facebook share google share twitter share youtube chanel
  • Magyar
  • Ukrainian
  • English
KMPSZ
+380-3141-43259
info@kmpsz.uz.ua
www.kmpsz.uz.ua

23 éves az Irka magazin

Huszonhárom évvel ezelőtt, 1994-ben jelent meg a magyar nyelvű kárpátaljai gyermekmagazin, az Irka első száma.

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) gondozásában kiadott folyóirat főszerkesztője több mint tíz éven át Punykó Mária volt, mellette Bagu Balázs és dr. Deák Ferenc vettek részt a szerkesztőmunkában.

Az újság grafikáit és rajzait Jankovics Mária festőművész és Prófusz Marianna készítette, a tartalomért pedig a főszerkesztő mellett Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke, valamint Balla D. Károly író, költő felelt.

Az első, 5100 példányszámban kiadott Irka tartalmát a tél és a karácsony hangulata határozta meg. Ennek jegyében Weöres Sándor, Kányádi Sándor és Áprily Lajos egy-egy versét, továbbá a Csendes éj című dal történetét olvashatták el a gyerekek. Emellett a kárpátaljai költészet kiválóságai: Osváth Erzsébet, Füzesi Magda, Weinrauch Katalin, Penckófer János, Vári Fábián László művei is helyet kaptak a lapban.

Ám nemcsak az ismert költők, írók szólalhattak meg az újságban. Már a bemutatkozó számban is található olyan vers és prózai írás, mely a helyi magyar gyermekek tollából fakad.

Számos állandó rovat is útjára indult az Irkában, ezek közé tartozott a „Szíves oldal”, a „Toplista”, a „Száll az ének”, a „Hobby”, az „Aranykapu”, a „Tündérujjak” és a „Bemutatjuk”.

Az évek során számos külső és tartalmi átalakuláson esett át az Irka, a szerkesztők, grafikusok, rovatfelelősök személye is változott, ám a folyóirat igényessége megmaradt, népszerűsége pedig töretlen.

Reméljük és kívánjuk, hogy ez így maradjon még sok-sok éven át!

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

2017. május 12. péntek 10:34
címkék:
Like ItGoogle ItTweet It