítsanak minden állampolgárnak lehetőséget, hogy szabadon választassa meg azt a nyelvet, melyen meg akarja ismerni a világot, ahogy azt Ukrajna törvényei és nemzetközi kötelezettségvállalásai is garantálják, és továbbra is őrizzék meg a kisebbségi nyelveken történő oktatás és tanulás lehetőségét minden szinten.
  2. Az államnyelv oktatásának kérdését differenciáltan közelítsék meg:
  • külön programot és szabványokat állapítsanak meg ukrán nyelvből és irodalomból azok részére, akik számára az ukrán nyelv anyanyelv;
  • külön programot és szabványt dolgozzanak ki azoknak a nemzeti kisebbségeknek, melyek nyelvéhez az ukrán közel áll;
  • és teljesen más programot azoknak a nemzeti kisebbségeknek, melyek nyelvének struktúrája teljesen különbözik az ukrán nyelvtől, vagyis teljesen más nyelvcsaládhoz tartozik, mint pl. a magyar;
  • a programok, standardok, módszertan és a tankönyvek kidolgozására azokat a szakembereket vonják be, akik mindkét nyelvet ismerik.
  1. Biztosítsák az anyanyelven való tanulás feltételeit az oktatás minden szintjén, és tegyék lehetővé a külső független felmérést anyanyelvből is.
  2. Minden, a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos kérdés megoldásába vonják be az érdekelt kisebbségek legitim szervezeteinek képviselőit.

Beregszász, 2017. október 7.

2017. október 7. szombat 14:37
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It